Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-11-19 / 47. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944 oldal. sem közömbös, hogy a nemzet legnagyobb nevelő- ; intézményében hogy él, mivé lesz a fiatalember. A kérdés nemcsak ennyiből áll, de ennyi most rajtunk áll, vagy múlik. Zimányi Alajos ref. keresk. középisk. tanár. Miről prédikált Tóth Ferenc? (Tóth Ferenc dunántúli szuperintendens halálának 100-ik évfordulójára.) Teljesen racionalista a felosztása, amikor azt kérdezi, miért szükséges m vallások egy for mosdásd?« j Azért, — feleli, — mert a sok eltérés és ellenségeskedés ellenkezik 1. Istenről alkotott’felfogásunkkal, 2. az emberi természettel és kötelességekkel, 3. a polgári társaságok javával és a keresztyén vallás tanításával. Még három ilyen erősen racionalista felosztást mutatunk be. | »A háladatosságról« azt írja, hogy erre kötelez 1. a természet, 2. az okosság és 3. a keresztyén vallás. Amikor j pedig arról szól, hogy »miben áll a keresztyén szabadság«, lesz-e feltámadás, akkor azt kutatja, hogy mit mond erre 1. a természet, 2. az okosság és 3. az írás. , És végül a himlőoltás mellett tartott beszédében a i racionalista szellem tipikus igehirdetésével és felosztá- | sával találkozunk, amikor azt mondja, hogy a himlőr ; oltásra kötelez bennünket 1. a király, 2. a természet, 3. j az emberiség és 4. a keresztyén vallás szava. Ahogyan Csiky Lajos jellemezte, »csakis ilyen szegény tárgynál lehet mint indokra hivatkozni a király szavára s a keresztyén vallásnak, mint ilyennek bizony semmi köze a tehénhimlővel való beoltáshoz«40 s mi hozzátesszük még, hogy a racionalizmus szóhasználatában és így a crédikációkban olyan sokszor szereplő természetet, okos’- ; ságot, királyt és szabadságot tartalmazó részeknek leg- j többször semmi közük a téma lényegéhez s ezért csak szárazzá és sablonossá teszik a prédikáció felosztását anélkül azonban, hogy lényeges dolgot tudna velük mondani. Ennek oka pedig az, hogy nem ismerve a hallgatók lelkiszükségleteit, nem rendelkezve a megváltásba vetett hitnek erejével, nem tudja a témából és a textusból kihozni azt, amit a hallgatók kívánnak. Már a felosztásokban is nagyon szembetűnő az a racionális és száraz szellem, amivel a Tőtétel felosztását és az anyag elrendezését végezte, de mindez még inkább meglátszik a prédikációk tárgyalásában, ahol már a rész megvilágításában, megmagyarázásában, ki- : fejtésében, az ellenvetések felsorolásában és megcáfolá- | sában a meggyőződésben és az alkalmazásban mindé- \ nütt szabadon nyer kifejezést, mivel itt már nem köti semmi s mindent szabadon, felfogásának megfelelően tehet. Ez legjobban megfigyelhető Isten léteiéről írt prédikációjában, melyben nem annyira Isten léteiéről, hanem az emberek istentagadásáról beszél s azt fejtegeti, hogy az ilyen ember tévelyeg és tévelygésben marad, mert — amint mondja — »az emberek is kerülik az ilyen Isten nélkül való embert, mint veszedelmest, mert ki bízhatna ahoz, ki hihetne annak, ki lehetne attól bátorságban, akinek se Istene, se vallása nincsen?« »Bűnösök mentsétek meg magatokat ezen szomorú állapottól és ha az Istenről való gondolkodás — ha az ő léteiének hívese, ha az ő törvényadói és megjutalmaztad hatalmáról való meggyőződés-megjobbítja a szívet és azt a törvény tiszteletére és a kötelesség teljesítésére leghasznosabban serkenti és ösztönzi: óh erősítsétek meg magatokat az Isten léteiének hívéséban s e végre figyel nrezzetek azokra az okokra, melyeket én ebben az órában az Isten létele megmutatására előszámlálok.« (1—2, 1.) A következőkben azután felsorakoztatja a régi filozófiából és theofogiából nagyon jól ismert istenbizonvítékokat, de itt is olyan bizonyítékokkal akarja bizonyítani Isten léteiét, p. o. esküvel, házassággal, stb., amik már mind ennek a hitnek, az istenhitnek a következményei s így végeredményben nem Isten léteiét, hanem ennek a hitnek léteiét bizonyítja. (5. 1.) Isten léteiének bizonyítása tipikus racionalista princípium s amikor Tóth Ferenc ebben a prédikációban ennek a racionalista alapelvnek engedett és ennek igyekezett érvényt szerezíhi, akkor nyilván lekötötte magát ez irány mellett. Ugyanez a szellem, mutatkozik meg abban is, hogy egyszerűen felszólítja hallgatóit Isten léteiének elhívésére, holott jól kellett volna tudnia nemcsak a Bibliából, hogy a hit Isten kegyelmi ajándéka a Szentlélek által, amit nemcsak eszünkkel kell elhinnünk, hanem sok imádságban és tusakodásban kell kérnünk Istentől, — hanem jól kellett volna tudnia a Heidelbergi Kátéból is, hogy a keresztyén hit »nemcsak oly bizonyos ismeret, melynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő igéjében nekünk kijelentett, hanem szívbeli bizodalom is, melvet a Szentlélek az evangéliom ált^l munkál bennem«.41 42 A hit tehát Istennek egy csodája s ezzel a csodával s a bitnek titkaival és mélységeivel a racionalizmus nem tud mit kezdeni. S bár ő megkívánja a lelkipásztortól, hogy legyen erős hite, mert szerinte »végzetes hiba, ha pines megfelelő hite a lelkésznek, mivel nemcsak keveset épít, hanem sok keserűséget is lát«,43 de ebből csak arra a megállapításra juthatunk, hogy szeretett volna néha önálló utakon járni és érzi, hogy az elhivatásra és hitre szüksége van a lelkipásztornak és hallgatóknak egyaránt, de azért amikor prédikációt ír, még sem tud szakítani korának szellemi áramlatával és a benne elhatalmasodott racionálista szellemmel, hanem ellenkezőleg meg-megcsendül a racionalizmus szava s megmutatkozik hatása épen a vallásos életnek legmélyebb dolgaiban. Innen van az, hogy Isten léteiének elhívését tanítással és felszólítással akarja az emberekbe plántálni s ezért fejezi be ugyanezt a beszédét azzal a kegyesnek, vallásosnak látszó, de végeredményben erősen racionalista kifejezésmóddal, hogy »amaz istenkáromló hiheti-e, hogy van Isten? Bizonyára ha hinné, nem merészelné összekáromolni azt, akit Istennek hisz. Vagy ha ezt mégis meg meri cselekedni: óh micsoda az ilyen ember, hanemha egy szemtelen, egy utálatos istentagadó és nem ember«. (5—6. 1.) Valamivel mélyebb a gondviselésről szóló prédikációja, melyben az isteni gondviselésbe vetett hitre, Isten akaratában való megnyugvásra és bizodalomra serkenti épen az ifjakat, hivatkozva az idősebb keresztyének gondviseléshitére. így szól hozzájuk: »Ifjak! Menjetek közelebb amaz öregekhez, kik már a sír szélén állanak és amikor azt a vallástételt halljátok ő tőlük szent Dávid szavaival élvén: Gyermek voltam és megvénhedtem és sohasem láttam, hogy az Istenben bízó elhagyattatok volna (Solt. 31 : 25) : óh határoztassatok ti is az Istenben való bizodalomra és abban legyen mindenkor a ti bizodalmátok, aki a ti ifjúságtoknak útjait igazgatja«. (3. 1.) Kissé racionálisán hangzik a >>határoztassátok ti is« kifejezés, azonban a lényeget nagyon jól megközelíti, amikor elmondja, hogy Isten gondot visel, de ez azt jelenti, hogy az embernek is dol-41 II. Helvét Hitvallás 16. rész 2. bekezdése. 42 Heidelbergi Káté 21 kérdése. 43 Tóth F.: Lelki Pásztori Gondviselés 40 1. 40 Csiky Lajos: i. m. 93 1.
