Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-11-12 / 46. szám
Ötvenötödik évfolyam. 46. szám. Pápa, 1944 november 12 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRN A P. _______________________________---------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK--------------"------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ« A Biblia a háborúban. A bibliaolvasók száma az első világháborúban is folyton emelkedett. A polgári lakosság és a katonák egyaránt szomjazták az Élet Igéjét. A pápai főiskolai könyvtár háborús gyűjteményiéinek egyik megkapó darabja az az Írógéppel sokszorosított lános evangélioma amelyet az egyik oroszországi hadifogolytábor református gyülekezetének főgondnoka helvgzett el hazaiövetele után letétbe, mint Isten után való vágyakozásuknak beszédes bizonyságát. Nem volt nyomtatott Szentírás az egyetlen birtokukban levő példányból sokszorosították és úgy őrizte meg ő i's, a k!eménykötésü ezredes, a hadifogság és a 'hazajutás ezerféle viszontagsága közt, mint drága kincset: az örök élet beszédét. Olvashattuk á japán-kínai háború kitörése .után, hogy Kínában valóságos bibliaolvasási láz vett erőt az embereken. Állami egyetemeken, ahol addig nem volt szabad Bibliáról beszélni, bibliatanulmánycxzó tanfolyamokat kellett berendezni a diákság kívánságára. És a Biblia az új világháborúban is versenytárs nélkül áll. Amint értesültünk, Komáromban a beteg' katonák közt bibliaolvasó közösségek létesültek. A pápai kollégiumban működő honvédkórház betegei, mint a köztük dolgozó kórházi lelkész barátom mondja, ha olvasmányról van szó, legelsőlsforban Bibliát kérnek. A Magyar Biblia 'Társulat 'legújabb jelentése szeriint a harctereken és itthon is nagy arányokban növekedik az elterjesztett Bibliák száma. Lassanként kiifogy a készlet és könyörögni kell egy-egiy példányért, mint a kis walesi leány Jones Máriái annak ideiem. A helyzet egyik magyarázata az, hogy a Biblia valóban háborús könyv. Olvashatjuk benne mindazt, ami a mai háborút is jellemzi, Ésaíás, Jeremiás és Ezékiel leírják a háború borzalmait, a fegyver, éhség és a oetegségek pusztításait. Mindezek megdöbbentően illenek korunkra. Minél közelebb ér hozzánk a harcszintér, annál inkább érthetőbb és időszerűbb a Biblia olvasása. Legfőképpen azonban azért van keletje a Bibliának, mert amint Pál apostol írta: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre és a megjobbításra, az igazságban való nevelésre“ (2 Tim. 3:16). Nincs még olyan könyv, amely azzal az igénnyel léphetne föl, hogy az Istennek beszéde. A Bibliában maga az élő Isten szól hozzánk és mivel a háború szörnyű megpróbáltatásai az embert sokszor minden anyagi értékétől megfosztják, vagy legalább is beláttatják vele azok múlandó és időleges voltát, Isten rákényszerít bennünket arra, hogy,, keressük a világban azt, ami maradandó, keressük Őt, a lét ősforrását, a mi Teremtőnket, aki a Jézus Krisztusban úgy jelentette ki magát, mint szerető Édesatya. i Kimondhatatlan szenvedések érnek? Elvesztetted szeretteidet ? Földönfutóvá lettél ? Kibombáztak ? Egy szál ruhában menekültél ? Isten Egyszülött Fiának nem volt fejét lehajtania. Éjjel-nappal rettegsz a keserű pohártól, melynek kiívása napról-napra közeledik hozzád. Halld meg Jézus imádságát: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár, de mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.“ ítélet van ebben a világban és ítélet vár reám és reád is. De a "Biblia az ígéretek könvve is. Isten irgalmassága és szeretete a kereszten tündöklött a legragyogóbban. Per crucem ad lucem! »Várjad az Urat jés légy erős;.« »És lészen, hogy minden, aki az Urnák nevét segítségül hívja, megtartatok.« Isten olyanokat keres, akik teljes szívvel'az övéi akarnak lenni, hagy megmutathassa irántuk atyai gondviselését. A Biblia az emberi életnek a könyve. Benne leírva találjuk az emberi bűnöket a maguk meztelenségében és utálatoságában, de egyúttal az isteni élet könyve is: benne van a nagy tanítás, az üdvösség, az örök élet ígérete. Ezért óhajtozik ma is szívünk utána. Ezért olvassuk mindig forróbb ragaszkodással. »ElVeíszti a halált örökre és letörli az Ur Isten a könnyhullatást minden orcáról és népe gyalázatát eltávolítja.« (Ézs. 25:8.) »Hogyha Őt keresénded, megtalálod.« (1 Krón. 28:9.) P. J. Miről prédikált Tóth Ferenc? (Tóth Ferenc dunántúli szuperintendens halálának 100-ik évfordulójára.) Természeti tárgyak: milyen oktatást nyerünk a természettől, napfogyatkozás, madarak költözése ősszel, stb. Ha már most ezeket a tárgyakat megvizsgáljuk, akkor mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy ezeket közönséges vasárnapi prédikációiból nem úgy válogattuk össze, hanem az ott találtakat csak bizonyos szempontból rendeztük, de meg kell állapítanunk azt is, hogy habár komoly tárgyak is ezek, részint a fogalmazásban, részint a szellemben mégis felfedezhetjük azokat a vonásokat, melyekkel előbb a racionalizmus theologiáját és igehirdetését jellemeztük. A racionalista tárgyak pedig egyenesen a racionalista szellem termékei . s hasonlóképen sok racionalista vonást mutatnak fel a természeti tárgyakról készült prédikációi is, melyekben az észszerű igazságokat akarja észszerűen és gyakorlatiasan összefoglalni. De meg kell állapítanunk azt is, hogy Jézus Krisztus, Isten tökéletes kijelentése, az élő és testté lett ige, megváltó és üdvözítő munkája, váltság-