Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-06-25 / 26. szám
Ötvenötödik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1944 június 25 A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________________________----------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK -------------------------------------FZLELÖS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ j TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Kormányzó Urunkat 76. születésnapja alkalmából országszerte mélységes bizalommal és szeretettel ünnepelte az egész nemzet. Pápai gyülekezetünkben Ólé Sándor lelkipásztor, főiskolai gondnok a következőleg emlékezett meg a gyülekezeti istentiszteleten az évfordulóról: „Ma Kormányzónk születésnapja van. Ö példát adott és ád arra, hogy hazánknak is adjuk meg, amivel tartozunk. Ö fizeti az Ö tartozásod folyvást. Saját vérével a Novarán; saját fia vérével a keleti fronton; a saját szivével, könnyével, imádságával és szenvedésével itthon. Ha van valaki, akinek a szíve vonaglik a hazáért, az elsősorban Ő. Ha van valaki, aki áldozatot adott ezért a hazáért, az elsősorban Ö. Ha van valaki, aki tűrni és remélni tud ezért a hazáért, akkor, mikor a szive vérzik és a szíve fáj: az elsősorban Ő. Őrá gondoljunk, mikor halljuk az apostoli intést: adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok és senkinek se tartozzatok mással mint azzal, hogy egymást és a hazát szeressétek “ Az imádkozó Jézus. Irta és 1943 szeptember lió 9-én a pápai református theologiai akadémia tanévnyitó ünnepélyén felolvasta dr. Pongrácz József, theol. akadémiai igazgató. A múlt esztendőben, hasonló alkalommal, az imádkozó Pál apostolról szóltam és abban az értekezésemben rámutattam arra, hogy Pál apostolt nem lehet Jézus nélkül megérteni. Pált Jézus határozza meg. Ha érdekes volt Pál apostol imádságaival foglalkozni, mennyivel inkább izgatóbb és érdekesebb lehet magának a Mesternek az imádságaival foglalkozni. Akik figyelemmel kísérték az első világháború utáni theologiai irodalmat, meglepődéssel láthatták, hogy egész sereg embernek az érdeklődése fordult az imádság kérdése felé. Én ezt azzal magyaráztam, hogy olyan korba léptünk át, amelyben az emberek kezdenek a legfontosabb kérdésekkel legelsősorban foglalkozni. Nem ok nélkül történt, hogy Heiler müve (Das Gebet. Eine religionsgeschichtliche und religionspsychologische Untersuchung. Kezem közt van a 3. kiadás, München 1921) az imádságról egymásután hamarosan több kiadást ért és hogy azok a kézikönyvek és értekezések, melyek Jézusról szólnak, mindig több és több teret engednek Jézus imaéletének megvizsgálására. Egyrészt hajtja őket korunk szelleme, mely Jézus történeti alakját helyezi elsősorban az érdeklődés középpontjába, másrészt ösztönszerűleg megérzik, hogy ennek a történeti személyiségnek a központi jelentőségű titka az Ö Istenhez való viszonya. Mindenesetre örvendetes, hogy az érdeklődés középpontjába Jézus került bele. Fontos ugyan ránk nézve, hogy mi a véleményünk, Pál megigazulás tanáról, hogy minő volt a viszony a zsidó és a pogány keresztyénség között, mindezekről a kérdésekről nagyjelentőségű harcok folytak a keresztyén egyház történetében. De a legfontosabb ránk nézve mégis a Mesternek a személye. És az egyház története azt bizonyítja, hogv ahol elkezdettek érdeklődni Krisztus iránt, ott, akár a keresztyén egyház, akái annak egyik része, vagy egyetlen keresztyén tette is ezt, ott erőtööblet állott elő. Mint Glover mondja, „ahol új értéket találtak Jézus Krisztusban, az Egyház nyert erőben“, energiában, felhívásban és győzelemben. (The Jesus of History. London 1920 12. kiad. 3.1.), ahol pedig az Egyház megfelejtkezett Jézusról, ott az Egyház élete lehanyatlott. Az a fény tehát, hogy a keresztyénség érdeklődni kezdett Jézus imaélete iránt, bizonyítja, hogy keresi az erőforrásokat, amelyekből meríthessen a maga számára. Mintegy megérezte a világ már előre a második világháború borzalmait. Azok a theologusok akik az imádságban csak kegyes autosuggestiot láttak, természetesen nem érdeklődtek Jézus imaélete iránt. Ez rájuk nézve quantité négligeable volt. Azok ellenben, akik megtanulták saját tapasztalatukból, hogy mit jelent az ember életében az imádság, tanulmányozták a fennmaradt szórványos adatokat, hogy behatolhassanak e csodálatos élet eme titokzatos tájékaira. Az evangéliomokat olvasva sokszor támadt már az a vágyunk, vajha kissé részletesebbek volnának azok ; sok mindent szeretnénk tudni 'Jézus életéből és meg kell elégednünk szűkszavú tudósításokkal. Így vagyunk a Jézus imaéletére vonatkozó adatokkal is. Van néhány tanítása Jézusnak az imádságról és maradt fenn néhány saját imádsága is, ezekből kell összeállítanunk a magunk számára, hogy milyen volt az Ö imaélete.1 Adataink szűkszavúságát némileg megmagyarázza az a körülmény, hogy az imaélet minden embernél olyan, hogy azt nehéz lerögzíteni. Amikor Jézus azt mondja az imádkozóról, hogy menjen be a belső szobájába és zárja be ajtóját és ott imádkozzék az Atyához, 1 Dr. Weinel biblica theologiájában (a 166—173 1.) foglalkozik Jézus imádságaival, szerinte nem lehetünk biztosak, hogy az evangéliomok képe mindenütt megbizható-e e tekintetben is.
