Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-04-11 / 15. szám
1943. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 75. oldal. A magyarság lelki egységének a kérdéséről az e kérdésben történt megnyilatkozások ismertetése után a saját álláspontját a következőkben foglalta össze: Tudom és hirdetem azt,, hogy a római katholikus egyháznak határtalan érdemei vannak abban, hogy a reformáció kezdetéig Krisztus tanításait egyedül is megőrizte s azóta is velünk együtt őrzi. Ennélfogva amint eddig, ezt az egyházat teljes őszinteséggel a jövőben is megbecsülöm. Krisztus kertjében a római virágot pompázónak, nagynak, üdvösnek és hasznosnak elismerem. Miként a múltban, a jövőben is megragadok minden alkalmat, hogy ehhez az egyházhoz szeretetben közeledjek, azt minél jobban megismerjen?, hogy mennél jobban megbecsülhessem. Lehet, hogy olyan helyzetbe is hoz a jövő, hogy a r. kát. egyházzal szemben működésem szűk körében érintkezést kell felvennem, vagy támadást kell felfognom. Az érintkezést mindenkor azzal a teljes őszinteséggel veszem fel, amire a testvéri viszony kötelez. A támadás ellen odatárom teljes mellemet, az elől — igazságom tudatában, s mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliomát — kitérni sohasem fogok. De harcot én eddig sem kezdeményeztem, ezután sem kezdeményezek, egyházam és működésem területéről netán kiindulni akaró minden harcot csirájában elfojtani fogok, mert én elsősorban és mindenek fölött magyar ember vagyok, akinek e nemzet lelki békéje* a legnagyobb kincse, s mert én keresztyén vagyok, s meggyőződésem az, hogy Krisztusnak fáj legjobban az, amikor az Ő nevére esküvők egymást üldözik. A nemzet lelki egységéről mondottakat a következő szavakkal fejezte be: A nemzet lelki egységét kell szívvel és lélekkel szolgálnunk. Ebben a szolgálatban Nektek, Testvéreim és az otthon levőknek egy a kötelességetek: Keressétek bűnbánattal a békét. Ne feledjétek: »Nem kell néktek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok!« Azt, amit az egykéről mondott, a következő szavakkal vezette be: — Minden mi kincsünknek, minden értékünknek legnagyobb ellenségei — sajnos — éppen mi saját magunk vagyunk. Ahhoz, hogy gyülekezeteink, iskoláink gyarapodhassanak, helytállni tudjanak s a j jövendő hordozói lehessenek, elsősorban és mindenek ! előtt szaporodnunk kellene. Egyházunk vidékünkön a kisgazda-osztály egyháza s mert ez az osztály elsősorban és főként a vagyon megtartása okából egykézik, minket öl és minket pusztít leginkább az egyke. Elnéptelenedő falvak, gyermeknélküli falusi templomok, iskolák és utcák észbontó csönddel, magába húzódó, sötét tekintetű, céltalan életű, magukat fáradtan vonszoló öreg emberekkel olyan látványt nyújtanak a keresztül utazóknak, amelytől hetekre eláll a lélekzetük. Majd az orvoslás módjaként a bel hivatalnokoknak hivatástudattal való megtöltését, a gyülekezetnek lelki megújulását, a népi nevelésnek erős kézzel való kézbevételét, a telepítés kérdésének a közigazgatási hatóságokkal való teljes egyetértésben avatott kézzel való megoldását jelölte meg. A belhivatalnokok anyagi helyzetéről a következő bevezetéssel kezdett el foglalkozni: — Hogy azonban helhivatalnokainktól ezen a téren, de az egyházépítés és nemzetnevelés egyéb területén is eredményes munkát várni, sőt követelni lehessen, meg kell szabadítanunk őket is azoktól a súlyos anyagi gondoktől, melyek ma nyomasztólag nehezednek rájuk. Nem szökkenhet virágba a rózsatő, ha talaj nélkül él, nem fejlődhetik ki az egyházi élet sem ott, ahol nincsenek hívek, s nem mutatkozhatik meg a lelkész munkájának eredménye lelkigondozottak hiányában; 200 lelkes, sőt ezen aluli lélekszámú olyan közösségek, amelyekben a lelkek 60—70 százaléka 40—50 éven felüli korú, de amely gyülekezet templomot, iskolát, papot és tanítót tart fenn, ha százszor is congruás és államsegélyes, olyan óriási anyagi terhek súlyát viseli, amely a gyülekezetét és annak életét földhöz tapasztja, szárnyalásra képtelenné teszi. Minden segítséget az az államtól, vagy a magasabb egyházi közületek közterheinek csökkentésétől várni éppen olyan reménytelen vágyakozás, mint ahogy reménytelen felfogás az is, hogy a betelepített családok elhanyagolt hitéletükkel, alacsonyabb kultúráinkkal, nekünk szinte elképzelhetetlenül igénytelen életnívójukkal mindjárt az első generációban alkalmasak lennének minden bajunk paralizására. 1 A felvetett kérdés megoldásának részben az egyházmegyének az egyházkerülettel fennálló viszonya tisztázását, a paróchiák összevonását jelölte meg és így adott kifejezést azon reményének, hogy az egyháznak kellő nagyságú gyülekezettel, népes iskolával rendelkező, tekintélyt tartó, de népi gondolkozású lelkészei lesznek, akik, ha bennük a Szentlélek Úristenbe vetett hitnek csak egy parányi szikrája, az apostoli lelkesedésnek csak egy kis pislákoló fénye is ég, ha tettrekészek, ha van hivatástudatuk és hivatásukon kívül nem foglalkoznak mással, feladataikat kitünően elláthatják. A lényege a kérdésnek csak az, hogy a csoportosítást hozzértö kezek melléktekintetek nélkül intézzék és a szükségessé' váló szelekciót se befolyásolják illetéktelenek. — Nem szeretnék e kérdésről most többet mondani. Nekem tervem az, hogy amint elkezdtem, sorba látogatom a gyülekezeteket és lelkipásztorokat. Négyszemközti, testvériesen meleg beszélgetésekben szeretném ennek a kérdésnek tárgyalását, s majdan esetleges, semmi esetre sem erőszakos megoldását is előkészíteni. — És most méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek a csurgói kollégium, az én lelkemnek széles e világon legkedvesebb, a szívemhez legközelebb álló ügyének megbeszélésére. — A kollégium közepén ott áll ma is, mint drága clenodium, a 151 éves gimnázium. Egyedül ezt vettem át elődeimtől 300-as tanuló létszámmal. Ezt a gimnáziumot az alapító gróf szegény jobbágyai gyermekeinek a taníttathatására emelte, s amikor én lettem a tanácselnök, mintegy 70 kisgazdagyerek tanult benne, 60 pap, tanító és tanár s 170 körüli egyéb foglalkozású apa gyermeke mellett. — A mai négy tagozatban, a hozzákapcsolódó KIE-tanfolyamon és az idén megrendezett két ezüstkalászt nyújtó téli gazdasági tanfolyamon 97 pap, tanár és tanító fia mellett 460 gazda gyermeke élvezte a kollégium áldásait, akik jóformán az egyházmegye összes gyülekezeteiből rekrutálódtak, s akiknek a révén a mi kollégiumunk nemcsupán az ország első hatalmas és valóban népi, agrárjellegű intézménye lett, hanem ami mindennél fontosabb: visszaadtuk a gyülekezetnek az iskolát, eredeti rendeltetésének az Irányvonalába állítottuk azt be. — Ezt csak mint egyszerű tényt adom itt elő s ezzel kapcsolatosan nem kívánok semmi mást mondani, hiszen a látszatát is kerülni akarnám annak, mintha dicsekedni akarnék olyasmivel, amiért, hogy velem végeztette el, mindenkor hálát kell adnom a Mindenhatónak.
