Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-04-04 / 14. szám
66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. ségek akármennyire homlokukon viselik is az egyház nevét, nem hitközösségek és nem szereteiközösségek. Az egyetemes magyar reformátusság ellen való vétek lenne csak egyet is Veszni hagyni, vagy a legkisebbet feláldozni a nagyobb kedvéért. Anyaszentegyházunk a maga egyetemességében is úgy szolgálja a neki adott miszsziót, ha az egymás terhét hordozzátok apostoli elv megvalósításával biztosítja az erősebb a gyengének fennmaradását és megerősödését. Ebben az értelemben szolgálni kedves kötelességemnek ismerem. Logikusan következik ezekből, a misszióról való vélekedésem ismertetése. Nem kívánok foglalkozni se a misszió fogalmával, se részletkérdésekkel. Azt a meggyőződésemet azonban hangoztatom, hogy a református egyház a misszióval áll, vagy esik. Ma már közvélemény, hogy misszió nélkül az egyház olyan, mint a tört szárnyú madár. Nem tud repülni, csak a porban vergődik. Nem is foglalkoznám a misszió kérdésével, ha nem fenyegetne bennünket a papirosmisszió. Konferenciák és tanfolyamok rendezésével lehetővé kívánom tenni lelkipásztoroknak a színvonalon való maradást, ismereteik gyarapítását és minden missziói munka megindulását. Egyházlátogatásaim során pedig meg akarok győződni arról, hogy tényleg folyik-e missziói munka minden egyes egyházközségben és végzik-e azt a missziói munkát, melyről a jelentőívek beszámolnak. Tudom azt, hogy más méretű missziói munkát kell végezni Komáromban, Székesfehérvárott, vagy Veszprémben, mint Magyaróváron, Pápadereskén, vagy Öcsön, de hogy mindenütt kell végezni evangélizáló és társadalompolitikai munkát, nem lehet kétséges. Mind egyházi, mind nemzeti szempontból fundámentálisnak tartom a gyermekevangéiizációt és az ifjúsági munkát, különösen a leventeifjúságnak hazafias és keresztyén szellemben való nevelését, hogy alkalmas és kész legyen a reá váró nagy feladatokra. Értékelem és támogatom az egyesületek munkáját, de hő vágyam, hogy egyetlen helyi, vagy országos egyesületet se vezessen öncél, hanem a Krisztus teste épülésének és Isten dicsőségének szolgálása. Dunántúli szempontból különösen fontos munkatérnek tekintem a misszió számára közel 20.000 szórványban élő református lélek intenzív lelkigondozását. Azok közül a szempontok közül, melyeket egyházkerületi missziói előadóként jelentéseimben a szórványgondozás eredményességére nézve megjelöltem, több megvalósult, de még mindig a jövő feladataként áll előttünk ennek egyháztársadalmi feladattá tétele. Ezt törpe gyülekezeteink gondjának felvételével együtt első teendőim közé sorolom. Nem hagyhatom megemlítés nélkül társadalompolitikai feladatainkat. Már most, az első lépésnél felhívom lelkipásztor, presbiter és minden kedves református testvérem figyelmét az egyház társadalompolitikai feladataira és ezek sorában a mai legfontosabbra: a családvédelemre és a hadigondozásra. Nemzetünk, anyaszentegyházunk, magyar fajtánk iránt tartozó kötelességünk felvenni a népes magyar családok, különösen a a hadiárvák gondját, az elhagyatottsággal járó bajok és bűnök megelőzése végett minél előbb. E téren mindenkinek el ,kell mennie teljesítőképességének legvégső határáig. A nemzet senkitől sem kíván lehetetlent, a Bajtársi szolgálat, az Országos Református Szeretetszövetség saját árvaakciója és a miniszterelnök úr feleségének a közelmúltban megindított kezdeményezése a hadiárvák örökbefogadására és felnevelésére lehetőséget nyújt mindenki számára, hogy erejéhez mérten, vagy még azon felül is részt vegyen a nemzetmentő munkában. Ez ma több mint kötelesség: kiváltság. Aki erről lemond, megtagadja a nemzettel való lelkiközösséget és lemond a magyar jövőről. Kérve kérem anyaszentegyházunk minden felelős munkását és buzgó tagját, különösen a mi melegszívű, eddig is sok könnyet letörlő és vérző sebeket bekötöző, erőteleneket gyámolító asszonyainkat és leányainkat, egyesületben vagy egyesületen kívül fordítsanak gondot a községeikben lévő hadiárvák és hadbavonultak családtagjainak gondozására, népes magyar családok megsegítésére, szegény testvéreink nehéz keresztjének megkönnyítésére. Az eddig elmondottakban ha van is új szín és gondolat, általában nem jártam taposatlan ösvényen. Az ezután következőkben lépésről-lépésre nyomon szeretném követni elődömet, aki meleg atyai és baráti kézszorítással adta át nekem, mint az egyházkerület lelkészi főjegyzőjének folyó évi február hó 2-án a püspöki hivatalt. Bár kézenfekvő lenne áldásos püspöki, egyházkormányzói és pásztori szolgálatának méltatása, de meghaladja a mostani feladatom keretét és csak ismétlésekbe bocsátkozhatnám múlt évi egyházkerületi közgyűlésünk 43. és 241. sz. határozataiban foglaltak után. Úgy érzem azonban, nem vehetem át kezéből az egyházkerület lelki vezetését anélkül, hogy meg ne köszönjem azt a szeretetet, melyben ifjúságomtól fogva részesített; azt az önzetlen, puritán, higgadt, a dunántúli évszázados tradíciókhoz ragaszkodó, egyházkerületünk intézményeit szívén viselő, soha kivételt nem ismerő — vagy igen, a legkisebbet, a leggyengébbet mindig előnyben részesítő példaadását. Ezekben mindig tanácsolom és serkentőm lesz patriarchal alakja, örökifjú szíve és munkás szeretete. Nekem pedig legyen szabad remélnem, hogy felette nehéz terhein hordozásában, ha tanácsért, vagy segítésért hozzáfordulok, segítő jobbját nem tagadja meg tőlem. Vallom, megerősítem és követem azokat a szempontokat, melyeket püspöki székfoglalójában és évről évre általam referált püspöki jelentéseiben mondott el elemi és középiskoláinkról. Külön is hangsúlyozom, hogy rendíthetetlen híve vagyok a felekeze i iskolázásnak. Kívánom tanítóink, tanáraink javadalmának korszerű rendezését, hogy a tanító és tanár megkaphassa nemzetépítő munkájának ellenértékét, családja tisztességes fenntartása és az annyira kívánatos önképzés érdekében. Örvendező lélekkel teszem magamévá főiskolánk megkezdett építkezésének továbbfolytatását és befejezését. Nem kisebb jelentőséget tulajdonítok a lelki építésnek: azért tanárok és tanulók részére konferenciák rendezésével kívánom lehetővé tenni, hogy ők maguk is mint élő kövek épüljenek fel lelki házzá. Meg kell újulni főiskolánk minden tagozatának nemcsak külsejében, hanem bensőleg is, különben napjai meg lennének számlálva. Pápai kedves intézményeinkkel együtt, bár nem az egyházkerület a fenntartója, tettekben megbizonyosodó szeretetem és gondoskodásom tárgyát fogja képezni a csurgói kollégium mind a négy tagozatával, Óhajtok hozzájárulni ahhoz, hogy betölthesse azt a nemes hivatást, melyet egyházi és nemzeti szempontból eddig is végzett, .mely a jövőben még fokozottabb mértékben reá hárul. Római katolikus magyar testvéreimmel s magával a r. kath. egyházzal szeretném a viszonyt bensőségessé, evangélikus atyánkfiaival az együttműködést még áldásosabbá tenni. Az általános kívánalmak hangoztatása helyett hadd mutassak rá a magyar keresztyénség legidőszerűbb kérdésére, a magyarság lelki egységére. Álláspontomat részletekbemenően kifejtettem a közelmúltban egy előadás keretében, de itt is elengedhetetlennek tartom annak kijelentését, hogy a magyarság lelki egy
