Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-02-21 / 8. szám
36. oldal. DUNÁNTÜLI protestáns lap 1943. beláthatunk. Akár az első levelek közül, akár a harcos, nagy vitairatok közül, akár az elcsendesedés későbbi időszakából valók a levelek, mindenikből láthatjuk, hogy Pálra az imádság életszükséglet volt. Nem megrendelésre, nem is szokásból imádkozott, hanem mert e nélkül nem is tudott élni. A Pál imádságai nem a templomok áhítatos csendjében, nem is a kolostorok elzárkozottságában, hanem a zajló élet harcterén röppentek el ajkáról. Pál nem a szobatudós mindenről, még saját magáról is megfeledkező életét élte, kint járt ő állandóan a harcmezőn és a harc hevében fakadtak fel a legbátoritóbb imádságok szivéből. A Thesszalónikabelieknek ezt írja (1 levél 1 :2—3- ban): „Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért emlékezvén rólatok a mi imádságainkban; szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját és a ti szeretetek fáradozását és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységteknek állhatatosságát, az Isten előtt, a mi Atyánk előtt.“ Ha nem kopott még el a szavak igazi értelme a megszokás következtében, akkor ebben a rövid két versben megláthatjuk az imádkozó Pál jellemvonásait. És ezek a jellemvonások olyanok, hogy ma is nagyon időszerűek és szükségesek különösen azoknál, akik a Krisztusért járnak követségben, tehát a theologusokra nézve elsősorban, legyenek azok tanárok, vagy hallgatók. A theologusnak, általában a theologiával foglalkozónak az a nagy kisértése, hogy megszokja a legszentebb kérdésekkel való foglalkozást és ennek következtében azokból, az élet legdrágább értékeiből, mesterséget csinál, ipart űz. Folytatjuk. Második népfőiskolái tanfolyamunk. Tavaly januárban szép sikerrel rendezte meg főiskolánk első népfőiskolái tanfolyamát. A háborús viszonyok által ránk kényszerített szénszünet miatt most csak februárban nyílhatott meg tanfolyamunk, s két héten tiz estén tartott, esténként három félórás előadással. így most tízzel kevesebb órát 'adtunk mint a múlt éven. Kisebb volt hallgatóink száma is, amit egyrészt azzal magyarázhatunk, hogy az újdonság ingere most már nem hatott, másrészt pedig, hogy tavalyi buzgó növendékeink egy részét előbb meghirdetett tanfolyamok foglalták le. De így is volt átlagosan 30—40 hallgatónk esténként, főleg gazdafiúkból, leányokból, munkásokból, kisiparosokból és tisztviselőkből. A célunk az volt, hogy a tudomány igazsága körül hozzuk össze népünk különböző rétegeit, s ezen a ponton éreztessük velük összetartozásunkat, egységünket. A háborús helyzetben gyakorlati irányítást is kívántunk nyújtani főleg gazdasági vonatkozásban. Volt szó arról, hogy „Mit olvassunk ?“ Előbb példákat adtunk, bemutatva két előadásban Móricz Zsigmondot és Tamási Áront, majd beszéltünk arról, hogy ne olvassunk ponyvát (silány eszközökkel hatásvadászó műveket), hanem igazi írói alkotásokat. Itt hivatkoztunk az előbbi két órán mondottakra és olvasottakra, s az ezután következő két órán ismét bemutattunk egy írót, Kodolányit, s egy költőt, Sinkát. (Előadók voltak Múzs Lajos, Szathmáry Lajos, dr. Trócsányi Dezső és Zsadon László.) Öt előadásban a elektromos alapjelenségek kísérleti megfigyeléséből kiindulva a villamosság gyakorlati alkalmazásából kaptunk igen szemléletes ismertetéseket a motorokról, rádióról és hangosfilmről. (Előadták: Borbély Sándor, dr. Bujdosó Ernő, Vásárhelyi Károly.) A magyar föld szépségeit és Természeti világát mutatta be filmeken érdekes bevezetők után Varga László. A második hét túlnyomólag gazdasági jellegű előadásokat nyújtott. Hálára méltóan kapcsolódott be e ponton a mezőgazdasági szakiskola, s öt órában beszéltek az eredményes kertészkedésről Hérints Lajos, Kopernitzky István és Madarász Emil. A magyar közgazdaság teljesítőképességét s világgazdasági helyzetét fejtegette Zimányi Alajos; míg Sándor József „A magyar vállalkozásáról s ezt illusztrálva egy másik előadásban a felvidéki Hanza-szövetkezetről beszélt. „A háborús háztartás“ fontos kérdését tárgyalta nagy érdeklődés mellett Szinay Rózsa. „Képek beszélnek“ címen Tóth Sándor egyik estén a műalkotás helyes nézésére és meglátására adott útbaigazítást ; míg egy másik előadásban „A giccs, a képzőművészeti ponyva“ c. kérdéssel kötötte le hallgatói figyelmét. A tanfolyamot dr. Pongrácz József főisk. igazgató beszéde nyitotta meg, s Rab István gimn. igazgató szavai zárták be. Úgy érezzük, hogy kétszeri próbálkozásunk után világosabban látjuk, miképpen nyújthat igazában főiskolánk népkollégiumi képzést. 1. Szervezzen református népfiak számára téli (dec.—febr.) népfőiskolái tanfolyamot. Ezt csak úgy képzeljük eredményesnek, ha a lelkipásztorok maguk köré gyűjtve a téli estéken az ifjakat, olvasgatnak velük, s így keltenek bennük vágyat és kedvet, hogy más éven, vagy éveken jöjjenek el Pápára a háromhónapos népfőiskolára. 2. Szervezzen az intelligencia számára szabadkollégiumi előadásokat a tudomány haladásáról, a művelődés, az emberiség, a közösség nagy kérdéseiről. Dr. Trócsányi Dezső. f KÖNYVISMERTETÉS ^ ■ lA) fíódás János: A Világ Fejedelme (Öt beszéd a Sátánról). Székesfehérvár, 1943. Ára 80 fillér. Megrendelhető a szerzőnél. Bódás János bátorszavú igehirdető. Ezt éreztem, amikor a most nyomtatásban kezembe került öt prédikációja közül a sorozat első három darabját gyülekezetében, a templomot zsúfolásig megtöltő hivő-sereg soraiban ülve, végighallgattam. Ezt érzem a nyomtatott betű fölé hajolva is, amikor megújuló igehirdetésünk érdekes-értékes dokumentumául kezünkbe adta legújabb termésének ezt a jellegzetes megnyilatkozását. Bátorszavúnak érzem, mert igehirdetésének tárgyválasztása is bátorságra vall. Az evangéliomi ébredés még nem hatotta át annyira'egyházunkat, hogy magától értetődő dolog volna a Sátán valóságáról úgy beszélni, ahogyan Bódás meg meri tenni. S miközben igehirdetését hallgatja, kristálytiszta, egyszerű fejtegetéseit, minden izében az Igére támaszkodó gondolatait olvassa a Krisztus, hívő ember, be kell látni, hogy nemcsak hogy lehet és szabad, de egyenesen kötelesség egyszer már erről a kérdésről bátor nyíltsággal beszélni. Saját szemünkkel láttuk: nem szaladt szét az intelligens embereket is szép számmal magában foglaló gyülekezet. Saját fülünkkel hallottuk: az igeszomjas lelkek komoly megértéssel fogadták ezeket a „kemény beszédeket.“ De bátorságot és a dolgokat nevükön nevezni merő hitet látok nemcsak a tárgyválasztásban, hanem abban
