Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-12-26 / 52. szám
266 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943 pótlékokkal táplálkozunk. Új messiásokat várunk. Csodákat szeretnénk látni. S az eredmény? A mfélllékvágányra jutott vonatok összeütköznek, A valláspótlékok nem elégítenek ki. Az álmessiásokban csalódunk és a csodák késnek, mert Isten Igéje semmivel sem helyettesíthető. Csodák csak hívő emberek életében történnek. S mindenek felett azért, mert — mint a II. Helvét hitvallás mondja — akik Krisztuson kívül más messiást várnak és üdvösségüket bármi egyébben keresik1, azok Isten kegyelméből kiestek. Nincs senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, miáltal kellene nékünk meg1-* tartatnunk, csak Jézus Krisztus neve. Ez karácsony igazsága. Győry Elemér. A tanár, az örök tanítvány. Irta és a pápai főiskolai tanárok csendesnapján, 1943 október hó 26-án felolvasta dr. Pongrácz József theol. tanár, főisk. igazgató Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Úr! Kedves Kartársak! A legtöbb ember, amikor elhagyja az iskolát, azt mondja magában: »Hála Isten!« Talán mi magunk is tettünk olyan kijelentést, hogy bizonyos tantárgyaknak most már örökre hátat fordítunk. Azonban a tanítvánnyálevéstől senkisem menekedhet meg. Ami-* kor megesküdtem a feleségemmel, az eskető lelkész larról beszélt, hogy a házasélet az Élet iskolájának egy felsőbb osztálya, melyben sokat kell tanulni. Azóta beláttam, hogy az egész Élet nem más, mint iskola. Nemcsak a jó papra érvényes, hogy holtáig tanul, halnem mindenkire nézve. A tegnapi napon hallott előadások meggyőzhették a figyelmes hallgatót, hogyha mi csak1 kissé is meg akarunk felelni a tőlünk kívánt dolgoknak, akkor nem maradhatunk olyanok, aminők eddig voltunk, hanem másokká kell lennünk. Hogy jó nevelők lehessünk, magunknak is folyton tanulnuk kell és pedig nehéz dob gokat. Aki az iskolában, egymásközött, a családi életben emberül meg akarja állnia helyét, annak növekedő embernek kell lennie. Bennünket Jézus a legmagasabb álláspont elfogadására hív fel: »Legyetek tökéletesek, mint a ti menynyei Atyátok tökéletes«. Azt moondhatná Valaki, hiú ábránd isteni tökéletességre pályázni. De Jézus tudja, hogy az emberből az váltja ki a legnagyobb erőfeszítést, ha nehéz dolgokra vállalkozik. Egy kína; közmondás azt tanítja: ha az az eszményed, hogy feljuss egy hegységnek a derekára, akkor eljutsz a hegység aljáig, ha az lesz a becsvágyad, hogy eljuss a hegycsúcs tetejére, akkor talán eljutsz a derekáig. Egy modern keresztyén ,azt mondotta, hogy a keresztyének arra valók e világban, hogy megpróbálják' a lehetetlent. Pál apostol, aki pedig sok mindent látott és tapasztalt, a növekedés, az örök tanítyányság gondolatát így fejezte ki: »Növekedjetek abban, aki a Fej, a Joins Krisztusban (Ef. 4:15). Szerinte ez a legfontosabb, mert minden más ebből következik. Pál felemelkedett az Efezusi levélben az eszmények tiszta magaslatára. Az örök hegycsúcsokon jár, ahol világosan lát, mert a felhők nem fogják él tőle a nap világosságát. A dolgokat a maguk igaz arányában látja, mert az örökkévalóság szemszögéből nézi azokat. Nekünk is az a feladatunk, hogy növekedjünk abban, aki a Fej, a Jézus Krisztusban. Az Egyház isteni alapítója Jézus Krisztus és ha mi igazi református egyháztagok akarunk lenni, akkor benne kell növekednünk, Öt kell napról-napra jobban megismernünk és életünk leglényegesebb alkatrészévé tennünk. Ne gondoljuk, hogy ezt a növekedést csak Pál ajánlja, Jánosnál éppenúgy ez található az első levélben, amikor azt mondja: »Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé teszünk, de tudjuk, hogyha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk Őt látni, amint van«. Mit jelent a Krisztusban növekedni? Áthasonulni az Ő jellemére. Mik voltak Krisztus jellemének a legjellegzetesebb vonásai? Ajánlom mindenkinek a figyelmébe Fosdickenak a magyarul is több kiadást ért könyvét, The Manhood of the Master, a magyar címe: A Mester jelleme. Ebben sok hasznos útmutatást találhatunk magunknak. Mindenesetre növekednünk kell a hitben, mert ki merné közülünk azt mondani magáról!, hogy ő már elérte az elérhetőt e téren. Egy modern ember azt mondotta, hogy a hitben mindig a még ki nem próbált a dicsőséges. Van e hitünk, rendíthetetlen, meg nem ingó hitünk a mi küldetésünkben, hogy Isten akar valamit tenni általunk ebben a világban. Goethe azt mondotta, hogy az emberek vagy üllők e világban, vagy kalapácsok. Mi melyik fajtához tartozunk? Akik a világot akarjuk átalakítani, vagy pedig akikét a környezetünk alakít? Szemükbe merünk-e nézni kísértéseinknek, hogy leszámoljunk azokkal? A hitetlen ember gyáva és nem mer harcolni bűneivel; kényelmesebb beledobni magát iaz árba és úszni azzal. A hiít arra képesít minket, hogy eldobjunk minden akadályt és a megkörtivékező bűnt és kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért (Zsid. 12:1). \ Van-e látomásunk iskolánkról, annak jövőjéről? Márton István a hívő szemével nézett a távol jövendőbe, amikor emberfeletti küzdelmet folytatott, hogy a pápai főiskolát az egyházkerület vegye át. Tegnap beszéltünk sokat arról, hogy milyen nagy szükség volna főiskolai internátusra? Ég-e bennünk az ez után való vágyakozás? Nagy hit tehet csak nagy csodái, mondja a holtig hű pápai diák, Koznia Andor a Turánjában. Jézus mert hinni a tanítványaiban; azokra bízta evangélioma terjesztését; látta gyarlóságaikat, de tudta róluk, hogy megváltoznak és meg fogják próbálni a telhetetlent. Mi merünk-e hinni diákjainkban? Egy modern ember mondotta: egy viszony sem tökéletes addig, iamíg nem fejlődik barátsággá. Tudunk-e barátkozni a diákjainkkal anélkül, hogy lerontanánk a tanári tekintélyt? Mindig a nagyobb szív az, amely leereszkédik a kisebbhez. Jézus annyira hitt a tanítványokban!, hogy súlyos felelősséggel teljes megbízásokat adott nekik, mert tudta, hogy azok nevelik őket és teszik alkalmasokká új feladatok elvégzésére. Növekednünk kell a reménységben is, mert Jézus volt a legreménykedőbb ember. Ő nem esett kétségbe a legbűnösebb ember felett sem, hanem megpróbálta előtte feltérni az isteni szeretet csodálatos világát. Nekünk azt kell jelszavunknak elfogadnunk: a legjobb napjaink még előttünk vannak. A jelenlegi világ mintha nem volna alkalmas ily jelszavak hangoztatására. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy mily meredekeken járunk. És mégis, !aki Krisztusra néz, az nem csügged-
