Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-11-14 / 46. szám
1943. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 241. oldal. Atya hangjával erre vonasson. Hiába volt a nvolc (esztendő, s annak..minden tanévi munkája, ha az érettségizők sie regéből egy sem ment a lelkipásztori pályára. — Rettenetes felelősség ez! Tanárnak és diáknak itt álmot kiéli látnia a lajtorjáról, melynek teteje az eget éri, s amelyen fel és alá az Isten angyalai járnak. A Kollégium kapuján belépő felébredett lélek legyen, aki tisztán látja, hogy »Istennek háza ez és az égnek kapuja«. 1 Móz. 28:12. és 17.— S amennyire homály kedves arcán, ha tulajdon hite ltjai nem lesznek a Krisztus egyházának katonáivá, époly fényesség, hogy más felekezetű neveltjei közül annyian lettek hitük papjaivá. Tehetmbe ezt egyszerűen azzal, hogy kitünően tanítják benne a nyelveket, a számtant stb.? Hogy mikor orvossá, tanárrá, bíróvá, mérnökké, ügyvéddé lettél, akkor is érezzed, hogy te, a pápai Kollégium neveltje, felebarátaidhoz királyi papságban, a Krisztus követségében küldettél? Nézd, olvasd és halljad a beszédet, amelyet diákjainak mond a Kollégium. Minden eddig volt, önként, vagy fájdalmasan elhagyott épületéből ,és a mostani épületéből egy egyesített lelki épületet láss íélmagasulni, s annak láthatatlan falain ezt az írást: »Én ezekéri könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tieid. És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek iaz igazságban.« Ján. 17:9. és 19. A Kollégámnak megható és minden más tanítását megfényesítő beszéde, hozzánk ez volt: »Istenem! Ezek a diákok a tieid'! Nekem adtad őket! Én ezekért imádkozom! Én ő érettük oda szentelem magamat!« III. Miket beszélünk mi a Kollégium felöl? Gecsemáné után a főpap kérdezte Jézust az ő tanítványai és az ő tudománya felől. Felelte néki Jézus: »Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, — íme, ők tudják, amiket nékik szólottám.« Bárcsak tudnánk igazán és szépen, amiket a drága Jézus szólott nékünk. A Kollégium is így! Kedves épülete hallgat. De benne zaj van. Vidám zaj, mint régen. Diákjai nem öregedtek. De a Kollégium felől nem ezek a .piros arcú, szöghajú diákok beszélnek. Akik elmentek. A régiek . .. Aki mindig benn marad a szülői házban, nem tudja, hogy az milyen kedves. Aki búcsúzik és öleli szeme a meghitt sarkot, az asztalt, az ágyat, a szülőt, a testvért. És óh! édes diákfájd'alom! mikor a napokat számolod, aztán — nem írod meg, csak haza toppansz a legelső órában — valaki kiált: »Ni! megjött a fiam!«... Sokáig jársz haza. S egyszer majd —hiába várod az Édesanyád örömszavát. Eljött a halál — szentebbé teszi szívedben a szülői ház szeíetetét. Aztán mindig ritkábban jársz. S a szülői ház mindig kedvesebb... Mondjam-é, mint (előbb: A Kollégium is így! Vagy azt, hogy az 1903-íban érettségizett diák is így!? Folyosóját, termét piinél ritkábban járod, a Kollé:gium annál kedvesebb. Napszálltán sokat felejtesz abból, Testvér, ami napkeltekor volt. De .„ami megmarad, annál kedvesebb. A megmaradottat mondjátok el — a Kollégium felől. Hej! »Hol vagytok ti, régi játszótársak? Köziileíek csak ...« Várj, Kollégium! Egy könnycsepp ■ szállt a szempillámra. Letörlöm. Mert öreg szülők gyötrelmébe, feleségek özvegyülésébe, boldog gyermekek elárvulásáha,. háború viharába — 4és mert az égbe kell néznem azok után a társak után,, akik e földön már nincsenek. Jertek hamar ,akik meg megjöhettetek. Sí es-* síink, mlint a beiratkozáskor, az igazgatói irodába. Az első, tudod, aki a szabadságharcot tanította, amiket még te, régi diák1, úgy szerettél, kiharcolta a lélek szabadságát a roncsolt testtől; a másik igazgatód — nézd, itt van, milyen komoly szeretettel mondja: »Fiúk!« Elfelejted szerető szavától, hogy már öreg fiú lettél. És most a tanárainkhoz! Emlékszel még a Teli Vilmosra? Schillerre, Gödiére, akiket erőltetés nélkül írófejedelmeknek ismertél el? A »Treue Liebe bis zum1 Grabe«, a »Röslein auf der Heide« — Isten kertjének ezek a csoda szép kis rózsái ott vannak még a gomblyukadban. A »Du guter, du alter, du komm herein, Hier unten den Linden da sind wir allein« édes hívását most neked mondja a Kollégium. így mondja a pápai diák kiejtésével! Miért ne így? így még a született germán is jobban megérti. Annak a nagy nemzetnek, amelyikre te »A karthagói harangok« miatt még az apád szemével néztél, az irodalmát., aki mégis megiszerettette veled yakinek nem ártott az, hogy oly szépen tudott németül, mert tolla hegyén mégis gyönyörűen gördült a magyar vers -- halld csak: »Lreia feledre friss koszorút fon« —, a német professzorod itt van. Köszöntsd. S ne sírj azon, hogy a többi nem mondja már: ni! megjöttek a fiaink. De mondd az egyetlen élő tanárodnak, hogy azt a friss koszorút tegye vallástanárod fejére, aki a keresztyén hitnek apologétája volt; tegye költészettan- és magyar irodalomtanárod fejére, aki előtt igazán a szép volt a szép, aki Arany bal la/-f dáit világirodalmi remekeknek hirdette, s aki semmi okot sem talált arra, hogy ne Petőfit tartsa a legnagyobb magyar lírikusnak; tegye latin tanárod te* jére, akinek rekedtes hangján még a »silány ember« titulus is a jóra törekvést rázta fel benned, aki előtt nehéz hexametereket úgy scandáltál, mintha Latiunában születtél volna, s aki rávezetett arra, hogy a latin irodalom szépségeiért, a grammatika véredbe ment szabályosságáért, Vergiliusért, Ovidiusért, Horatiusért akkor is érdemes lesz a tudomány kedvéért tanító isko ának latint tanítania, ha már az orvos sem írij rCoepíjét latinul; a görög tanárod fejére, akinek a Homerosa olyan szép volt, — az övé volt, a magáévá tette, hogy nekünk adhassa! — hogy Baksay Sándor méltónak találta szép magyar alexandrinusokra; tegye az algebra tanárod fejére, aki nehéz tételeit »a gyön* gébbek kedvéért« kétszer elmagyarázta. Ezek a többi tanáraiddal rendre elmentek a tudomány forrásához,, az Istenhez... Mily szépeket beszéltél a .Kollégiumról! Ugy-e, ezekért volt nehéz tőle elválásod? Te még nem ballagtál, — mint az előtted volt századok pápai diákjai, a lelked karjával fogtad át a Kollégiumot. S ha végtelenbe mentél, ha hírt sem hallottál felőle, akkor is a telkedben ott volt. Most itt vagy! Nézd, előtted1 van. Használd időd, a percek szállnak el. Folyosóit, emeleteit fürgén járd be. Menj a tornaterembe, izmaidat várja a korlát, ,a nyújtói, a vasrudak —; a gyorsírófkörbe, hol villámkezed az első díjat nyerte —; a kántusba, keresd meg a régi szép dallamokat, s ifjú* ságod szép hangját; a képzőtársulatba, hpl írtál, szavaltál, szónokoltál, lelkes diáksereg elé szép bírálatokat írtál. Egyszer jött egy vendég — szavalást tanítani: tanulni jöjjön! — mondottad: a pápai diák a
