Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-10-03 / 40. szám

206. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. delmes bünbánatban és a szüntelen való imád­kozásban Isten országának e földön való meg­valósulásáért, minden testvérért, még ellensé­geinkért és gyűlölőinkért is. „Erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.“ (Jakab 5:8.) Ő mondotta: „Nem hagylak el, sem el nem maradok tőled . . . csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet az én szol­gám szabott elődbe, attól se jobbra, se balra ne hajolj“. (Józsiié 1. r.) Erre bízvást mondjuk, ha sokan hadakoznak is ellenünk: „Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?“ (LVI. zsolt. 5.) Az anyaszentegyház és nemzet életének vezetői ezzel az életszemlélettel és ren­díthetetlen hittel szádjának szembe a magyar társadalom egy részének fejvesztett kapkodásá­val, hazafiatlan és hitetlen magatartásával, mely nem hisz a nemzet erejében és nem bízik ve­zetőiben, de az ellenséges propaganda képtelen híradásait fenntartás nélkül elfogadja, sőt fel­nagyítva tovább adja. Különösen nagy szolgálat vár az igehirdető lelkipásztorokra. Azért arra kérem lelkipásztortársaimat: emeljük magasra az Ige szövétnekét, mert nagy a bűn sötétsége a földön. Most tegyünk meg nem alkuvó bizony­ságot Jézus Krisztus kijelentésének valósága mellett, midőn a megromlott emberi szív és az Isten törvényét lábbal tipró nemzetek le nem tagadható bizonyságot szolgáltatnak a mi állás­pontunk mellett: Jézus Krisztus nélkül pokol az élet, állat az ember és siralomvölgy e föld. Aki megtántorodik hűségben, Judássá válik és Judás sorsára jut. Aki meghátrál, abban nem gyönyör­ködik az Ur lelke, de mi nem vagyunk a meg­hátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. Ez legyen minden lelkipásztori szolgálatunk, igehirdetésünk, pasz­­torációnk, missziói munkálkodásunk mozgató ereje és nemzeti életünk irányítóinak is vezér­csillaga, hogy ők is rr ama fényes hajnalcsil­lagot követve, az Ő nyomdokain járókkal együtt elérhessék a mi hitünknek célját. Fel a szívekkel! Isten a mi várunk! Krisztus a Meg­tartó és Ur az Atya Isten dicsőségére! — A balatonszölősi templom és iskola fel­szentelése. A m. kir. jutási altisztképző iskola pa­rancsnoka, vitéz Markóczy János vezérőrnagy, róm. kát. valtású atyánkfia, a jutási altisztképző-iskola növendé­keivel és anyagából rendbehozatta, kivül-belül meg­­újíttatta a balatonszölősi ref. egyházközség templomát és iskoláját. Az iskolát meg is nagyobbították, úgy hogy kétszer akkora lett. A megújított templom és is­kola felszentelése szept. 26-án ment végbe megható, szép ünnepély keretében. A templom felszentelését Győry Elemér püspök, az iskola felszentelését Szűcs József esperes végezte. Isten gazdag áldása legyen a szent munka minden résztvévőjén. A balatonfőkajári árvaház. (Részlet Bakó Lajos mezőföldi esperes esperesi jelentéséből) Jubileumi ajándéka is van az egyházmegyének. A most első évét élő balatonfőkajári árvaház ez a drága ajándék. 1942 szeptember 25-én költöztek be az első árva fiúk. Az ünnepélyes felavatás okt. 25-én történt. Istennek hála, az árvaház fennakadás nélkül folytat­hatja szép munkáját. Lehetővé teszi ezt az a megértő és áldozatos szeretet, mely siet a segítséggel, akár­hányszor kérő szót sem várva. Ezeknek az időknek közellátási nehéz gondjait szépen elhordozhatókká tet­ték iazok a természetbeni adományok, melyek számos gyülekezetekből reménységen felüli mennyiségben ér­keztek az árvaházba. Érthető okokból ezeket az adomá­nyokat pénzben fel nem értékelhetem, súlyukat kg.-ban fel nem tüntethetem. Liszten, tengerin kívül sok ba­bot, burgonyát, káposztát, hagymát és zöldséget, tojást és száraz tésztát kapott az árvaház. Annyi volt, hogy az árvák után csekély átalányt — havi 20—20 P-t — főként ruházkodási kiadásokra fordíthattuk, mert tudtunk sertéseket venni és hizlalni, baromfi állományt nevelni, a tej biztosítása céljából kecskéket beállítani. Újabban házinyulaink is vannak. Az új télre is be van állítva három süldő hizlalásra. Bízunk benne, hogy a gyülekezetekből ez évben is megkapjuk a hizlalásra és baromfitartásra szükséges tengerit. Terményszállí­tásra' a főszolgabíró illetékes engedélyt adni. vegye­sek önkéntes adományai a balatonfőkajári árvaház-hadi'­­árvaház részére« címen. Fel kell tüntetni a szállítmány megnevezését és súlyát is. Kaptunk ruhaféléket is; fel­nőttek elnyűttnek tartott ruhadarabjai csekély java részé­ből is szépen lehetett egy-egy kis árvának — pártfogó kismamája segítségével — nadrágot, vagy kabátot össze­állítani. — Illesse hálás köszönet, mindazokat, akik a nemes célért dolgoztak, adakoztak, gyűjtöttek és akik a szíveket felindították a jócselekedetre. Külön is el­ismerő köszönettel kell szólnom a nőegyletek és leány­­körök kedvességéről. Eddig már tíz dunnát éz tizennégy tolipárnát juttattak az árvaháznak. Tollfosztó estékre jöttek össze. Mindenki vitte hazulról, vagy másutt kérve, a maréknyi tollat, s kedves együttlétben — lelkiekben is épülve, s n|emesen szórakozva — elkészültek a munká­val. Bizony áldott a sok kéz munkája. Vajha ezen a télen is kapna néhány árva gyermek a könnyű pokróc helyett jó meleg takarót, árva feje alá puha párnát! Kedves kötelességemnek tartom kérni a Nagytiszte­letű Közgyűlést, hogy nyilvánítsa köszönetét dr. Buda István enyingi főszolgabíró úrnak árvaházunk irányá­ban mindenkor megnyilvánuló szeretetéért és azért a se­gítségért, mellyel azt a polgári hatóság részéről támo­gatja. Az árvaházban ez idő szerint 17 fiú lakik. Hat me­zőföldi és tizenegy más egyházvidékről való. Közülök kilenc hadiárva, kettő teljes árva, a többi félárva kő zül kettőnek csak apja, négynek csak anyja van élet­ben. Rajtuk kívül három gyermek, mint napközi ott­honos, nyer élelmezést. Apjuk katona, s már január óta semmi hír sincs róla. A személyzet az árvaanyából és égy kisegítő idősebb asszonyból áll. A pénzforgalomról havonként számol el az árva­ház az ORSz központtal, mely a megvizsgált számadások egyik példányát aláírottan visszaküldi. Ezeket 1942 szep­tembertől 1943 június hónapokról az egyházmegyei számvevő urakkal is megvizsgáltattam. Ez idő alatt a főcímeken bevétel volt: Az ORSz főpénztárától 60.57.83 P, adományokból 4801.62 P, vegyes 157.11 P, összesen: 11.016.76 P. — Kiadás: Személyzetnek 520 P, konyha,

Next

/
Oldalképek
Tartalom