Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-08-29 / 35. szám

178. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. kérte. Püspök úr leiratait az [állami anyakönyvekbe való betekintésről, a frontszolgálatot teljesített lelkipászto­rokról kedvező közvélemény kialakításáról, a csopor­tos telepítésekről közgyűlés köszönettel tudomásul vette és a lelkipásztorok figyelmébe ajánlotta. A ko« máromi tanker, kir. főigazgatónak a tanítók átválasz­­tása tárgyában, a közig, bizottságnak a tanítói helyi javadalom megállapítása, a tanfelügyelőnek több is­kola-ügyben kelt értesítését miheztartás végett közöl­jük az illetékesekkel. A bihari egyházmegye lelkészegyesületének a lek készi nyugdíjintézet átszervezése tárgyában hozott ha­tározatával kapcsolatban a közgyűlés szükségesnek tartja annak a kérdésnek komoly megvizsgálását, hogy a nyugdíjintézet várományfedezeti rendszerét nem le­hetne-e kirovó-elosztó rendszerré átalakítani, azonban olyan módon, hogy a befizetésekből az esetleges hiá­nyok biztosítására megfelelő tartalék is alakíttassék. így elkerülhetővé válik nagy. holt tőkék felhalmozó« dása és elmaradnak az esetleges elértéktelenedés sú­lyos következményei. Bogár Ferenc gazd. tanár lelkészjellegét a köz­gyűlés fenntartja, de utasítja nevezettet, hogy kérel­mével forduljon a lakóhelyéhez illetékes egyházme'« gyéhez. A tatai egyház presbitériumának a téli gazdasági iskola ifjúságának az egyházi énekekre vonatkozó hatá­rozatát közgyűlés a lelkipásztorok és tanítók figyel­mébe ajánlja. — A gyermelyi lelkipásztor szőlőtelepí­tését, mint megtérítendő beruházást az egyházmegye elismeri. A tatai, csépi, szőnyi és tarjáni adóemelések meg­erősítést nyertek. A hőnyi egyház haszonbérszerző« dését jóváhagyta a közgyűlés. A lelkészértekezleti elnök jelentése a lelkipász­torok továbbképzéséről, a bábolnai fiókegyház anya­­egyházzá alakulási ügye, a dunaalmási szeretetházi igazgató-lelkipásztor díjlevele, az oroszlányi, János­­házai, Kisnyilas-vitézte’epi szórványok fiókegyházakká alakulása, a győri egyháznál tett 3 rendbeli alapítvány, Veress Kálmánná 100, Biró Béla 1000 P és Tárnok Ár« pád Béla 5000 P alapító-levele, a nem ref. iskolákba járt tanulók hitoktatásáról szóló jelentések, a komá­romi óvodáról szóló jelentés végleges megerősítés és jóváhagyás végett a kér. közgyűlés elé terjesztendő. 'Elfogadta a közgyűlés a mosonrónafői javadalmi és egyházi földek hasznosításáról beadott elszámolást. Megerősítette a közalapi, lelkésznyugdíjintézeti, öz­­viegyárva gyámintézeti és segélyesztó tizoltsági jegyző­könyvekben foglaltakat. A segélykérvényeket a segély« osztó-bizottsághoz tette át, illetőleg a kér. gyűlésre terjeszti fel. Még több kisebb ügy elintézése után a gyűlést esperes imája zárta be. — Gyűlés után a bíró-* iság ülésezett. Megalakították az időszaki tanácsét, majd légy kisebb közigazgatási ügy nyert elintézést. A 150 pontból álló tárgysorozat ellenére a déli órákra mindent elintéztünk, ami köszönhető az előző napi alapos megbeszéléseknek. A munka elvégzése után közebéd volt, melyen az egyházak gondnokai is nagy­részt jelen voltak. Hittel, bizalommal és egyházunkért lángoló szeretettel végzett munkánkat kísérje Isten áldása. Az Ő oltalma őrködjön hazánk, nemzetünk és egyházunk felett. Tarján, 1943 aug. hó. Besse Lajos. — A vágfarkasdi református gyülekezet új lelki­­pásztorát Besse Zoltánt, augusztus 29-én iktatta be hivatalába Soós Károly, a komáromi emegye esperese. ®S S®®®®@ ®®®®S®®@®®®®®®®®®®®® ®®® S SS® s§@® I VEGYESEK § @®§@®®®®®®®®®®a@®®@@@®£S@>Cei@SS®@®SS@S)SS® — Győry Elemér püspök augusztus hónapot Ba­latonalmádiban töltötte. A pihenésre szánt időben is készséggel hirdette az igét. Résztvett a mezőföldi egyházmegye jubiláns közgyűlésén, melyen a lapunk első helyén közölt üdvözlő beszéddel köszöntötte az egyházmegyét. Aug. 22-én Füzfőgyártelepen szolgált, majd meglátogatta a litéri határban dolgozó békési kubikusokat, kiknek szintén tartott istentiszteletet. Istentisztelet után a munkásházakat tekintette meg az igazgató kíséretében. Dr. Kerecsényi Dezső budapesti tanárképző,­­intézeti gyakorlógimnáziumi tanár, egyetemi m. tanárt, a Protestáns Szemle felelős szerkesztőjét nevezte ki a Kormányzó Ür a debreceni egyetem magyar iroda­­tomtörtemeti tanszékére. Dr. Kerec%énvi tanári műkö­dését pápai gimnáziumunkban kezdte meg. — Gyászhírek. Súlyos gyász érte a hajdúböször­ményi református gyülekezetét 23 éven át gimnáziuma vallástanárának, 22 éven át pedig buzgó lelkipászto­rának Rákóczi Endrének elhunytéval. A megboldogult 70 esztendőt élt, az alsószabolesflhajdu vidéki egy­házmegye tanácsbírája, a presbitérium tb. elnöke, gimn. és polg. isk. ig.-tanácsi és iskolaszéki tag. Temetése aug. 14-én volt, a Kálvin-téri templomban tartott gyászistentisztelet után a keleti temetőben lévő csa­ládi sírboltban helyezték nyugalomra az egész város igaz részvéte mellett. Bakó Lajos mezőföldi esperes és dr. Nagy Barna sárospataki theol. tanár szeretett apósukat gyászolják az elhunytban. A haláleset alkal­mából a gyülekezet külön gyászjelentést adott ki. Áldott legyen emlékezete! Mély részvéttel értesültünk, hogy Nemes Kál« mán nyugalmazott apácaszakállasi lelkipásztor, volt dunáninneni egyházkerületi pénztáros aug. 13-án, hosz­­szas betegeskedés után elhunyt. Temetése 15-én volt az elhunyt lakhelyén, Apácaszakállason, a család tu­lajdonát képező kastély parkjából. A szolgálatot Tö­­mösközi Ferenc ekecsi lelkipásztor végezte, ..beszédét lapunkban közölni fogjuk. Bár a család értesítést se­hova sem küldött, a temetésen igen sokan voltak So­­morjáról és a .szomszédos Ekecsről is, Apácaszakállas népe pedig úgyszólván teljesen ott volt. A lelkészi Tarból a következők jelentek meg: Fékets Sándor tnagymegyeri, Gáspár József kulcsodi, dr. Kathona Géza nagymegyeri, Mikes László lakszakállasi, Nagy Sándor alistáli, Parais Árpád somorjai, Szekeres László padányi, Végh Kálmán ekeli lelkipásztorok. Az igazak emlékezete áldott. — Marosvásárhelyt szeptember 3—5. napjain Re. formátus napokat tartanak a következő sorrendben: /. nap, szeptember 3. D. e. 10 órakor: Presbiteri díszgyűlés és értekezlet a Kultúrpalota nagytermében: Programm: Megnyitó áhítat. Tartja Vásárhelyi Ja« nos (erdélyi ref. püspök. A gyűlést megnyitja és az erdélyi ref. egyházkerület nevében üdvözli gróf Te­leki Arctur főgondnok. Az üdvözlésre felel, az egyete­mes magyar reofTmátus egyház nevében dr. Balogh Jenő, az egyetemes konvent világi elnöke. Az erdélyi egyházikerületet, a presbiteri konferenciát és érte!« kezletet köszöntik: dr. Ravasz László, a dunamelléki

Next

/
Oldalképek
Tartalom