Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-08-15 / 33. szám
ötvennegyedik évfolyam. 33. szám Pápa, 1943 augusztus 15 A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ___________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: GYÖRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------F :.LELÓS SZERKESZTŐ DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDŐK Líceumaink sorsa. Az ejdig elmondottak summája ez: nem erőltetném a képzőkbe azokat, akik nem éreznek hivatást a tanítói pályára. Azok számára megadnám a módot a líceumi érettségi vizsga letételére. Viszont könnyen lehetővé, sőt egészen természetessé tenném a líceum IV. osztályából a képzőbe való átmeneteit azok számára, akik a tanítói pályára hivatást éreznek. Bizonyos, hogy áthida’hatók a nehézségek. A gimnáziumban nem adnak semmi pedagógiai ismeretet, mégis példákkal tudunk szo’gálni, hogy akik gimnáziumi 'érettségivel jönnek át bizonyos különbözteti vizsga után a tanító(nő)képzőbe, kitünően beválhatnak, ha egyébként bizonyos adottsággal és hivatásérzettel jönnek. A múlt iskolai évben négy gimnáziumi prett* segít tett növendékünk volt a pápai tanítónőképző V. évfolyamán. Oly kitünően megállták helyüket, hogy érdemesnek tartom ideiktatni a nevüket. Nevük után zárójelbe teszem annak a városnak a nevét, ahol érettségit tettek. Ezek: Biró Mártja (Kunszénttmiklós),.' M.aller Júlia (Csurgó), Papp Alice (Mezőtúr), és Pap Kovács Magda (Székesfehérvár). Ezek tehát gimnáziumból jöttek, ahol egészen más az iskola lelke, szelleme és légköre, mint a líceumé. A líceumban nevelési: tárgyakat tanulnak és pedagógiai légkörben nevelődnek és formálódnak. De a gimnáziumban ebből semmi sincs, mert az nem szakiskolára készít elő. És íme ez négy je’ölt jelesen vizsgázott nálunk, az írásbelin és a szób e in egy a ánt kitünően megállva helyét, holott a kormányképviselő úr részéről is, meg a mi részünkről is, különös figye’em tárgyát képezte mindegyiknek a képesítője. Különösen a tanítási gyakorlatuk volt az, amit feszült lélekkel figyeltünk, mert probléma az, hogy egy, a gimnáziumból átjövő jelölt hogy taníthat. És meghatódott lélekkel állapítottuk meg, s jegh eztük fel jegyzőkönyvünkben, hogy kitünően tanítottak. íme az elmélet a gyakorlatban is megállja a helyét: aki Istentől nyert karizmákkal jön, aki isteni küldetéssel és hivaíásérzettel jön, az a gimnázium után is kiváló tanító lehet. Hát akkor a líceum után, a pedagógiát is tanító és gyakorlati jellegű középiskola után, amelyben pedagógiai légkörben formálódik ?. lélek, hogyne lehetne hivatása magaslatán álló tanító. Azt mondhatná valaki: rendben van. így is lehet; (tehát miért kell erőszakolni ezt a líceumot nem) volna-e jobb, célravezetőbb és egyszerűbb visszaállítani a tanítóképzőt, úgy, ahogy volt 1938 előtt? Erre ez a fe'e’etem: isteni sugallat volt a líceum, különösen {azért, hogy a leányok részére is legyen megfelelő középiskio a, ahol l e lő műveltséget szerezhetnek. Fonák dolog volt az, hogy eddig minden leányt, aki tanulni akart, aki műve tséget akad: szerezni, hekénysze- Títettünk egy szakiskolába: a tanítónőképzőbe. Mindig éleztem ezt, mikor láttam, hogy leányok, akik nem szándékoztak tanítónők lenni, hogy küzködtek a képzőben, Aztán persze különféle irodákban és gyárakban j helyezkedtek el, vagy pedig egyáltalán nem ..helyezkedtek el sehol, hanem otthon maradtak édesanyjuk mellett és készültek női hivatásukra. Az ilyeneket kár a tanítónőképző-intézetbe kényszeríteni. Végezzék el a középiskolát, szerezzenek álta'ános műveltséget, sajátítsák el azokat a lelki és szellemi kincseket^ ame** Iveket a líceumban elsajátíthatnak, hogy az általános emberi szellem és abban a magyar szellem kincseinek birtokában jó magyar nők és jó édesanyák lehessenek. Ha pedig tovább akarnak tanulni, mehessenek a különböző főiskolákra. Nem kell mindenkinek tanítónőnek lennie ahhoz, hogy értékes és hasznos tagja lehessen nemzetének. Ezért kell a líceum. Ezeket a gondolatokat óhaj,ottani papírra- vetni, hogy egyházkerületünkben mindenki tisztában lehessen a líceum kérdésével. Mert sokan vannak, akiket -éppen gyermekeik szempontjából érdekel ez a kérdés, de nincsenek tisztában vele. Akadtam olyan szülőkre,. akik egyenesen mellemnek szegezték a ‘kérdést: miféle ez a pápai leánylíceum, hogy itt nem lehet érettségit tenni, holott másutt mindenütt lehet? Mjeg kellett magyaráznom, hogy másutt se (ehet, csak (református viszonylatban) Kecskeméten és Miskolcon ‘liehet, mert a kecskeméti leánylíceum tanítónőképzőből és leánygimnáziumból lett, amely utóbbinak [assa van az érettségihez; a miskolcinak pedig semmi köze sincs a tanítónőképző-intézethez, mert ez az intézet az 1938. íéjvi XIII. te. a’apján tisztán mint líceum létesült. Aztán nem győzöm hirdetni, mindenkinek elmondani, hogy éppen mi pápa ak vagyunk egyedül, akik harcolunk a líceumért, a líceumi érettségiért és azért a gondolatéért, hogy a tanítónőképzés a líceum négy osztályából és a tanítónő egy évfolyamából jón. Mi már három felterjesztéssel éltünk egyházkerületünk útján I az egyetemes konventhez és egyetemes kon,ventünk | magáévá téve a mi felterjesztésünket háromszor felírt | a kultuszminiszter úrhoz. De a kultuszminisztérium illetékes ügyosztályát más oldalról is ostromolják. És azoknak a »más oldalaknak« mások az érveik. Oj>yan {elgondolás is van, hogy vissza kell állítani a régi tanító(nő)képzőt, úgy ahogy volt. Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk, inert a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a cikkem elején idézett rendelettel csak »a további rendelkezésig« intézkedett úgy, hogy a líceumban az I—III. osztály mint líceum, a IV. és V. osztály pedig mint tanítóképző-intézet, illetőleg mint tanítenőképző-intézet működik. Ez a »további rendelkezésig« bizonyos reménységet nyújt arra, hogy ha a kérésben és küzdésben meg nem lankadunk, még ! győzhet az álláspontunk. Mi ezért az álláspontért ! éppen ezért továbbra is kitartóan harcolunk. (Vége.) Ólé Sándor.
