Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-01-17 / 3. szám

12. oldal.

DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP

1943.

általa az ifjúság a keresztvén vallás főbb igazságait összefoglaltan megismerje, magáénak vallja és hitéről bizonyságot tegyen nyilvánosan a gyülekezet előtt. Ez a bizonyságtevés, hitvallástétel kapcsolatos volt az első úrvacsora vételi el. A kátétanítás az úrvacsora felvételében érte el csúcspontját.

Nem feladatom Kálvin kátéit ismertetni, jellemezni és értékelni, mert második kátéja könnyen hozzáférhető a Paróchiális könyvtár IX. kötetében. Bárki áttanulmányozhatja. (Folytatjuk.)

Gyermek-imádságaink revíziója.

Előrebocsátom, hogy nem ismerem valamennyi imádságunkat, amelyeket az elemi iskoláinkban vallásórákon megtanítanak a hitoktatók. De azokat, amelyeket ismerek, nem tartom megfelelőnek arra, hogy a ígyermek életébe ezeknek alakjában és szövegében vigyük be az Istennel való beszélgetés lényegét.

Azok a gyermek-imádságok, amelyeket még ma is nagyon sok iskolánkban tanítanak, régiek, elavultak, hosszúak, a gyermek sok szót meg se ért belőlük. Vagy pedig olyanok, amelyeket az iskolában is tanul- Akármilyen kedvesek, szépek ezek az iskolai imádságok, mégsem jók, mert ha a valástanító ugyanazokat az imádságokat »tanítja«, amelyeket a gyermek már »megtanult« tanítójától, akkor felesleges »munkát« végez, de a gyermek azt is gondolhatja felőle, hogy nem is tud más imádságot.

Végezzünk tehát előbb ezekkel a »felesleges«' imádságokkal. Ki ne ismerné ezt a két, egyébként igen kedves és szép kis fohászt:

Én Istenem felébredtem,

Te őrködtél én felettem,

Köszönöm, hogy megtartottál,

Hogy felettem virrasztottál.

Óvj meg ma is szent kezeddel,

Szent kezedből ne eressz el,

Vedd oda mind, aki szeret,

Óh, hallgasd meg kérésemet.

S a másikat:

Én Istenem, jó Istenem,

Becsukódik már a szemem,

De a Tiéd nyitva Atyám,

Amíg alszom, vigyázz reám,

Vigyázz kedves szüléimre,

Meg az én jó testvérimre,

Mikor a nap újra felkel,

Csókolhassuk egymást reggel.

Valóban kedves ez a két fohász. ,de ha már az óvodában is megtanulták, akkor mi »többet« jelent a gyermek életében a vallástanító munkája? Eltekintve attól, hogy az első imádság hatodik sorában levő »eressz el« nem költői és hogy a hetedik sor pedig nagyon nehézkes; eltekintve attól, hogy a másodikban a jó testvérre való utalás csak olyan gyermekeknél ér valamit, akinek testvére is van, még hozzá »jó«, márpedig a kis gyermekek éppen a testvérben sokszor látnak »rosszat«, nyilvánvalóan más módot kell (adnunk a gyermeknek, amikor megtafnítjuk imádb' kozni a vallásórákon.

Lássunk egy-két régi és nehézkes fohászt. Ismerjük úgy^e ezt a hosszú verset:

A nap lement, az éj beáll,

Álom jó szememre,

Én Istenem viselj gondot Alvó gyermekedre.

Uram, Te őrzél e napon,

Te óvtad éltemet,

Benned hiszek, Benned vetem Minden reményemet.

Add veszély nélkül aludjam,

Karjaid között nyugodjam,

Adj csendes éjt szüleimnek,

Adj csendes éjt mindenkinek.

Istenem, én járva-kelve,

Felvirradva, vagy lefekve Iniádlak, mint édes Atyát,

Óh, Atyám, adj jó éjtszakát.

És ki ne ismerné ezt a reggeli imádságot:

Hozzád fohászkodom óh Isten jó Atyám Te őrzél engemet homályos éjtszakán Vezesse szent karod ma is gyermekedet Hogy el ne tévesszem igaz ösvényedet.

Óh adj erőt nekem a jóra Istenem Engedd áldásodat hálásan érzenem Áldd meg, kik gondosan nevelnek engemet Óh Isten jó Atyám, halld meg kérésemet

Nem kívánom teljesen szétboncolni ezt a két imádságot. De két nagy hibát látok mindkettőben. Az első az, hogy hosszúak. Az esti terjedelmében, a reggeli meg soraiban. A másik pedig az, hogy mindkettő nagyon messze van a gyermek leikétől. Eddigi tapasztalataim szerint egyes szavakat nem is értenek belőle a gyermekek és igyekeznek minél ljamarabb elfeledni. Aztán annyi bennük a régies »nekifohászkodás«, hogy szinte azt a gondolatot keltjük ezekkel a gyermekben, hogy az Istennel való beszélgetés valami nagyon fájdalmas dolog, amelynek olyan nagyon »neki kell fohászkodni«. Pedig dehogy is ilyen fájdalmas dolog az imádság. Nagyon is kedves, napsugaras és eleven beszéd. Hol van ezekben az imádságokban a kedvesség, elevenség, napsugár? Sehol sem látom. Éppen ezért is úgy vélem, hogy ezek a hosszú és régies hangzású imádságok kimehetnének már a divatból. A szülők elfelejtették, este és reggel a gyermek magától ugyan el nem mondja. Mi haszna van akkor a hosszú, nehézkes, a gyermek értelmétől és szókincsétől nagyon távol álló évszázados imádságoknak? *

Ladányi Lajos »Imák és életszabályok« című könyvecskéjében, melyet a tiszántúli egyházkerület közgyűlése 226/1930. sz. határozata bevezetésre és terjesztésre ajánl, közöl kedves és rövid, de nagyon hosszú imádságokat is. A 2. számú reggeli ima pl. négy sor. így hangzik:

Összeteszem a két kezem Úgy kérem a jó Istenem Hogy áldjon meg s legyen velem Mig csak a nap le nem megyen.

Ebből az imádságból a magyartalanságok mellett még az is kitűnik, mintha nem is Istenhez szólna, hanem valakinek másnak mondanák el a fohászt. Miért kell az »a« névelő a »két kezem« elé és a »jó Istenem« elé? Hol beszélnek így magyarul Magyarországon? S ha közvetlenséget említek is, mint alapfeltételt, azért a »megyen« népies kifejezés már kissé pórias is irodalmi szempontból. Vagy nagyon köznapiasan: lapos. Az imádság nem lehet merev, nem lehet bizalmaskodó, de nem lehet a vers kedvéért lapos és kerékbetört, idegenszerű magyarságú sem. Azt azonban el kell ismerni, hogy ebben a kis könyvben helyesen vannak csoportosítva az imádságok »tárgyai«. Helyénvaló, hogy nem az esti és reggeli imádságokban mondatja el az apáért, anyáért, betegekért, hazáért, egyházért mondandó gondolatokat és óhajtásokat, hanem külön-külön rövid fohászokban.

Ecsedy .Aladár »A gyermekek barátja« című művének végén közöl imádságokat. Ö is abba a hí-