Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-06-27 / 26. szám

1943. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 135. oldal. reform-kísérlettel, amely a 17-ik századi római egyházat vissza akarta vezetni a 4-ik és 5-ik századi egyház hittani és erkölcsi színvonalára. A könyv 6 30 pengő beküldésével megrendelhető a szerzőnél: dr. Czakó Jenő, Cegléd, Pesti ut 24. — A kaposvárkörnyéki református ifjúság pün­kösd két napján tartotta táborozását Jákóban. Sok nehézséget kellett legyűrnünk, amíg sikerült ezt az ál­dott találkozót megvalósítani. És ez elsősorban Jákó község vendégszerető lakosságának az érdeme. A részt­vevők szép számmal gyülekezetek, főleg Kaposvárról mintegy ötvenen, de a környező falvakból is. Az el­szállásolást, valamint az étkezést úgy oldottuk meg, hogy a résztvevők az egyes családoknál nyertek el­helyezést. A község tagjai őszinte szeretettel fogadták ifjainkat és ezt a szeretetet érezhette mindenki, aki ezen a találkozón résztvett. Ahogy az állomáson fogadtak bennünket, ahogyan előadásainkat, mondanivalóinkat meghallgatták, és amilyen szeretettel asztalukhoz ül­tettek, mind ékes bizonyítéka volt annak, hogy a szere­tettel, érdek nélkül és tiszta szívből kinyújtott kezet örömmel és ugyanolyan szeretettel ragadja meg a mi népünk. A táborozás pünkösd vasárnapján délelőtt istentisztelettel és úrvacsoraosztással kezdődött, melyen Nagy Ernő testvérünk hirdette az Igét és tett bizony­ságot a Krisztus halálában megnyert isteni kegyelemről. A délutáni műsor középpontjában Kodolányi Földindulása állt, melyet Nagy E. rendezésében a jákói ifjúság adott elő. Az előadás előtt, valamint a felvonások közti szünetek­ben az egykekérdést ismertette Nagy E. testvérünk. A sze­replők játéka és az előadó súlyos szavai úgy megragad­ták a hallgatóságot, hogy az egész előadást végig­könnyezte. Este tábortűz volt, melyen Nagy Ernő Új magyar pünkösdről beszélt s örök szép népdalaink csendültek fel ifjaink s a nagyszámban megjelent közön­ség ajkán. A második napon délelőtt ugyancsak isten­tiszteleten vett részt az ifjúság, délután pedig a kapos­váriak adták a műsort. Ez alkalommal Czeglédy Zoltán máv. tiszt, beszélt a magyarság történelmi hivatásáról, majd a kaposvári ifjúság játszotta le Darvas József Szakadék c. népi drámáját Szabó Sándor s. lelkész rendezésében. Utána Szabó Sándor beszélt Hulló paraszt­ság címen a parasztéletformát szétbomlasztó bajokról, a magyar parasztság meneküléséről a falutól, a paraszt­­életből a városba, a nyugdíjas életbe. Majd ismertette a megoldás lehetőségeit s Isten Szentleikét kérte, hogy gyűjtse össze és használja fel engedelmes eszközökül azokat a magyarokat, akik érzik a felelősséget a faj­tánkért, egyházunkért és bünbánatot tartva oda tudják adni magukat az Isten kezébe, hogy a Lélek élő kövek­ként beleépítse őket az új, Istenáldotta magyar közös­ségbe. Az esti tábortüzön Vörös József kaposvári s. lelkész beszélt Újarcú ifjúság címen az ifjúságra váró nagy és szent feladatokról, majd népdalokkal, nép­mesékkel és népi szokások bemutatásával búcsúzott el a hálás ifjúság a vendégszerető gyülekezettől. Ez a két nap áldott emlékeket hagyott nemcsak bennünk, akik azon résztvettünk, hanem — hisszük — a kis jákói gyülekezetben is. Öröm volt látni, mint csillogtak a szemek és emelkedtek a keblek nehéz sóhajoktól, mikor az ő életüket látták megelevenedni a színpadon, az ő bajaikat, nehéz életkérdéseiket, küzdelmeiket, álmaikat és amikor ez a ö életük bontakozott ki előttük minden hibájával és bűnével, de a beléjerejtett nagy és áldott lehetőségekkel is az előadók lelkes és komoly beszédé­ből. Minél több ilyen találkozóra, konferenciára lenne szükég, minden magyar kálvinista faluban, szabó s. s-ieik. i=| HIVATALOS RÉSZ ]j=i A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 2226/1943. szám. Felhívás. Felhívom az állami elemi iskoláknál az 1942—43. tanévben működött lelkipásztor, segéelelkész és tanító óradíjas hitoktató urakat, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által rendelkezésemre bo­csátandó államsegélyből való díjazásuk céljából az ille­tékes esperesi hivatal útján terjesszenek fel bizonyít­ványt arról, hogy mely állami iskolában és heti hány órában tanítottak hittant. Az igazolványt az illető állami elemi iskola igazgatójával láttamoztassák és terjesszék fel az illetékes esperesi hivatalhoz f. évi július hó 10-ig. Felhívom a lelkészi hivatalokat, hogy e felhívá­somról az érdekelt hitoktatókat haladéktalanul értesítsék. A Nagytiszteletü Esperes Urakat pedig - felkérem, hogy ez igazolványokat megerősítésükkel ellátva, folyó évi július hó 15-ig együttesen szíveskedjenek a püspöki hivatalhoz felterjeszteni. Pápán, 1943. évi június hó 23-án. Győry Elemér püspök. A tatai református egyházmegye elnökségétől. 6291943. sz. Meg-liivó A tatai református egyházmegye f. évi rendes közgyűlését, lelkészérekezleti ülését és egyéb üléseit Tatán, a szokott helyen a következő sorrendben tartja meg, amely közgyűlésre és értekezletre a közgyűlés alkotó tagjait az elnökség tisztelettel meghívja: Július 27 (kedd) d. e. 9 órakor gyámintézeti köz­gyűlés. Július 27 (kedd) d. e. V2 10 órakor lelkészértekezlet. Július 27 (kedd) d. u. 3 órakor számvevőszéki ülés, majd közgyűlést előkészítő értekezlet. Julius 28 (szerda) d. e. 9 órakor közgyűlés. Utána bírósági ülés. A tárgymutatót a közgyűlés napján, reggel fogjuk kiosztani. Felkérjük mindazon lelkipásztor urakat, akiknek iskolájukban még esküt nem tett tanítók szolgálnak, hogy őket az eskü letétele céljából a közgyűlésen való megjelenésre utasítsák. A banai, szőnyi és etei lelkipásztor urakat felkérjük hogy Szilágyi Gyula, Tarczy Zoltán és Szijj Elemér egyházmegyei tanítóképviselő urakkal a közgyűlés idejét közölni szíveskedjenek. A kebelbeli lelkipásztor urak gondoskodjanak arról, hogy az egyházak világi képsiselői teljes számban, szabályszerű megbízó levelekkel megjelenhessenek. Á közgyűlési ügyiratok július 15-ig küldendők az esperesi hivatalhoz. (Főbb tárgyak: elnöki megnyitó, esperesi, tanügyi, számvevőszéki, missziói jelentések, segélykérvények és egyéb, közgyűlés elé terjesztett ügyek.) Kérvényezni lehet Baldácsy, missziói és közalapi egyszersmindenkori segélyért. Ez utóbbi azonban csak a konventi irodában kapható nyomtatványon kérhető. (224/1934. sz. kér. jgy. kvi. pont.) Kiváló tisztelettel Tata-Szomód, 1943. június 22-én. Atyafiságos üdvözlettel: Thaly Dezső Löké Károly ehm. gondnok. esperes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom