Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-01-10 / 2. szám

10. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943 — A kőszárhegyi ref. gyülekezet a karácsonykor előadott színdarab jövedelméből 83 P-t küldött be a Vöröskeresztnek. =|j HIVATALOS RÉSZ j|=i A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 7/1943. szám. Körlevél. Szeretettel kérem lelkipásztor testvéreimet, hogy példájukkal, igehirdetésükkel, missziói tevékenységük­kel hassanak oda, hogy ez a hazafias és Krisztus kö­vetőihez illő testvéri tevékenység egyházközségükben óhajtott sikerrel járjon, nem feledvén, hogy a mással jóltevő ember elsősorban önmagával tesz jól, s aki a szegénynek ád, annak igazsága mindörökké meg­marad. 1 Pápán, 1943. évi január hó 7-én. 65/1943. szám. A m. kir vallás- £s közoktatásügvi miniszter úr 1942. évi december hó 2-án 33.200/Í942. VKM sz. alatt kiadott rendeletével (megjelent a Hivatalos Köz­löny 1942. évi december 1-i 23. számában) rendelkezett a tanítóképző-intézetek ötödéves növendékeinek ta­nítói gyakorlatra való bocsátása tárgyában. E rende­let szerint a tanítói gyakorlatra bocsátást az ötödéves növendék írásban előterjesztett kérésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr rendeli el. A miniszter úr a tanítói gyakorlatra bocsátottak nevét közvetlenül közli azzal a kir. tanfelügyelővel, akinek népoktatási területén a növendék részére tanítói gyakorlatra ki­jelölt népiskola fekszik. A tanítói gyakorlatra bocsá­tott növendék állása elfoglalása napjától kezdve a helyettesítéssel ideiglenesen megbízott tanítói illetmé­nyeknek megfelelő járandóságot kapja. — A rendelet hatálya a református tanítóképző-intézetekre is ki­terjed és főleg a felekezeti iskoláknál mutatkozó taní­tóhiány enyhítését célozza. A felekezeti iskoláknak jó része ugyanis a hadbavonult tanítók helyettesítésével járó költségeket nem bírja viselni, mert hadbavonult tanítója részére — minthogy az a polgári illetményt választotta — a tanítói helyi javadalmat köteles ki­szolgáltatni. Emiatt túlnyomórészt a felekezeti iskolák azok, ahol a tanítás ezidőszerint szünetel. A tanítói gyakorlatra bocsátandó tanítóképző-intézeti növendé­kek kizárólag hadbavonult tanítók helyettesítésére vé­tetnek igénybe és díjazásukat a kultusztárca viseli. — Felhívom azért az érdekelt egyházközségeket, hogy a hadbavonult ref. tanítóknak tanítói gyakorlatra bo­csátott növendékekkel való helyettesítése érdekében i igényüket a püspöki hivatal útján jelentsék be a val- j lás- és közoktatásügyi miniszter úrnál. Pápán, 1943. évi január hó 7-én. 26/1943. szám. Kőriévé 1 a dunántúli református egyházkerület lelkipásztoraihoz. A Kormányzóné Őfőméltósága magyar lelke mé­lyéből fakadt, éppen azért minden magyar lélek leg­mélyéig leható azon felhívást intézte a magyar tár­sadalomhoz: vegye fel gondját azoknak a szegények­nek, akik hozzátartozójukat, apjukat, fiaikat, testvérei­ket, családok támaszát és reménységét, vagy egyet­len kenyérkeresőjüket elvesztették az orosz harctere­ken, a becsület mezején, vagy családfőik, kenyér-* keresőik most is odakünn harcolnak miérettünk, a mi biztonságunkért, életünkért, jövőnkért. — Meg vagyok győződve, hogy ezt a megrázó tartalmú és gyújtó ha­tású felhívást minden lelkipásztor testvérem nemcsak olvasta, hanem szívébe is véste, törvényül fogadta a maga és gyülekezete minden vagyonos és szegény, de lélekben gazdag tagja részére. A folyó hó 17-től február 7-ig tartó időszakban országos gyűjtés lesz a fent jelzett nemes célra, mely kizárólag pénzadományokra terjed ki. Körlevél. Közhírré teszem, hogy az egyetemes kon vént el­nöksége a 149/1915. sz. egyetemes konventi határo­zattal reáruházott hatáskörében 11.575/1942. sz. alatt a Budapesten, 1914 január 27-én született Nagy Gyula budapesti s.-lelkész részére a dunamelléki ref. egyház­­kerület lelkészképesítő bizottság által 1938 szeptem­ber 14-én 145/1938. sz. alatt kiállított és állítólag el­veszett második lelkészképesítő bizonyítványát érvény­telennek nyilvánította és a másodlat kiadására enge­délyt adott. Pápán, 1943. évi január hó 7-én. Medgyasszay Vince püspök. A tatai egyházmegye leiké szértekezletének elnökétől. 31/1943. szám. Meghívó A tatai ref. egyházmegye lelkészértekezletének Timotheus Köre Komáromban 1943 január 14. napján (csütörtökön) d. e. i/210 órakor összejövetelt tart. Tárgyak : 1 Bibliakört vezet Kurucz Gyula ászári lelki­­pásztor. 2. Gazdálkodjék-e a lelkipásztor? Megbeszélés. Bevezeti Sáhó István bőnyi lelkipásztor. 3. Népünk anyagi jólétének fokozása a háziipar meghonosításával. Előadás. Tartja Csizmadia Károly magyaróvári lelkipásztor. Kérve a kebelbeli lelkipásztor.. va'Ilásoktató és s.-lelkész tesvének szíves megjelenését, atyafiságos kö­szöntéssel vagyok Győrött, 1943 január 5-én Győry Elemér lelkészértekezleti elnök — Az ötvöskónyi református egyház presbité­riuma betegszabadságon lévő kántortanítója helyett a folyó iskolai év végéig helyettest keres. Nők is pá­lyázhatnak. Az állás nyárön megüresedik. Fővonal mellett, posta helyben. Fizetés törvényes, állás azon­nal elfoglalandó. Kérvények január 21-ig Tüb. Elnök úr Őrei, Up. Taszár, Somogy m. küldendők. A gyermelyi ref. egyház a halálozás folytán meg­üresedett kántortanítói és az újonnan szervezett másod­tanítói, illetve tanítónői állásra pályázatot hirdet. A pályázat szövege a Néptanítók Lapja jan. 15-iki szá­mában jelenik meg. Pápa, 1943. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Mórocz Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom