Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-05-17 / 19. szám
92. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. Habár feladatunk nem a magyar református egyház alkotmányának vizsgálata és bírálata, hanem a magyar református presbiteri szervezet fejlődésének ismertetése, mégis szükségesnek látszik,, hqgy egynéhány vonással tisztázzunk iegy-két elvi jelentőségű kérdést. Úgy az 1881-es, mint az azóta törvényt alkotott három zsinat, szükségesnek tartotta kifejezésre juttatni, hogy a magyarországi református egyház zsinat-presbiteri .elvek szerint igazgatja és kormányozza magát. A köztudat szerint ez úgy is van. Azonban, ha vizsgáljuk a négy zsinat által alkotott törvényeket, abban olyan elemeket is találunk, amelyek a zsinat-presbiteri elvekkel ellentétben állanak. Hogyan lehetséges ez? E kérdés vizsgálatánál egy pillanatra ki kell lépnünk tárgyunk köréből és analógiát kell keresnünk a világi jog terén. A közjog tudománya különbséget tesz az ú. n. charta és történeti alkotmányok között. Az előbbi egy adott időpontban létrejött álkotmány, melyet vagy a fejedelmi kegy, vagy a törvényalkotó szervek szabályszerű összműködése alkotott. Ilyenek például az angol Magna Charta, vagy a belga alkotmány. A történeti alkotmány azonban hosszú, évszázados fejlődés eredménye. Természetes dolog, hogy a történeti alkotmány, mivel nem egyszerre jött létre, az eszméknek és irányzatoknak sokkal inkább nagyobb változatát mutatja, mint a charta alkotmány. A történeti alkotmányt sohasem lehet egy egységes nézőpont, egy egységes elv, vagy világszemlélet alapján skatulyázni. Különböző korok, különböző eszmények és irányzatok vetületei ezek. A mi magyar alkotmányunk1 is ilyen, a történeti fejlődés rendjén kialakult alkotmány. A tételes és ma is érvényben levő törvények hosszú sorozatából kaleidoszkópszerűen sugárzik felénk a liberális eszméktől a legszélsőbb nacionalista szemléletig a néző szempontok és elvek sokfélesége. A magyar református egyház alkotmánya is évszázadok kohójában, korok és eszmék, üldöztetések és megpróbáltatások tüzéber. égett, formálódott tés alakult ki. Történeti alkotmány ez is. Még a legutolsó, 1928-ban megnyílt zsinat, mégkevésbbé az 1881-ben Debrecenben megnyílt zsinat sem tudta magát teljesen függetleníteni és megszabadítani négyszáz év történelmi és eszmei hatásától. Igaz, hogy nem is akarta! Ez jól is van így. A történeti alkotmány ugyanis a fejlődés rendjén mindig az előzőre épít. Egy-egy fokkal mindig feljebb lép. A múlttal gyökeresen és egyszerre szakítani nem tud és nem is akar. Amikor tehát törvényeinkben azt olvassuk, hogy »a magyarországi református egyház zsinat-presbiteri rendszer (elvek) szerint igazgatja és kormányozza magát«, akkor ez tulajdonképpen nem azt jelenti, hogy a zsinatpresbiteri elvek az egyházkormányzás és igazgatás minden vonalán százszázalékig érvényesülnek is, hanem csakis csupán annyit, hogy a fejlődés megindult a zsinat-presbiteri elvek vonalán. így érthető és így magyarázható meg az a sok ellentmondásnak látszó tény egyházalkotmányunkban, melyeket Bartók György oly keserű szavakkal és sokszor szenvedélyesen ostromol és kárhoztat.15 így érthető meg Balogh Ferencnek a debreceni zsinat alkalmával tett kijelentése is: »A mi protestáns egyházalkotmányunkban (t. i. a magyarországiban) van vaílami moszatja az episcopalismusnak, van a kongregationalizmusnak, sőt éppen az individualitás /íagy hangsúlyozása korában odairánvulnak a törekvések, hogy itt és amott előbb-utóbb kiüthet az independentizmus.«16 Nekünk most már nincs egyéb dolgunk, mint egyszerűen elfogadni és megállapítani azt a tényt, hogy a Debrecenben tartott első országos zsinat tételes törvényben mondta ki: »Az egyházközség belügyeit a község által választott presbitérium intézi«.17 Ezt a rendelkezést az azóta tartott zsinatok is fenntartották, kiterjesztették és megerősítették.18, 19, 20 1(5 1881-i Zsinati Tudósító 223. o. 17 1881-i E. T. I. r. 19. §. « 1891 -i E. T. I. r. 20. §. « 1904-i E. T. I. te. 26. §. 20 1928-i E. T. I. te. 64. §. Dr. Madar Zoltán Az Egyetemes Konvent ülései. A Magyar Értesítő jelenti: Aáájus 7-én, szerdán délelőtt évi rendes ülésbe kezdett a magyarországi reformátusok legfőbb egyházigazgatási testületé, az Egyetemes Konvent. Az összes egyházkerületekből, feljött konventi képviselők gyülekezeti éneke után D. Ravasz László püspök a Bibliából olvasott fel, imádkozott a határozatok sikeréért, majd Balogh Jenő dr. főgondnok nyitotta meg az összes időszerű közügyekre kiterjeszkedő beszéddel a tanácskozást. — Több mint négyszáz esztendő óta — így kezdte az ősz államférfi-főgondnok — nem először történik, hogy a magyar reformátusok, felismerve a súlyos kötelezettségeket, amelyek ítéletes időkben mireánk is várnak és egyúttal teljes tudatában történelmi felelősségüknek, — komoly és mindenre elszánt elhatározással vállalják nemzeti és egyházi feladataik vég' zését... Az első világháború alatt hadseregünk és ennek sorában a hős magyar katonák milliói az ezeréves határok megmaradásáért küzdöttek. Napjainkban az erre hivatottaknak kötelességük hirdetni és a tájékozatlanok vagy félrevezetettek előtt hangoztatni is azt. hogy most a magyar nemzet nagy baráti szövetségeseivel együtt a minden világrészre kiterjedő óriási védelmi háborúban még nagyobb értékekért kénytelen küzdeni. Harcolni kell azért is, hogy mint önálló és független nemzet fennmaradhasson, hogy templomaink, családunk, otthonunk, iskolánk és egyéb legfontosabb életjavaink a megsemmisítő támadás ellen megvédve maradhassanak. — De egyúttal kénytelen a magyar nemzet ezt a védelmi háborút megvívni minden földi dolognál becsesebb erkölcsi javakért is: a nagyhatalommá növekedett és megszervezett istentagadás ellen, — vallásunkért, hitünkért, annak tudatában, hogy a küzdelemnek sikeres befejezésétől végeredményében egyházunknak további fejlődése, zavartalan fennmaradása is függ. Balogh főgondnok most megköszönte elnöktársának, Ravasz püspöknek azt a nvilt levelet, amelyet a hadrakelt magyar honvédhez intézett s amelyben a püspök rámutatott,, hogy a hadrakelt magyar honvédek ma Isten országának igazságáért, Krisztus királyságáért s ezzel egyidejűleg földi hazánk fennmaradásáért is harcolnak. így szólt aztán: — Milyen felemelő érzés, esetleges megpróbáltatások idején milyen fenséges bátorítás annak tudata, hogy a nemzetek sorsát intéző Gondviselő Úristen ebben a harcban a mi hazánk sorsát összekapcsolta az Ő ügyével! Minő sziklaszilárd bizalmat öntött lel-15 B. Gy. i. m. 156—164. o.
