Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-04-25 / 17. szám
Ötvenharmadik évfolyam. 17. szám. Pápa, 1942 április 25 ■ . - - :—:-----rrr-r-rr~. rTTiTT!- ruorUA FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÂCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I PÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK A lelkipásztor és a gyülekezet. Valahányszor a gyülekezetünk tagjainak szolgálunk lelki, vagy anyagi ügyekben, mindannyiszor elő kell törnie lelkűnkből a hálaadásnak és az alázatosság érzelmének: Uram! Milyen jó és kegyelmes vagy Te, hogy engem is kiválasztottál és elhívtál a nagy nyáj egy kicsi töredékének a pásztorolására. Ámos próféta vallomása jut az eszembe: »Elhívott engem az Űr!« (Ámos 7:15.) Ennek a mély és komoly elhivatástudatnak égnie kell minden lelkipásztornak a szívében! E nélkül nincs igazi lelkipásztori szolgálat! Jól esik gondolkoznunk Isten kegyelmi tényén: Verbi Divini Minister = Isten Igéjének szolgája vagyok! Mekkora kiváltság ez! Ez a tény és tudat nagy boldogságot és. felelősséget jelent. Nekünk, lelkipásztoroknak naponként önvizsgálatot kell.tartanunk. Vájjon megtartjuk-e ezt?! Nem azért erőtelen-e a szavunk, csekély az eredmény, sok a szívünkben a csalódás, keserűség, látva a gyülekezeti élet sivárságát, mert nem tartunk naponként önvizsgálatot?! A nagy kérdéseket naponként fel kell tennünk és felelnünk azokra: Kik vagyunk és mi a f eladatunk.,, mit tettünk meg és mit mulasztottunk el?! Mi, lelkipásztorok egy pillanatra sem feledhetjük, hogy Krisztus követei, az Ő szolgái és Isten titkainak a sáfárai vagyunk e világban és ezért Ővele szakadatlan kapcsolatban és közösségben kell élnünk. (I. Kor. 4:1—2.) Ez a tudat engedelmességre és szolgálatra ösztönöz bennünket. Ennek a tudatnak az elhalványulása hány lelkipásztornak okozott keserűséget, fájdalmat és palástjától való megfosztatást. A kísértés nagy és egyetemes, ezért figyelmeztet Isten igéjében: »Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az a‘jtó előtt leselkedik és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. (I. Mózes 4:7.) A napokban gróf Széchenyi István: Hitel című művét olvastam. Ez a könyv ma is és minden időben igen aktuális minden magyar számára. Mi, lelkipásztorok is sokat tanulhatunk e könyvből. A jelzett könyvben a Végszó fejezetben ezt olvassuk: »Magamat hazám igen kis szolgájának tartom; de azt hiszem, hogy a legkisebbnek is vannak nagy és számos kötelességei«. Ezeket írja Széchenyi István gróf magáról. Mireánk, lelkipásztorokra mennyire vonatkoznak ezek a szavak. Vájjon, mi el tudjuk-e mondani: Magamat református anyaszentegyházam igen kis szolgájának tartom? Nem tölt-e el bennünket a büszkeség gonosz érzése? Az alázatosság érzése nem hiányozhat belőlünk. Milyen felségesen ír erről Pál apostol a Filippi levél 2:5—11. versekben. Nem feledhetjük Krisztus mondását: »Aki megalázza magát, felmagasztaltatik. (Lukács 18:14. bt.) A másik dolog, amire Széchenyi az idézett mondatban reámutat: a kötelességek. (Mindnyájunknak, lelkipásztoroknak és mindenkinek nagy. és számos kötelességünk van. A kötelességek teljesítésének lélekből kell fakadnia. Örüljünk, hogy szolgálhatunk', végezhetjük a munkát, melyre Isten elhívott bennünket. A gyülekezetekben úgy lesz élet és fejlődés, ha mi, lelkipásztorok keresztyéni alázatossággal, a szolgálni kész lélek örömével és boldogan teljesítjük kötelességeinket. Mennyi a kötelességünk: igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása, fegyelmezés, szegények gondozása, betegek látogatása, bánkódok vigasztalása, a csüggedők erősítése, viszálykodó házastársak békítése; röviden a gyülekezet szellemi és anyagi életének irányítása és vezetése. Rendkívül fontos a lelkipásztori munka és nagy felelősség van rajtunk! A munkára és szolgálatra Krisztus által van erőnk, Aki megerősít bennünket! (Filippi 4:13.) Milyen jó érzés ennek a megtapasztalása! A lelkipásztor és a gyülekezet helves kapcsolata a szolgálatban keresendő. Krisztusnak engedelmeskedő lélekkel forgolódni a gyülekezetben! Ez a nagy norma a számunkra! A közmondás reánk, lelkipásztorokra is vonatkozik: »Qualis rex, talis grex«. A lelkipásztor a gyülekezetben sokat építhet, de sokat is ronthat! Építeni, szolgálni úgy tudunk, Istenországa úgy növekedik munkánk által, ha nemcsak a magunk hasznát nézzük, hanem a másokét is. (Filippi 2:1—4.) Széchenyi István gróf szavai is mennyire rávilágítanak az igazi szolgálatra: »Ki pedig a közönségnek akar használni, legelső kötelessége magárul egészen elfelejtkezni. S ki ezt nem cselekheti, nem is lesz soha valódi hasznos embere hazájának«. (Hitel című műve Végszó fejezetben.) Gondolkozzunk, vizsgáljuk meg magunkat, hogy így van-e bennünk?! A gyülekezeti élet intenzitása Isten kegyelmén és a bennünk lakozó lélek minéműségén fordul meg. Ha van bennünk engedelmesség Krisztus iránt és ég a szívünkben a szolgálat tüze, akkor a munkánk nem hiábavaló, mert az Úrban való az a munka. (I. Kor. 15:58.) -A vezényszó mindig az vegész seregnek szól. Vezérünk a Krisztus, a Jó Pásztor, Aki életét adta a juhokért: érettünk, azért az Ő vezényszavára kell hallgatnunk »Kövess engem!« (Máté 9:9. b.) A magyar református anyaszentegyház és benne minden egyházközség életének és jövőjének biztosítéka és feltétele: Krisztusnak engedelmeskedő nyáj és a nyájnak szolgáló lelkipásztorok. Ete. Szabó Kálmán. mill íiTTTiíi I nnArm?omxjto i in Főt. és mélt. Medgyasszay Vince püspök úrnak A DUN/ TALOS KÖZLÖNYE ________ Helyben. . • ____
