Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-04-05 / 14. szám
62. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. to zást az okozta, hogy megtapasztalták a feltámadott Krisztus jelenlétét. Ez a megtapasztalás mindennél többet jelentett nekik. Nemcsak Mária szavainak igazolását, nemcsak azt, hogy Jézust újra visszanyerték, •— hanem annak a hatalomnak és erőnek a látását^ amely most már mindenen diadalmaskodva élt bennük: Jézus maga az élő Isten, aki Úr minden veszedelmen, még a halálon is. Ezzel a tudattal indulnak messze utakra, ezzel az erővel hirdetik az evangéliomot s ez által az erő által — megváltoztatják az egész világot! Mi, a mostani életünkben oly nagyon hasonlítunk a Jeruzsálemben husvétkor bezárkózott tanítványokhoz. Körülöttünk egy kavargó világ, fenyegető veszedelmek sötétlenek mindenfelől és mi tanácstalanok vagyunk a jelenben s félénkek a jövővel szemben. Öntudatlanul, vagy tudatosan érezzük, hogy körülöttünk egy világ van átalakulóban, de hitünk is, erőnk is kevés és gyenge ahhoz, hogy bízni tudjunk Abban, aki ebben a világban megtarthat bennünket. Öh mert mi is megtagadtuk, elhagytuk Őt, aki pedig Megváltónk lett, aki pedig már születésünktől kezdve kínálta nekünk mindazt, ami erőssé tehet, ami félelmet elűzhet, ami tisztának megtarthat. Mi keresztyének vagyunk. Tudjuk, hogy ez nemcsak egy anyakönyvi bejegyzést jelent, hanem Krisztus követését, az Ő parancsainak teljesítését jelenti. De mi annyira benne élünk a világban, annyira hatása alatt állunk mindannak, ami ebben a világban törté- | nik, hogy keresztyénségünk igen sokszor nem több annál, minthogy hallottunk valamit a nyitott sírról, amelybe iez a világ el akarta .temetni Jézust, — talán lesajnálólag, vagy józan eszünkre hivatkozva, szánakozva beszéltünk a Mária Magdalénához hasonló képzelgőkről, akik azt állítják, hogy a mi hitünk fejedelme, — akiről pedig oly büszkén nevezzük magunkat keresztyéneknek! — nemcsak a Biblia lapjaiba zárt s eltemetett jézus, nemcsak gyermekes történetek hőse, hanem a bennünket megtartó, megváltó isten fia, maga az Isten! Mi bezárkózunk az ilyen mende-mondák elől s magunk akarjuk kieszelni, hogy mit is kellene tennünk, hogy a fenyegető veszedelmek közt megállhassunk. Csak arra az egyre nem akarunk gondolni, hogy vájjon hol is hibáztuk el életünket, vagy még azt sem valljuk be, hogy elhibáztuk. Még a templomba is csak azért megyünk, — ha ugyan nemcsak a megszokás, vagy az illendőség szavának való engedelmesség visz oda — mert háborgó lelkünk ott is valami kis biztatást vár, valami! kis hitegetést, hogy nem is olyan rossz ez a világ s mi magunk is jobbak vagyunk s talán majd szépen jóra fordul itt minden. Pedig a keresztyén templomoknak, az Ige hirdetésének, az évenként visszatérő husvét ünneplésnek nem >az a feladata, hogy emberi rendeltetésünk felől hamis képet mutogasson. Amikor veszedelem fenyeget, nem akarja azt mondani, hogy nincs veszély, vagy nem olyan nagy, mint amilyennek látszik. Nem akar áltatni a világot illetően sem, de magadat illetően sem. Az Ige hirdetése most sem mondhat egyebet, mint azt, hogy amíg meg nem tapasztalod te magad is, hogy Jézus él s neked Megváltód, megtartód, addig nem vagy keresztyén, nem lehetsz Krisztus követője. Bizonyára mikor ilyen beszédeket hallasz, te magad is úgy teszel, mint a tanítványok, bezárkózol. S úgy teszel, mint akit megbántottak, szinte sértésnek tekinted, hogy azt mondják, hogy nem vagy igaz keresztyén, hogy bűnös ember vagy, akit csak a Jézussal való találkozás menthet meg. Nem akarod elismerni, hogy a vád igaz. De magadban, ott a bezárt szív rejtekén felrémlik előtted, mint valami feneketlen mélység, a fenyegető veszedelem. Hogyan tudsz megállni [átalakuló világok harcában, ha saját magadról sem vagy bizonyos. Szorongat a félelem és a tanácstalanság. Sokszor jutsz arra a pontra, hogy hívd Jézust, — de félsz tőle is, úgy mint a tanítványok, akik őelőle is elzárkóztak. Nem mersz szemtől-szembe állam vele. Úgy gondolod, hogy talán emberi önérzeted rovására mehetne egy ilyen találkozás, mert be kellene vallani Előtte — érzed, hogy egy találkozás alkalmával nem tudnál mást tenni, — hogy valóban megtagadtad, valóban elhagytad őt. Nem. Inkább bezárkózol s inkább magadban emésztődsz, pótmegoldásokon töröd a fejedet, amivel elodázhatod ezt a találkozást! De mit gondolsz, meddig tarthat az ilyenfajta elrejtőzés, Előle való bujkálás? Lásd meg, hogy Urad és Mestered több annál, mint amit Róla tanultál, amit felőle hallottál. Ő nem felejt el téged, szemmel kísér s látja meddig bírhatod nélkülié. S majd mikor úgy látja, hogy már semmiben siem bízol, mikor már saját magad elől is menekülsz. I mikor a keserűség már a szád száléig ér, akkor elzárt lelked mélyén megjelenik s megmutatja Magát. Harcteret járt lelkipásztor beszélte, aki az orosz pokolban töltött hónapokat az őszi nagy harcok idején. Mikor néha esténként elcsendesült a harc s valami félszer . félét találtak pihenőhelynek, — esténként nyers, kemény harcosok, akik Isten nevét itthon talán csak káromlásra használták, akik lelkűket mindenki élők. még maguk elől is úgy elzárták, hogy már talán maguk is elfeledkeztek rólav hogy lelkűk is van, — esténként közülük hol egyik, hol másik odahúzódtak a lelkész mellé a szalmára s kitárt lélekkel beszéltek előtte bűneikről, imádkoztak vele azért, hogy testi fáradalmak, szenvedések, veszedelmek között lelkűk nyugalmat találhasson. Nem volt akkor husvét, nem volt ott ünneplő díszbe öltözött templom, nem volt igehirdetés. Maga a lelkész is egy fáradt ember volt. De ott, akkor azoknak a katonáknak bezárt lelkében megállt a feltámadott, az élő Krisztus s a felzaklatott embereknek békességet hirdetett ott a messze orosz síkságon, véres csaták estéjén. Ne várd, míg a szenvedések hosszú sora késztet rá, hogy szembe merj vele állni, ki tudd előtte tárni lelkedet. Ne várd, hogy Ő maga menjen. Ne fylj, hisz Ő csak békességet és szabadulást hozhat neked. Nem testi szenvedéseket akar elhárítani felőled, Íbiszen a tanítványokat is kiküldte a világba a nehézségiek, a szenvedések útjára. Rólad sem veszi le a világ terheit, de lelkedet tisztítja meg s erőt ad mindennek az elviselésére. Ha vele találkozol, ha megtapasztalod, hogy Ő él, akkor azt is meglátod, hogy nem árthat lelkednek semmi sem. Zárkózott lelkek, bezárt szívek, nyíljatok meg, fogadjátok be Őt, aki vajúdó világok között, aki harci zaj közepette is, békességet és megnyugvást ad. Ámen. Dr. Tóth Endre. 10 pengő jutalomban részesül az, aki megküldi az 1939. IV. t.-c. végr. céljára az 1845-ben Csőszön született Kovács Sándor földmíves, és a Csajágon született Szente Rozália házasságlevelét. A házasságkötés 1870 körül történt. Ref. Lelkészt Hivatal Székesfehérvár.
