Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-03-08 / 10. szám
42. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. — Mindaz, amiről eadig beszéltünk: szeretet, hit, meggyőződés, állhatatosság, — mindez csak azért kell, hogy az a szolgálat, amelyet az ifjúság, az örök, el nem múló nemzetért vállal,, minél gyümölcsözőbb, minél eredményesebb legyen. rSzolgálat! — ez az ^ fogalom, amelyben az ifjúság hivatása leginkább megtestesül .. . Ma sokat, talán túlsókat beszélnek áldozatokról. Minek ezek a nagy szavak? Bizonyos, hogy az áldozathozatalnak is megvan a maga ideje. De a nemzet elsősorban szolgálatot vár tőlünk, a mindennapi élet kicsiny és nagy dolgaiban egyformán. Szerény ez a szó anélkül, hogy felesleges alázat lenne benne. Elménk, két kezünk, munkánk felajánlását jelenti — mindnyájunkért. Azért a közösségért, amelyhez elválaszthatatlanul tartozunk. Minden kicsi dologban, a magunkában is, ezt a közösséget szolgáljuk. Szolgáljuk hát hűséggel, becsülettel, önzetlenül..., de önérzettel és sohase a magunk megbecsülésének árán. Sohasem úgy, hogy szolgálatunk becsületességén és önzetlenségén folt, vagy árnyék essék! — Ilyen szolgálat — és nem agitáció — az esz•mények megvalósításának igazi útja és módja. Ahogyan az eszmények valóraváltásánál sem a külső, személyi sikjer s nem a magunk dicsősége a cél, hanem mindig a nemzeti közösség érdeke. Ezért akármenynyire csillogó, akármilyen tetszetős gondolatokért se hagyjuk el a józan okosságot, — népünknek ezt az ősi erényét, amely mértéket tart és számol azzal, hogy a lehetőségeknek sokszor szűk korlátái között mozgunk. — Mi az, amit mindezen túl a nemzet elvár a magyar ifjúságtól? Legfőképpen azt, hogy legyen a nemzeti egység kovásza s hozza meg a társadalmi külömbségek és ellentétek ma még sokszor bántó és fájdalmas diszharmóniájából a kiegyenlítődést. Ne engedje, hogy türelmetlen gyűlölködés lazítsa, vagy éppen megbontsa a lelkekben már összecsendülő egységet. Azt várja a nemzet, hogy az egész ifjúság bátor kézzel vigye előbbre a társadalmi igazság megvalósulását. — A mai napon március havába lépünk. Ez a tavasznak és az ifjúságnak hónapja. Odakint a földeken még fehér hótakaró hever., de alatta már bontja csiráit a diadalmas élet. Ez a tavasz nehéz tavasz lesz. Háborúban állunk s ez valóban áldozatokat és nélkülözést követel. De rendületlenül hiszem, hogy a nemzet ereje s mindenekfelett a magyar ifjúság szárnyaló lendülete átsegít bennünket minden bajon és vészen. — Annak az ifjúságnak a tarsolyába, amely most indul el az élet nehéz útján, még szeretnék beletenni egy üzenetet. Zrínyi Miklósnak, a költőnek üzenetét, aki ezeket írta a »Török Äfiumban«: »Fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vígyázás, a kész "gyorsaság és a jgyors készség szokta annak a drága fának a gyümölcsét érlelni, akit az emberek dicsőségnek hívnak. Minékünk pedig, magyaroknak,, nemcsak dicsőségünk, de megmaradásunk ís abban vagyon«. (M. É.) Református keresztyén nevünk. Részlet Németh Lajos lelkipásztornak, a mezőföldi ref. egyházmegye lelkészértekezletén tartott felolvasásából. (Folyt, és vége.) Ezért kell kihangsúlyoznunk a mi keresztyénségünket. Azt, hogy a református vallás keresztyén vallás és református egyházunk keresztyén egyház mindenekelőtt! Egyik tagja a keresztyénség közös nagy családjának, mert a keresztyénséget nem lehet kisajátítani, akármilyen hatalom, vagy jogosnak látszó, erőszak áll is e kisajátítást célzó törekvés mögött, legfeljebb itt is beteljesedik Izrael sorsa, hogy kívül esik az idvességen az a nép, amelyik abban az elvakult hitben él, hogy kizárólagos tulajdonosa annak! A mi református vallásunk elsősorban keresztyén vallás és nem református elsősorban, mert evangéliomi alapon állunk. Hitünk fundamentuma nem a reformáció, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus, ki hozta, szerezte és vérével pecsételte meg az evangéliomot. Őt hirdetjük. Az Ő üzenetét szóljuk. Vájjon nem ad-e jogot a keresztyén névre az a tudat és törekvés, hogy keresztyének akarunk lenni, a szó legszentebb és legigazibb értelmében Krisztus tulajdonai?... Ha valahol, itt nincsenek beérkezettek! A tökéletes keresztyénség legmegszégyenítőbb cáfolata a vérben fürdő emberiség. Tökéletes keresztyénség nincsen e földön, még dogmáiban, elveiben sincs,, menrryivel kevésbbé az életét tekintve! Ahol pedig azt mondják, hogy megvan, ott még a lehetősége is ki van zárva annak! Amilyen mértékben hangsúlyozzuk a mi keresztyénségünket és megköveteljük, hogy mindenki úgy tekintsen reánk és anvaszentegyházunkra, mint Krisztus népére és anyaszentegyházára, ugyanolyan mértékben hirdetjük, hogy a mi keresztyénségünk reformált keresztyénség! Nem lehet a reformált és nem reformált keresztyénség között lévő szakadékot áthidalni azzal a könnyelmű és soha mélyebben meg nem gondolt kijelentéssel, hogy elvégre egy Istent imádunk s így lényeges különbség nincs közöttünk! Református keresztyénnek lenni nemcsak többlet, nemcsak kiváltság, hanem több felelősség, több kötelesség, hívebb szolgálat, evangeliomibb élet, óriási elkötelezés is! Ha csak kifelé hangoztatnánk, hogy kik vagyunk és ezt a saját életünk megvizsgálása nélkül cselekednénk, könnyen abba a hibába esnénk,, hogy a példázatbeli farizeus módjára hálát adnánk Istennek, hogy mi nem vagyunk olyan nyomorult bűnösöké sötétben járó keresztyének, mint azok, akik mellettünk, vagy velünk szemben állnak. Ezért kell önmagunk felé fordulnunk. Jaj nékünk, ha ezt elmulasztjuk! Akkor reánk is hamar reánk illik a kemény és lesújtó üzenet, amit a szárdiszbeli gyülekezet angyalával Íratott meg Az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: »Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz és halott vagy!«.. . Az élet kötelez! Hajt és éget a szolgálatra, mert talentum, amelyet nincs joga elásni, közönyösségben, tétlen tespedésben elpazarolni Isten egyetlen gyermekének sem! Azt mondja Jézus egy alkalommal^ »ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, de mert azt mondjátok, hogy láttok, azért menthetetlenek vagytok!« Hitem és meggyőződésein, hogy a református keresztyénséget világosságnak és sónak szánta az örökkévaló Isten ebben a világban, de jaj nékünk, ha valamikor is elfeledkezünk erről! Jaj nékünk, ha nem bizonyulunk a valóságban is világosságnak és életmentő sónak! Minden református léleknek tisztában kell lennie azzal, hogy a református keresztyénség kétszeresen kötelez. Kötelez, hogy keresztyének és kötelez, hogy református keresztyének vagyunk! Épenúgy, mint ahogy a vitézi rend tagjait kötelezi a vitéz jelző és előnév, amelyik nem mindenkinek, csak nékik adatott meg, és mint ahogy nem lehet elképzelni visszatetszőbb, torzabb és szánalmasabb figurát a gyávának, vagy egyenesen árulónak bizonyult vitéznél, épenúgy nem lehet elképzelni sem nyomorultabb és szánalmasabb életet például a babo
