Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-10-04 / 40. szám

190. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

1942.

itt is, mi évszázadok óta áldozó, vérthullató magyarok, a kötelességteljesítés áldozatos mezején. A legnagyobb ravatalánál ugyanazzal a bánattal, dacos elszánással állunk meg, mint a névtelen kicsinyeknél. Itt is, ott is ugyanaz a veszeteségfölötti fájdalom fojtogatja torkunkat.

. De jó most Testvéreim hívő szívvel az Ige riadód jára hallgatni, de jó a nagyhitű próféta üzenetét szívünkre venni: Hát nemtudod-e és nem hallod-e, hogy örökkévaló Isten az Ur, aki teremtette a föld határait? Végéremehetetlen bölcsesége, erőt ad a megfárodottaknak és az erőtlen erejét megsokasítja... Ebben a gyászban, ebben a mérhetetlen veszteségben is Istennél az erő, a fájdalom súlyának elhordozására magyar Testvéreim, Szomorú Bajtársak 1 Sorsunkat Isten rendelte el örök atyai végzéssel, életünk határát Ő mérte ki, Kormányzóhelyettes úr fiatal élete felől is Ő rendelkezett. Ezzel a hittel érezzük meg, hogy amikor emberi szárnyak összetörnek, a lélek szárnyai égig emelnek. Porbahulfott szárnyak helyett immár szellemszárnyakon emel megdicsőült hősünk minden magyart, magasztos feladatok áldozatos teljesítése felé. 01-> tárra tett fiatal élete örök példa magvetése lesz a magyar ifjúság előtt: bátran, félelem nélkül előre és felfelé a csillagfényes égig, Csaba vitéz lovasai közé szárnyakkal az új világ hajnaláért, harcra készen. Akik az Urban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyük, futnak és nem lankadnak meg, járnak |éS- nem fáradnak el... Istenért, Istennel, Isten dicsőséges ügyéért hadakozó, hívő magyarok: ezzel a hittel - búcsúzunk Tőled drága halottunk: Isten örök életet adott neked és megvigasztalja a Magyar Ábrahámot, ki oltárra tette fiát is érettünk. Isten adjon dicső őseid közt békés pihenőt a kenderesi sírban. Síri álmod felett virrasszanak fehérlő magyar tornyok, sujd;ár jegenyék, hű magyar néped imádságai. Isten vigasztalja meg, emelje fel és áldja meg szeretteidet. Ámen.

Győrffy Lajos

ref. tábori lelkész.

A Zilahy-ügy margójára.

Zilahy Lajos író — mint már köztudomású — minden vagyonát a magyar államra hagyományozta,, hogy az a magyar ifjúság »magasabb rendű magyar« és »igaz értelemben vett keresztény« szellemű nevelésére fordíttassék. Az orosz repülő bombája által szétrombolt villája helyén ezzel a nagyarányú adományával 'veti meg a Kitűnőek Iskplá-jának alapját azzal a távolabbi céllal, hogy abban a szorosanvett magyarság legarravalóbb fiait neveljék a nemzet legmagasabb-' rendű szolgálatára; közelebbről, hogy: »gazdaságilag elesett fajtájának segítséget nyújtson, a nyílt versengésben utat építsen a vezetői állások feléd. Ügy érzi (ugyanis, hogy »... a magyar faj, de elsősorban a magyar nép, \azókon a helyeken, ahol a sorsát intézik, ijesztően kis arányszámban szerepeld.

A már régóta ismert és vita alatt álló terv így most már a megvalósulás küszöbére érkezett, S mi is szeretnők hinni, hogy az intézmény majd jó gyümölcsöket terem. Épen ezért mi itt most nem is azzal akarunk foglalkozni, ami — hogy Zilahy szavaival éljünk — az író villájának romjai felett hamarosan felépül, hanem inkább azzal, ami a romok alatt lappang, parázslik s esetleg fellobog.

Az író — hogy vagyonának közcél rábocsátását a

nemzet előtt megindokolja, — a saját és családi életének olyan mélységes titkait tárja fel az üggyel kapcsolatosan kiadott írásában, hogy azok megdöbbentik az o lvasót. Életünk legszentebb vonatkozásai, vallásos és magyar közéletünk füstös kérdései lángolnak fel ebben a vallomásban. Zilahy hangsúlyozza, hogy tanulság céljából adja terítékre mindezt. Nos, szemeljük ki mi is az írásából, ami bennünket itt mint egyházunk dolgaival foglal atoskodókat illet.

»Diákkoromban voltam utoljára templomband — írja egy helyen megrendítő vallomásában, majd lejjebb, vőlegénykorára térve kijelenti, hogy »...nem voltam hajlandó reVerzálist adni, mert a nyomásba jelentkezett és megkeményedett bennem az elfelejtett reformáfusd. Mikor egy túloldali tanácsadója a középkori századokban élt őseire figyelmezteti, kibuggyan belőle a vallomás: »EZ a háromszáz református év közelebb áll hozzám, mint az az ötszáZd. Aztán oda kell (állnia a kérdés elé: »Fiú lesz\e a gyermek, vagy lány; reformátusáé, Vagy katholikusld S rögtön válaszol is: »A kérdés engem semmit sem. iZgaiottd. A gyermek fiú lett. »Az én vallásomat kellett követnie. De én semmiféle örömet sem éreztem erre a győzelemre... A re-9 forniMus pap a kora reggeli órákban jelent meg titokban, de aztán nyilvánosán a katholikus pap is megkeresztelte. Nem tiltakoztam ellene, de nem vettem részt e második keresZtelön.d Családi életének innen fakadó boldogtalansága közepette érlelődik meg benne a nagy ajándék gondolata, ráeszmélve egyéni bajai közben arra a közügyre is, hogy »... 'a magyar faj erőinek és tehetségének birtokában kábuMan és megzavarodva áll az idők forgatagában. Önbizalma... szörnyű kishitűség martaléka lettd. Vagyonát nemzeti célra szentelni szándékozó tervével odaáll felesége elé, s tőle is lemondást kérve így szól: »Ha te ezt megteszed, én áttérek katholikusnak. Magammal viszem a fiamat is. Tudom, hogy református oldalról támadni fognak, de ezzel én nem törődöm. Csak azzal törődöm, tudokle felelni önmagámnak és apáim emlékének ... Én az én reformációmat véghezviítenm.

E kiragadott idézetek azonban épen csak hogy utalnak azokra a kérdésekre, amelyek Zilahy vallomásának összefüggő szövegéből még komorabban ugranak elő. A felmerült kérdésekre fordítsuk most a figyelmünket, s ne Zilahyt bíráljuk. A századelejétől a máig húzódó református életre vonatkozólag keressük meg a tények közt a magunk tanulságait.

Az egyik református kollégium jeles diákja az érettségivel be is fejezi a templombajárást. Később az elfelejtett református csak nyomásra jelentkezik benne. Hogy gyermeke melyik felekezet szerint nufja a vallást, semmit sem izgatja. A református ke-, resztelőt ugyan csak suttyomban ejtett meg, de a nyilvános másikon maga azért mégsem jelenik meg. Mikor az ellenfél-feleség hősi kiállása a maga hite mellett őt is megejti, a pusztán dacból ropogó gerinc végül is enged tartásából s felajánlja a kapitulációt. Ezzel lemond a közösségi reformátusságról, s magános, általános (mint ő mondja: igaz értelemben vett) keresztyén életbe vonul vissza.

Zilahy Lajos elég megbízható író ahhoz, hogy megbízhassunk tapintásának helyességében, ami a közéletünk beteg pontjainak a felismerését illeti,, Vallásos érzületét illetőleg pedig eléggé átlagosan nevelt középosztálybeli ember ahhoz, hogy a rajta ideyonatkbzólag felismerhető diagnózist értelmiségi rétegünkre általánosan érvényesnek elfogadhassuk. Zi-