Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-08-30 / 35. szám

1942. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 167. oldal. fizetnek a Szövetség pénztárába, amelynek ellenében a hadiárva teljes ellátást, elemi iskoláztatást s ruházatot kap a Szövetség által pótlandó segélyből. Bővebbet a Szeretetszövetség irodájában (Budapest, XIV, Stefánia ut 29/a, telefon 296—008) lehet tudni. — Kálvin születésnapján (július 10) a Francia Protestáns Történelmi Társulat minden évben Noyonban, Kálvin szülővárosában tart emlékünnepélyt. Az idén az ünnepi szónok a Francia Kálvin Társaság elnöke, Lecerf párisi egyetemi tanár volt, aki a református litorgiáról beszélt' — A brassói református iskolába a mult 1941/ 42. tanévben több mint 400 tanuló járt. Az elemi is­kola mellett volt leánygimnázium, nőikereskedelmi tan­folyam és fiúkereskedelmi líceum. — A Romániában levő magyar reformátusok elhatározták a teljesen kifogyott Énekeskönyv, új, kottás kiadását. Az Énekeskönyv szövegében, mivel az abban való változtatás a zsinat joga, semmiféle változás nem lesz, csupán bővül 12 énekkel, amelyeket a Zengjen hálaének c énekeskönyvből vesznek át. Az új Énekes­könyv ára kb. 100 lej lesz. Cenzuráztatása iránt már megtörténtek a lépések. Ugyancsak kiadásra kerülnek a kifogyott hittankönyvek változatlan szöveggel, csak a Heidelbergi Káté idézett részei kerülnek bele a most megjelent új fordítás szerint. Megjelennek a hiányzó tankönyveik is, ezeknek cenzuráztatása is folyamatban van. — A nagyváradi Forántffy Zsuzsámra Jóékony egylet 18 év alatt éppen Í00 árvának: 85 fiú s 15 leánynak nyújtott otthont. Az 1941. évben 34 árvát gondoztak árvaházukban. A febr. 2-iki emlékezet es­tély tiszta jövedelme 4761 P volt, a Június 5-i utcai gyűjtés 1313 P-t eredményezett. Az aug. 9-iki fagylalt délután 772 P-t jövedelmezett, a nov. í6-iki teadélután 624 P-t. Nagyvárad város 1500 P segélyt és 100 P ösztöndíjat adott. A Katholikus Nőnevelő Egyesü­letiéi közösen megrendezett Karácsonyi vásár 1754 P-t jövedelmezett. A zárszámadás 21.537 P bevételt és 19.426 P kiadást tüntet fel. A Református Híradó nagyváradi laptársunk közli Vargha Gedeon lelkész­­árvaatya részletes jelentését az árvaház 1941. évi működéséről. — A budapesti ref. egyházmegye területén 20 rendes vallásoktató lelkész, 16 segédlelkész, 20 theo­­logiai végzettségű vallástanítónő, 30 belmissziói tan­­folyamot végzett tanítónő, 20 óraadó theologus és 25 más óraadó, összesen 131 egyén 1928 heti óraszám­mal 334 iskolában, 9786 fiú tás 7775 leányt, össze­sen 17.565 tanulót részesített vallásoktatásban; ezen­­kíívül mintegy 1000 református fiú ás leánynövendék tanul a Lónyay-iutcai fiú-, a Baár-Mados leánygim­náziumban és a skót polgári és elemi leányiskolában. A vallásoktatási munkáról érdekes beszámolót ad dr. Incze Gábor vallásoktatási igazgató a budapesti ref. egyházmegye 1941—42. tanévről szóló vallásoktatási Évkönyvében. Az egyházmegye a jövő tanévre a ren­des vallásoktató lelkészi állások számát harmincban állapította meg. tanulmányon volt. A behívott négy theol. tanár mel­lett az evangélikusok hitvallását kis Béla th. tanár adta elő, kiknek Luther-szemináriumát a ref. ifjak is hallgatták. A theo'ogi.a eddigi munkájának jelentőségét 'eléggé kidomborítja azT Fogy eddig a következő vizs­gálatok voltak: 14 minősítő, 5 alapvizsga, 7 első és 7 második papi vizsga, 1 különbözeti és három lé­­vitai vizsga. Júniusban 6 második papi és két első papi vizsgázó vizsgázott. Az előadásokat a követ/ kezők tartották: dr. Musnai László ószöv. és újszöv. tárgyak, ő volt az intézet igazgatója is, Nagy József egyháztörténet, bölcsészettörténet, liturgika, dr. Hor­váth Jenő: szentírás tart. ism., theol. encyclopedia, az egyház élete és munkája, a lelkipásztor és a társas­­élet, belmisszió és szórványgondozás, Juhász Albert; hitvallásaink ismert., szónoklati gyakorlat, etika, ká­ték he tik a, dogmatikai sémin. Az ifjúság IKE munka­­közösséget sze vezett dr. Horváth J. felügyelete alatt, amelyben tanulságos előadások, tanulmányok hang­zottak el. Be’áletét a saját kebeléből választott pres­bitérium igazgatta félévi megbízatással az E. T, és Theol. Szabályzat alapján. mi HIVATALOS RÉSZ O A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 2662/1942. szám. Pályázat. A belsősomogyi református egyházmegye köz­­igazgatási, bíróságának Fb. 45 1942. számú jogerős, áthelyezésre szóló ítélete következtében megüresedett, a belsősomogyi református egyházba bekebelezett bö­kő nyel lelkipászton állásra pályázatot hirdetek. Javadalom: 1. Minden 12 esztendőt meghaladott lélek ád 0.21 P-t, azaz huszonegy fillért. 2. Minden 12 esztendőt meghaladott lélek ad, akiknek búzájuk íe-em, 12.04 kg., azaz Tizenkettő kg. 04 dkg. tiszta búzát, akiknek rozsuk terem, 13.68 kg., azaz Tizenhárom kg. 68 dkg. tiszta rozsot. 3. Minden 12 esztendőt betöltött lélek ad akár 8.50 kg., azaz Nyolc kg. 50 dkg. csövestengerit, akár 9.38 kg., azaz Kilenc kg. 38 dkg. hajdinát, — vagy 5.94 kg., azaz Öt kg. 94 dkg. zabot. 4. Fél szesszióhoz való földet mind őszi, mind tavaszi vetés alá művelnek és mind a kétfélének min­den munkáját elvégzik, a kukoricakapáláson kívül. 5. Fél szesszióhoz való rétet kétszer megkaszál­nak, a termést megszárogatják, összegyűjtik, be­hordják. 6. Bort ád minden fizető lélek 4.24 litert, azaz Négy litert és 2 és fél dl.-t. 7. 28.14 kg., azaz Huszonnyolc kg. 14 dkg. ken­dermag alá való földet háromszor megszántanak, a lelkész magvával elvetik, kendert a tóra plviszik és hazahozzák. — A nagyenyedi Bethlen G. Theol. Akadémiát az 1941 tavaszán megkapott miniszteri engedély alap­ján szervezték meg. Előbb csak egy hathetes tanfo­lyam alakjában működött, de 1941 szept. 28-án első rendes tanévét nyitotta meg. Az első évre 18 ifjú iratkozott be, akik közül 4 evangélikus, 4 rendkívüli hallgató. A felső tagozatra összesen 9,. akik kózüf ö kollégiumi tanár, 2 különbözeti vizsgás, 1 külföldi 8. 48, azaz Negyvennyolc ürköbmáter hasábos kemény tűzifát ad a gyülekezet, az egyházi év elején beszállítva és apróra felvágva a helyszínén. 9. 5.6 kg., azaz Öt kg. és 60 dkg. faggyút adnak. 10. A szolgák, béresek a maguk személyétől adnak 0.39 P-t, azaz Harminckilenc fillért, de feleségeiktől és egyéb cselédeiktől úgy, mint mások. 11. A trágyát kihordják és elteregetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom