Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-06-13 / 24. szám

112. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. albizottság nézete szerint semmiféle hitvallási vagy theologiai követelménnyel nem lehetne megokolni. Az albizottság a Szenczi-zsoHárók revíziójában minden­esetre a nyelvi és művészi szempontból is maradandó értékeket rejtő 1607-i szöveg iránti tisztelő konzerva­tivizmussal kíván eljárni, de ugyanakkor föltétlenül első helyet kíván biztosítani az abszolút igeszerűség követelményének, ha kell, még az archaikus igények­kel szemben is. 5. A dicséretek kiválogatásában is a föltétien igeszerűségnek és az ebből következő hitvallásos szel­lemnek kell elsőrenden mértékadónak lennie albizott­ságunk véleménye szerint. A zsoltárok nagyobb tekin­télyét és örök jelentőségét a dicséretekkel szemben nem a számuk túlnyomó volta van hivatva kiemelni, hanem egészen más szempontok. A dícséretanyag fel­frissítése viszont a gyülekezeti élet megelevenítése érdekében újra meg újra szükséges. Dicséretet tehát annyit kell felvenni, amennyi az egész hitvalló iroda­lomból épülésre felhasználható és amennyit az énekes­­könyv, illetőleg maga az éneklő gyülekezet egyáltalá­ban elbír. Ami pedig az igeszerűség és a hitvallás mértékének (s természetesen a szintúgy mellőzhetetlen nyelvi és művészi követelményeknek) megfelel, az az albizottság nézete szerint az új énekeskönyvben lakkor is helyet foglalhat, hogyha ma élő költő alko­tása. Az ezzel ellenkező elvet és gyakorlatot a magyar és a külföldi református énekeskönyvek szerkesztői éppen egyházaik leghitvallásosabb korszakában követ­ték legkevésbbé. 6. Az énekeskönyv összeállításában az Anvaszent­­egvház szolgálatának minden ágára tekintettel kell lenni, mert valahol az Ige megszólal, ott az Igére hallgató és felelő gyülekezet sem hiányozhatik. Ép­pen ezért albizottságunk az egységes énekeskönyv mellett foglalt állást, amely a gyülekezet egész orga­nizmusának minden megnyilatkozásában, el a családi áhítatig, használható legyen a lelki szükségletek ki­elégítésére. 7. Az albizottság távol áll attól, hogy ezzel az alkmi nyilatkozattal lezártaknak tekintse mindezen és a kapcsolatos kérdéseket. Sőt nagyon kívánatosnak tartja, hogy az énekeskönyv megújításának valamennyi elvi és gyakorlati kérdése, közelebbről éppen a theo­logiai vonatkozásúak is, alkalmas módon és helyen az ügyhöz illő komoly tárgyilagossággal és beható rrészletességgel megvitatás alá kerüljenek. 8. Albizottságunk tisztán látja mindazokat az em­beri gyarlóságokat, amelyek minden korban befolyá­solták — ma is befolyásolhatják — a gyülekezeti énekeskönyv szerkesztőinek munkáját. De mégis sok­kal több komoly értéket és tiszteletreméltó lelki buz­galmat lát az énekeskönyvszerkesztő elődök munkás­ságában, semhogy azt bármely korra nézve is egész­ben véve haszontalan tévedésnek vagy épp megtéve­­lyedésnek volna hajlandó minősíteni. — A szabadhidvégi Református Leányegyesület és Ifjúsági Egyesület a kaposvári 6. honvéd-gyalog­ezred harctéren küzdő katonái részére f. hó 9-én a Vöröskereszt útján elküldött 4 drb. imakönyvet, 3 drb. bibliát, 2 drb. zsoltárt, 25 kg. cukorkát, 1 nagyüveg sósborszeszt, 10 dkg. borkősavat, 20 drb. borotvapen­gét, 31*5 kg. süteményt, 7’2 kg. levestésztát, 172 doboz gyufát, 2 doboz cigarettahüvelyt, 6 levél cigarettapapírt, 16 csomag cigarettadohányt, 5 csomag pipadohányt és 10.200 drb. cigarettát. Ugyanezek az egyesületek kará­csonykor is küldtek a harctérre 30 drb. honvéd aján­dékcsomagot, 28 pár érmelegítőt és 11 drb. sált. © 5 5® ®®®©®®®® ®®®@®®®®®® ®®® ®®®®(§ ® ® ® S® ® 5 I VEGYESEK I * „ „ ® ®®®íei@®@S®®®®®®®®®®®®®®®@S®®K);í£®®S8®®C«(Ss:@® — A komáromi református egyházmegye Komá­romban Soós Károly esperes és vitéz Nagy Nándor fő­ispán elnöklete mellett rendkívüli egyházmegyei köz­gyűlést tartott. Ének után Nagy Nándor üdvözölte a megjelenteket és nyitotta meg a rendkívüli közgyűlést, melynek célja az egyházmegyei általános választások elrendelése. Csekes Béla lelkészi főjegyző ismertette a vonatkozó törvényeket, mely után a közgyűlés egyhan­gúlag elrendelte a választásokat. A kiküldött jelölő­­bizottság tagjai a következők: Galambos Zoltán, Mokos Kálmán, Zsemlye Lajos, Vágó Ede, Végh Kálmán, Kiss Gyula, Lelkes Lajos lelkészek, Nemesik Béla, Tóth Mihály tanítók, dr. Szíjj Ferenc, dr. Soós Imre tanács­­bírák. A szavazatokat július 1-re kell beadni. Majd a következő tanítók tették le az esküt. Zsemlye Katalin Szirmay Irma, Erdélyi Ilona, Királyházi Géza és Übel­lauer Károly, Soós Károly esperes. Isten áldását kérve, bezárta a gyűlést. — A pápai theologiai akadémia és annak Tóth Ferenc Köre június 12-én a theologiai nagyteremben tartotta évzáró ünnepélyét, melyen közének titán Szántó Emjil IV. é. pn. hirdette Isten igéjét. Bakó Kálmán IV. é. pn. titkári jelentést olvasott fel a Tóth Ferenc Kör mult évi munkájáról. Majd felolvasták a beérke­zett pályamunkák bírálatát, melyeknek eredménye­­képen a következők kaptak pályadíjakat: M.edgyasszay Vince-díj: egyháztörténetből: A magyar prot. egyhá­zak helyzete a Bach-korszakban. Jutalma 30 P Med­­gyasszay Vince püspök adományából. Megnyerte Kenéz Ferenc III. é. pn. Ószövetségi theologiából: A Károlyi Biblia zsoltárai és dr. Kállav Kálmán Zsoltárok könyve c. könyvének egybevetése. Jutalma 30 P a tatai ref. egyházmegye adományából. Megnyerte Kenéz Ferenc I III. é. pn. — Gyakorlati theologiából: A kálvini litur­gia és a mai magyar református gyülekezeti istentisz­telet.- Jutalma a tatai ref. egyházmegyei lelkészárte­­kezlet adományából 30 P. Megnyerte Kenéz Ferenc III. é. pn. Vallásos felolvasás: »A presbitériumszer­­vező Kanizsai Pálfi János«. 10—10 P jutalmat nyert Tapsonyi Sándor II. é.. és Kovács Lajos III. á. pn. — A lelkipásztor és tanító békés, áldásos együttműkö­désének módja. Jutalma Szentjóbi Szabó Kálmán nyug. debreceni ig.-tanító adományából 30 P. Megnyerte Tapsonyi Sándor II. é. pn. Évzáró imádság Zak. 1: 2—7-hez kapcsolva, megnyerte Bakó Kálmán IV. é. pn. Medgyasszay Vince püspök intézett magas szár­nyalásé, mely gondolatokban gazdag beszédet az ifjú­sághoz, buzdítva őket a soha nem csüggedő hitre és munkás szeretetre. Az igaz református még a legna­gyobb megpróbáltatások között is bízik Istenben, hisz a Jézus Krisztusban és meg van győződve arról, hogy Isten ügye végül is diadalt arat. ’Bakó Kálmán IV. é. pn. felolvasta pályadíjnyertes évzáró imádságát, majd közének zárta be az ünnepélyt, melyen ott láttuk Ólé Sándor főiskolai lelkészi gondnokot, a testvérintézefek igazgatóit, valamint a theol. tanárikart és óraadókat teljes számban. — Hősi halál. Lantai Vince honvéd-zászlós, a pápai kollégiumnak volt kiváló és derék növendéke, szegény földmíves-szülőknek a szemefénye, az istente­lenek ellen vívott küzdelemben, a Donee mellett levő Suh. Gomoljscha községnél, pünkösd másodnapján hősihalált halt s a smiewi hősi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom