Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-06-13 / 24. szám
ötvenharmadik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1942 június 13------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA J FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Nyilatkozat a leendő új énekeskönyv és a zsoltárok tárgyában. Az Egyetemes Konvent énekügyi bizottsága theologiai albizottságának nevében és megbízásából közzéteszi Révész Imre püspök, az albizottság elnöke. Az albizottság megvizsgálta a Kálvin János Társaság IV. országos konferenciájának »Zsoltáros-könyvünk az Ige mérlegén« címen megjelent előadásait és a konferencia 14 pontba foglalt »elvi és gyakorlati eredményeit«. Ezeknek tárgyában a következőkkel kívánja tájékoztatni egyházunk közvéleményét: 1. Az énekeskönyv megújításának időpontját albizottságunk véleménye szerint- az egyház aktuális szüksége határozza meg Éppen ezért nem okvetlen szükséges várni az énekeskönyv megújításával »egyházi életünk valóban bibliás, virágzó és hitvallásos öntudatban csúcspontra emelkedett korszakára«. Isten Lelke felhasználhatja a »csúcspontéra még fel nern emelkedett korszakokban is az Ő engedelmes szolgáit arra, hogy a legfontosabb kérdéseket legalább koruk számára kielégítően megoldják, sőt, hogy korukat éppen ezzel is a »csúcspont« felé haladni segítsék. De nem halasztható az énekeskönyvi reform munkábavétele albizottságunk nézete szerint a háború miatt sem, mert az egyház feladatainak megoldására minden idő »utolsó idő« s így egy háborús világhelyzet még csak fokozza a szükséget és sürgősebbé teszi a megoldást; e mellett történelmi példákból is tudjuk, hogy a háború magában véve nem nagyobb akadálya az énekeskönyv megújításának, mfnt p'i. egy békebeli felszínes »kulturoptimizmus«. 2. Albizottságunk teljes meggyőződéssel vallja, hogy a reform csak a teljes Szentír,ás alapján, hitvallásaink szellemében, egyházunk legértékesebb történeti hagyományainak szem előtt tartásával történhetik . Éppen ezért vitán felül állónak tartjuk azt, hogy az új énekeskönyv törzsanyagát is a zsoltároknak kell alkotniok. A versformába átköltött Zsoltár azonban az albizottság véleménye szerint olyan legsajátabb értelemben, mint maga a megfelelő szentírási szöveg, nem tartható Isten igéjének. A gyülekezeti énekeskönyv általában, s így annak zsoltáranyaga is, már nem elsődleges hordozója a Kijelentésnek, hanem korszakok, vagy emberöltők megnyilatkozása a Kijelentés hatása alatt, tehát nem kánonikus irat. Ennélfogva a bibliai zsoltároknak nyugateurópai dallamokra alkalmazott metrikus átköltései (a mi esetünkben jó francia parafrázisok erőtelenebb német fordításának bibliás hittel végzett, s általában sikerült magyar tolmácsolásai) sem tekinthetők minden további nélkül azonosaknak az eredeti zsoltárokkal. Az ilyen 'zsoltárátköltések épúgy rászorulnak a Szentírásból, mint Istennek egyedüli írott Igéjéből való időnkénti ellenőrzésre, mint akár a legbiblikusabb szellemű és fogalmazásé egyházi hitvallások is. 3. Albizottságunk véleménye szerint sem Isten igéje, sem hitvallásaink sehol nem követelik, hogy a gyülekezeti énekeskönyv mind. a 150 zsoltárt, s még hozzá minden egyes versével magában jogialja. Magyar református egyházunk a maga 1607 előtti, nagyon is biblikus és hitvallásos őskorszakában éppen nem énekelte mind a 150 zsoltárt (amiket énekelt belőlük,, azoknak legnagyobb részét is ma már túlságosan szabadnak tetsző parafrázisokban énekelte), s még 1607 után is csak körülbelül félszázad múlva, a puritán mozgalom hatása alatt ment lassan bele az egyházi köztudatba annak kívánalma, hogy az énekeskönyvben mind a 150 zsoltár minden verse bfonne legyen a Sze nézi-sző vég szerint. Másfelől viszont albizottságunk szerint nem ugyan theologiai vagy hitvallási kényszerűségből, hanem az énekeskönyv gyakorlati rendeltetésének szem előtt tartásával igenis mind a 150 zsoltárt felvehetjük az énekeskönyvbe olyan és annyi szöveggel, amilyen és amennyi az illető zsoltár gondolategészének kifejezésére az élő gyülekezet szükségletei szempontjából kívánatos és elégséges — természetesen a szentírási szöveg föltétien1 mértékadása szerint. 4. Albizottságunk a Szenczi Molnár Albert példátlan hatású zsoltárfordítását theologiailag is megbecsüli, és az új énekeskönyv szerkesztésében föltétlenül figyelembe veendőnek tartja annak nemcsak irodalomtörténeti jelentőségét, hanem máig élő gyülekezeti értékét is. A Szenczi munkája iránt érzett mélységes tisztelet azonban nézetünk szerint sohasem eshetik akkora túlzásba, hogy csaknem még a Bibliával szemben is gyakorlatilag (ha nem is elvileg) az: 1607-es Szenczi-szöveget tekintse a zsoltárok alapszövegének. A bibliai alapszöveghez való nagyobb hűség szempontja mellett pusztán már az élő nyelven való énekelhetőség érdeke is megköveteli helyenként fa Szenczi-szöveg átdolgozását. Igeszerűség dolgában ugyan aránylag kevés Szenczi-vers tér el a zsoltár eredeti bibliai értelmétől a maga egészében, ezt a tényt az albizottság különösen kívánja hangsúlyozni, de a részletekben mégis számos hermeneutikai és exegetikai botlás és nyilvánvaló tévedés akad. Pedig amíg az Ige egyháza vagyunk, a zsoltárénekekben csak azt lehet énekelnünk, amit az eredeti zsoltár mond a mindenkori legmagasabb tudomány eszközeivel megállapítható leghitelesebb szövege szerint. Mégpedig Ia gyülekezet mindenkori élő nyelvén kell azt énekelnünk. Holt kincset, nem tanítható és nem énekelthető, vagy értelmetlenül énekelt, ódonnál is ódonabb szövegeket, kommentárra szoruló nyelvi vagy tárgyi anakronizmusokat egy naponkénti használatra szánt énekeskönyvben őrizgetni nem lehet, ezt az mJ pöt és mélt. Medgyasszay Vince püspök úrnak ) J[ XJl ^ j| Aj j\ X A Helyben. ' HIVATALOS KÖZLÖNYE ___ ____R N A P._______________________
