Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-05-24 / 20. szám
1942. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 97. oldal: használja fel, hogy sebeket kötözzön, szomorkodókat megvigasztaljon, elhagyottakat befogadjon. Küldd el istenünk Szent Lelkedet, hogy forrassza egybe az emberi szíveket s tegye olyanná életünket, hogy kedvességet találjunk az egész világ népei előtt, hogy minden napon szaporodjon a gyülekezet az idvezülőkkel. Szilassy Sándor. Ápoljuk a hagyományokat. Az átalakulás idejét éljük. Olyan kornak vagyunk a fiai, amikor megmásulni látjuk azt a régi igazságot, hogy: »A jelen a múlton építi fel a jövőt! Sokszor fájdalommal látjuk, hogy emberekre, akiket előbb követendő példák gyanánt állítottak föl, ma a kárhoztatás kövét dobják. Intézmények, melyekről azt hittük, hogy örökéletűek, máról holnapra elvesztik jelentőségüket. Bár eljárt fölöttem az idő, mégsem tartozom a merev konzervatívok közé, akik görcsösen ragaszkodnak mindenhez, ami a múltból ránk maradt. Számot vetek a fejlődés örök törvényeivel; tudom, hogy haladni kell, mert a megállás maga a halál. Minden észszerű s meggondolt reformnak őszinte barátja vagyok, mégsem fogadok el minden ötletszerű gondolatot az első pillanatra, minden megfontolás nélkül. Vannak elvek, melyek kiállották az idő tűzpróbáját. Ezekhez ragaszkodom. Ilyen pl. a nevelés terén a Sokratesz kérdezgető módszere, amelyet mindenkinek, aki sikert akar elérni a tanításban, követnie kell. Örökké érvényes az is, hogy a szeretet a legjobb nevelő. A pápai ref. főiskola körében sok olyan régi intézmény van, amelynek az ápolását ma is szükségesnek, elhanyagolását Mrosnak tartom. : oboáim Sok szá esik manapság a tehetségkutatásról, vagy ahogy újabban kezdik nevezni, a tehetségmentésről, amelynek nyíltan bevallott célja, hogy az alsóbb népréteg tehetséges fiainak a sorából úiítsuk fel az időnként megritkuló szellemi arisztokráciát. Főiskolánk úgyszólván fönnállása óta végzi ezt a nemzetfenntartó és nemzetmentő, nemes munkát; de végzi csendben, minden zaj nélkül. A főiskolai köztartáson térítőknek alkalmazza azokat a szegény, tehetséges gyerekeket, akiket a lelkész és tanító urak ilyenekül beajánlanak. A legnagyobb elismeréssel szólhatok arról a lelkiismeretes munkáról, melyet ezen a téren végeztek. Hosszúra terjedő igazgatóságom alatt soha sem fordult elő, hogy teljesen érdemtelen gyerekeket ajánlottak volna. Most a közoktatásügyi kormány vette kezébe az ügyet. Intézményesen óhajtja elvégezni a tehetségmentést. Szívből óhajtom, hogy teljesüljön, amit a mozgalomtól a kormány vár; de arra kérem a Főtiszteletű Egyházkerületet, mint a pápai ref. főiskola fenntartó testületét, hogy, ami nálunk jónak bizonyult, továbbra is tartsa meg. Tartsa szem előtt az intést: »Mindeneket megpróbáljatok s ami ió, azt megtartsátok!« .Hadd lássuk ott a főiskolai köztartáson továbbra is a terítek kedves csoportját, amelyből már annyi derék ember került ki. Ezek a fiúk csakugyan a maguk munkájának köszönhetik, hogy majdan tagjai lehetnek a szellemi arisztokráciának. Másik ilyen tradicionális intézménye volt a pápai ref. főiskolának, hogy a zenét mindenki díj nélkül tanulhatta. Tanulta is addig a zenét minden iskolai esztendőben ügy 250 tanuló s alig volt pápai diák, aki valami zenéhez ne értett volna. Minden diákszálláson volt egy-egy kis zenekar. A zene nagy nevelő hatását mjár a görögök felismerték. Mélyen fájlalom, hogy amióta intézményesen szervezték a rendkívüli tárgyak tanulását, nagyon megcsappant a zenét tanulók száma. A most folyó tanévben úgy tudom, mindössze 24 fiú tanul zenét. Ettől a kevéstől sokat nem várhatunk! Bár a felsőbb tanügyi hatóság, bizonyára a mi viszonyaink ismerete nélkül, intézkedett így, mégis visszaállítandónak tartom a régi jónak bizonyult eljárást. Ne nehezítsük meg a tanulást azzal,, hogy megdrágítjuk. Híre sem volt még másutt az iskolai egészségügy felkarolásának, mikor főiskolánkban már iskolaorvos működött. A tanulók egészségi állapotának állandó ellenőrzése mellett tiszte volt az egészségtan tanítása is. Hogy a tanuló minden tartózkodás nélkül fordulhasson orvoshoz, még a receptek árát is a főiskolai pénztár fizette ki.. Csak gondoljuk el, milyen nagy bölcseség rejlett ebben az egyszerűnek látszó intézkedésben. Ezt az intézményt is veszedelem fenyegeti! A legmélyebb tisztelettel kérem a .Főtiszteletű Egyházkerületet, ne engedje ezt elsorvadni. Sokat gúnyolódnak még ma is a főiskola ismert jelmondata fölött, hogy »Szabadon tenyészik«. De úgy érzem, nincs azon mit csufolódni. Volt abban sok okosság. Szememre vetették egy alkalommal, hogy nem voltam pápai diák; de, úgy érzem, azzá tudtam lenni s amíg az Isten életemnek kedvez, őrködni fogok a pápai ref. főiskola nemes hagyományai fölött. Faragó János ref. középiskolai felügyelő. Az Egyetemes Konvent ülései. Kiemelte ezzel kapcsolatban Ba’ogh Jenő dr. főgondnok-elnökA hogy a ne'mzetnevelés feladatai mellett, a háború mellett még fokozottabban kell magunkra venni a szeretetmunka és a tárrsadalomsegítés feladatait. A reformáus egyház minden munkatéren közreműködni kíván, ahol az állam a széles népréte- Igek s ezek között a törzsökös magyar falusi és tanyai lakosság millióinak felemelésén dolgozik s ezek jobb jövendőjét, boldogulását, jóléti, lakásügyi, egészségi és művelődési viszonyainak minél gyökeresebb javítását — minél gyorsabban kívánja kiépíteni. Megnyugvással állapítja meg, hogy az alkotó népi politika keretében máris több helyes és gyakorlatilag bevált kezdeményezés történt a magyarság .megerősítésére. Az állami gondoskodás mellett azonban a reformátusságnak a jövőben is kötelessége lesz végezni a krisztusi szeretetmunkát. Sőt a jótékonysági munkákon felül »részt kell vennünk a most meginduló szélesebb társadalompolitikai tevékenységben is«. Fölötte kívánatos, hogy az egyház tisztesei kapcsolódjanak be az Országos Szociális Felügyelőség »munkaközösségeibe«, de ugyanez áll a prosbiterekre nézve is. Ugyanily fontos és elengedhetetlen, hogy a hadilárvákat a gyülekezetek, az egyházi tisztviselők és hatóságok segítsenek gondozni, — felhívja 4az egyház minden tényezőjének figyelmét a hadbavonultak családjainak, hadiözvegyeknek és rokkantak ügyének jelentőségére. — Sohasem feledkezünk meg a határokon túl élő magyar testvéreinkről, bár ami a tengerentúli, nagyszámú magyarságot illeti, velük az érintkezés a mostani viszonyok következtében csaknem lehetetlenné vált. Nagyszabású, széles pillantásé megnyitóját azzal
