Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-30 / 13. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1941 március 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _________________________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZaV VINCE PÜSPÖK -----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK Református bojt* Szándékosan választottam ezt a címet, de csupán azért, hogy már ezzel is jelezzem: nekünk, reformátusoknak is van böjtünk, mégpedig éppen evangéliomi hitünk következményeképpen. Igaz ugyan, hogy Jézus egy szóval sem mondja: böjtöljetek! De ha figyelmesen elolvassuk Máté 6:16— 18-at, akkor világossá lesz előttünk, hogy Jézus egyszerűen magától értetődőnek tartja, hogy tanítványai böjtéinek, hadd mondjam így: el se tudja képzelni, hogy valaki lehetne az ő követője böjtölés nélkül. Az említett bibliai helyből következik egy másik igazság is, nevezetesen az, hogy a böjt mindenkor önként vállalt »kötelezettség«. Csak akkor bőjtölhetsz. ha te magad érzed ennek a szükségét. Böjtölésre tehát mindig valami belső kényszer késztet bennünket. Éppen ezért örvendező lélekkel bőjtölünk. Egy francia theologus megállapítása szerint: »a gyászoló keresztyén gyászkeresztjén«, ami azt jelenti, hogy az olyan böjt, amelyet a felsőbbség parancsára tartunk, — miközben kifejezésre juttatjuk, hogy mi ezt nem szívesen tesszük — semmit sem ér, sőt szégyelni való. Az igazi böjt sohasem törekszik nyilvánosságra, emberszemek elől rejtve van: »csak« Isten tud róla. Mihelyt látványossággá válik, mihelyt magára vonja az emberek figyelmét, azonnal elveszíti az értékét. A böjtnek csak akkor van értelme, ha azért bőjtölök, mert Krisztus eme parancsának akarok engedelmeskedni: tagadd meg magadat és vedd fel keresztedet! Azaz: ha böjtölésem központjában az Úr Jézus áll. Amíg nem Ő az oka, magyarázata és célja a böjtnek, addig legfeljebb csak arról van szó, hogy bizonyos élvezetektől tartózkodom. Ha azonban Ő irányítja a böjtölésemet, akkor nemcsak erről, vagy arról kell lemondanom, hanem mindenekelőtt a saját magam énjéről; önmagamat kell halálra adnom, Krisztusért. Vagy másként: megtagadván saját kívánságaimat, teljesen Krisztus szolgálatába állok, Neki engedelmeskedem minden erőmmel. S mivel a Krisztusszolgálat egyben a felebarát szolgálatát jelenti: a b$jt egy egész életre szóló önmegtagadás, Isten dicsőségére. Kiss Sándor. * A pápai Ref. Nőegylet vallásos estélyén tartott előadás összefoglalása. Az egyház és a Vili. osztályos népiskola. (Folyt, és vége.) 3. Eddig követelményekről volt szó. Most nézzük meg, mint lesznek azok valósággá. Anélkül, hogy teljes képet akarnék nyújtani, leírom eljárásom (mondjuk módszernek) lényegét. Éppen a központtá tett gyermek érdekében szükséges: minden tárgy keretében megkeresem a hozzá közelálló, az ő gondolkodás-, érzés- és eszmevilá.gával azonos mozzanatokat. Azaz a bibliai történetekben (nemzeti történelemben) szereplő személyek gyermekkorával részletesebben, mélyebben foglalkozom; az olvasmányokban a gyermekről, édesanyáról szólóknak előnyt biztosítok; számolás és mérésben az ő kicsi szám- és mérési problémái képezik a kiindulást stb. Mit jelent ez a gyakorlatban? Pl.: a Jézus születéséről szóló beszélgetést odáig vezetem, hogy »vájjon ma van-e számára hely?« Utána felvetem a kérdést: »Közületek ki fogadná be, ki adna néki szálláíst, helyet?« Természetes^ mindenki jelentkezik. (Eddig sokan elmennek.). Én tovább megyek egy lépéssel. »Aki másnak örömet szerez, segíti a nála is szegényebbet, mindig igazat mond, nem viszi el másnak még a fél palavesszőjét sem, (ez célzás egy valóságos esetre, hadd nézzen befelé és »rendüljön meg« az a gyermek) az befogadja, szívében ad helyet a Jézuskának. Közületek ki, s mikor fogadta be?« (Erre a kérdésre rendszerint meglepődnek, mert arra nem is gondolnak). Ezért hívom fel a figyelmüket rá (hogy Jézus hozzájuk is betér szállás-kérésre. De nem tart soká a megdöbbenés. Mindenki befelé néz s keresi az eseteket). Ez indítja meg a legbájosabb, legtisztább gyermeki önvallomásokat, melyek igen sok fényt és színt vetnek a csodálatos gyermeki lélekre. De még ennél is tovább megyek, mert a nevelés közvetlen célja: a cselekvés. Feladatul adom, hogy: »Ezen a héten mindenki annyiszor fogadja be Jézust, ahányszor csak tudja, mert megint elmondhatjátok.« (Igaz: kezdetben szerepet kap a dicsekvés, a dicséret utáni vágy is. Ez azonban nem baj, mert később lekopik is megmarad tisztán a jócselekedetek gyakorlásában szerzett »készség« s a nyomukban járó igaz öröm sarkalása.) Ha ilyen eljárással belekapcsolom, élővé teszem, királlyá koronázom a gyermek életében Krisztust, akkor »lelki megrázkódtatás« lesz számára a .nagypénteki történet s akkor valósággá tehetem annak nagy nevelő erejét. Könny csillog a szemekben a szenvedő Istenfiáért s most arról beszélünk., hogy ma is mindennap keresztre feszítik, akik rosszat tesznek (itt 'megtörtént eseteket mondok nevek nélkül). Aki jót
