Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-02-16 / 7. szám
30. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. háború előtt. Ennek a következményeképpen került bele énekeskönyvünkbe a 240-ik »Királv koronázásaikon« 7 versszakos és a 241-ik »Király tiszteletére« írt 1 versszakos dicséret. Ezt a két Baltazár-éneket 22 év alatt, tudott okokból, sehol sem énekelték. Hát miért van akkor benn az énekeskönyvünkben? S miért van benn a »Felszentelt lelkészek éneke«, mikor énekeskönyvünk gyülekezeti énekeskönyv, s nem gyülekezeti alkalmi csoportok használatára megszerkesztett énekgyüjtemény. Ha szükséges, írjanak alkalmi, ünnepi himnuszokat poétáink; s énekeltessék el azokat egy-egy nagyszabású ünnepély alkalmával az összesereglett gyülekezet minden tagjához oda juttatva a kinyomtatott szöveget tartalmazó lapot, de ne kívánjak, hogy templomi énekeskönvvünket ilyenekkel terheljük meg, mert minél több ilyen éneket veszünk fel a gyűjteménybe, annál több általánosan és állandóan használhatót szorítunk ki abból. Örvendetes jelenség és újítás, hogy az alkalmi énekek számának csökkenésével szemben a »Lelki énekek« száma pedig 13-ról 53 (—l)-re emelkedett. Minél élőbb egy egyház, annál kevésbbé elégedhetik meg pusztán templomi istentiszteletek tartásával, annál több kisebb, közösségi összejövetelt (bibliaórát stb.) tart. Ezeken pedig nem annyira a kollektiv kegyesség vasárnapi, ünnepi áhítatot lehelő énekeire van szüksége, mint inkább az individuális kegyességnek azokra az énekeire^ melvekben a felébredt lélek Krisztust dicsőíti, boldog örvendezése, mélységes belsőséggel ugyan, de szabadabb poézissel és kötetlenebb dallammal párosultad fejeződik ki, mint a templomi istentiszteletre szánt énekekben. Azokra az énekekre, melyek már az ébredési mozgalmak munkája nyomán hangzanak szerte az országban; misszionáló erejűek s jó támasztékai az evangelizáló munkának. E csoportban ilyen énekek sorát találjuk meg, melyek nagy része (részben új átdolgozásban) a Hozsanna és Hallelujah című énekgyüjtemény anyagából került bele. E csoport fogyatkozása az, hogy nem gazdagabb még s hogy nem tartalmi kapcsolatban helyezi egymás mellé az énekeket hanem a Hallelujah gyűjtemény módszerét követve a-b-c sorrendben, alapul véve a besorolásnál a kezdő versek első sorának kezdőbetűjét. Az utolsó énekcsoport a temetési énekek 36 énekből álló csoDortia. A temetés menetének megfelelően 3 főcím alatt helyezkednek el ebben az énekek (Háznál. Úti énekek. Temetőben felirattal). E fő csoportokon belül az énekek esetleges tartalmi specialitása külön is meg van jegyezve (gyermek felett, ifjú felett, szenvedő felett felirattal). A 316. »énekes ember feletti« ének poétikus, tartalmas szövegű, de egyike a szélsőségesen elalkalmiasított temetési énekeknek s éppen azért ki kellett volna hagyni az énekeskönyvből, A »Vigasztaló Halottas Énekek« csoportja ^gondos kiválogatást mutat, de sajnos, nem oldja meg a 'temetési éneklésünk sok elintézésre váró kérdését. (Folyt, köv.) Az ajkai árvaház. A házért még 1938. év nyarán 5800 pengőt fizetett a Szeretetszövetség. Felerészben romokban heverő falak, nedves, omladozó lakás. Gyomot irtottunk, törmelékeket takarítottunk, víztelenítettünk, új falakat emeltünk s mire a második ezer pengőt is ráköltöttük, akkorra szellős, egészséges hálószobákkal, nappali, dolgozó, ebédlő, fürdőhelyiségekből álló, vízvezetékkel ellátott, felszerelt otthon fogadta a belépőt. De még mindig hiányoztak az ágyak, villany, konyhanemű, edényfelszerelés. Üjabb ezer pengő kellett. Isten gondoskodott róla, hogy ennek hiánya miatt az elkezdett munka meg ne akadjon. Mire nagyon kellett, ez is meglett! A házvételtől számított két év után folyó év júniusában költözött be az Árvaházba az első, 12 gyermekből álló lakócsapat. Lerongyolódott, sápadt gyermek volt valahány. De szemükbe hamarosan odalopakodott az öröm sugara. Baczó Mózesné, özv. lelkészné körül, a szeretett »Papnéni« körül hamar enyhült az árvaság kínzó érzése és a segíteni kész szeretet által lélekben hamarosan kiformálódott a kis család. Mekkora volt az öröm mindjárt az első estén. Gyülekezetünk leány tagjai egyen-egyen egy kis gyermeket vetkeztettek, mosdattak, fürösztöttek. Puha fekhelyet vetettek és ölben hordták be a kis apróságokat az ágyba, hogy földet ne érjen a tisztára fürösztött lábuk. A gyermekek szája megtelt nevetéssel, akik néztük, megtelt a szemünk az öröm könnyeivel. Játékos, vidám hétköznapok, zsoltáros, komoly ünnepnapok következtek ezután. Sorbaállás, templomba menés ... Amikor hazafelé mentünk, velünk együtt jöttek, vagy már otthon vártak játszópajtások, ifjak, leányok, öreg nénikék. Ahogy ezekre az árvákra néztek, dehogy tudták yolna elfogyasztani a vasárnapi ebédet anélkül, hogy azt eggyel-eggyel e kicsinyek közül meg ne osszák. Ahány árva, annyi felé ment széjjel a faluba kézenfogva... s a rakott asztalok, mintha csak éreztek volna, boldogan kínálták oda terhüket. A hétköznapoknak is voltak megható percei, órái. Egymásután jöttek a látogatók. Volt ugyan, akit csak a kíváncsiság hozott, de a legtöbbje nem jött üres kézzel. Hoztak kenyeret, szalonnát, lisztet, zsírt, tojást, zöldséget, gyümölcsöt cipőt, "jnuhát, játékot, könyvet »egypár fillért*, kinek-kinek mije nélkülözhető volt. És a beesett, sápadt arcú gyermekek kigömbölyödtek, megpirosodtak s ők. akik azelőtt egyetlen rokonukon: a nyomoron kívül senkihez nem tartoztak, most édes testvérekké, egy boldog család tagjaivá váltak a szeretet által. A hajlék megtelt békességgel és örömmel, kiteljesedett benne a szeretet és jóság és nekem úgy tűnt feU hogy minden kiosztott darab kenyér, minden melengető jó szó, lefekvés és felébredés, imádság és zsoltár, munka és fegyelem, játék és kacagás: minden, minden ezt prédikálta: »Kicsiny hitű, miért kételkedői?« ... S azóta így van. Közben megszaporodtunk. Ma már 16 árva gyermek énekli este, reggel: Gondviselő jó Atyám vagy... Hallgasd meg Uram, kérésem... A hajlékon és kenyéren, zsoltáron és Igén meg a szereteten kívül van itt más egyéb is. Van munka; nyáron kint a kertben, a ránk jövő tavaszon majd az »árvák földjén«, mert lesz valaki*, aki ezt is ád. Ősszel, télen az iskolában. Kemény, buksi fejek hajolnak a betű fölé. Kórusba zendül a szorzótábla. Nehéz munka! Volt olyan harmadikos, aki szeptemberben még erősen állította, hogy 2X1 = 1. Szabadidőben van kirándulás. Sátoros bükkösök árnyékában, Vízmosások mentén, forrás partján, tágas, tiszta magaslatokon fel-fel csendül a »Lánc, lánc, Eszterlánc... meg a Királyuram, adj katonát«. Tágul a tüdő, kipirulnak az arcok s táskákból, hátizsákokból előkerülnek a husgombócok, a rétes, a kenyér... Isten kegyelméből, gondoskodó szívek jóvoltából van itt minden,, amire azt mondjuk: élet. Mit tagadjuk, van még birkózás, sőt verekedés is ...
