Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-10-12 / 41. szám
1941. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 211. oldal. Gyászbeszéd lie. Rácz Kálmán nyug. gimn. vallástanár felett. Alapige: Luk. XII. 35—38. és 43. v. Gy. H. Gy.! Mikor az örökkévaló Isten az első lembert a bűnbeesés miatt kiűzte az Éden kertjéből, hol a ma is oly sok ember előtt annyira kívánatosnak látszó, munka nélküli, úgynevezett boldog életet él(tiette s kiadta a szigorú parancsot: »orcád verejtékével egyed a te kenyeredet« (I. Móz. III. 19.), az ő végtelen kegyelme és hasonlíthatatlan édes atyai szeretete a büntetést tulajdonképpen áldássá magajsztosította flel, mert a gyarló bűnös embert — a már akkor megígért Egyetlen Egynek, az Űr Jézus Krisztusnak érdeméért — a munka, a szolgálat méltóságával ajándékozta meg. Azóta akár a Szentírás lapjait forgatjuk, akár a történelem könyvében, akár az élet nagy könyvében nyitott szemmel szemléljük az ember útját, mindenütt azt olvassuk, azt látjuk, hogy az emberiség és az egyes ember útja akkor vezetett felfelé,, a haladás, fejlődés, tökéletesedés, az Isten felé., mikor a munkát, a szolgálatot Istentől kapott nagy, szent ajándéknak, kitüntető méltóságnak tekintette, s akkor jutott lejtőre, feneketlen kátyúba, mikor hivatásáról, szent küldetéséről, Istentől nyert méltóságáról megfeledkezett! »Az én Atyám mindez ideig munkálkodik én is munkálkodom« (Ján. V. 17.), mondotta Jézus. Emberi életünk igazi szépsége a munka, a szolgálat, a kötelességteljesítés hűségében tündöklik a legfelségesebben! De sokszor elfeledkezünk erről Gy. H. Gy.! De sokszor homályosííjuk el azt a tükröt,, melv az élet igazi értelmét és szépségét ragyogtatja, a megtorpanásunkkal, a kényelemszeretetünkkel, azzal a balga felfogásunkkal, hogy a földi javak és örömök munkanélküli élvezete az igazi élet. Nézzétek, a mai világ kemény vihara hogyan sodorja el az ilyen életfelfogásra épített gyarló emberi életeket, és nézzétek, álmélkodva nézzétek, mint áll a hűséges munkás, az odaadó, önfeláldozó, meg nem torpanó s mindig vi-‘ gyázó szolgálat embere a nélkülözések, nyomorúságok, megpróbáltatások halált osztogató félelmetes villámcsapásai között is, mint a rendíthetetlen kőszikla! A mai világ nagy bizonytalanságában alig tudok elképzelni nagyobb biztonságot, mintha fejemet az én Uram előtt alázatosan meghajtva, célegyenest haladok a reám bízott munka, szolgálat, hivatás útján, az életem gondjait, bajait pedig rábízom Arra, aki engem a szolgálatra elhívott; nekem nincs más feladatom, mint hogy vigyázzak, a derekam legyen állandóan felövezve, a szövétnekem meggyujtva, hogy bármikor jő az én Uram, engem munkában találjon; a zúgó vihar nem bánt, nem rémít, mert aki engem a munkába, szolgálatba beállított, az vigyáz felettem, az vezet, Isten vezet, »Ö vezérel hűn engemet« s nem lehet életemben olyan változás, még a halál sern, mely ne Őhozzá, ne az igazi boldogsághoz vinne közelebb! Gy. H. Gy.! Az Istennek való szolgálatban hűséges, a munkában fáradhatatlan s Isten oltalmában boldog munkás beszélő bizonysága volt e koporsóban nyugvó, immár csak néhai lie. Rácz Kálmán 74 évet élt keresztyén testvérünk élete. Tanuló korában fáradhatatlan szorgalommal gyűjti a lelki kincseket, külföldi tanulmányút ján hűséges kitartása tudományos fokozattal ékesíti. Tanulmányai végeztével Isten országának munkása lesz, vállalja és végezi a legnehezebb, de leggyönyörűségesebb munkát, a vallástanár, a vallásos nevelő lelkeket formáló munkáját. A volt tanítvány mélységes meghatottságával és hálás szeretetével teszek bizonyságot arról, hogy elhunyt kér. társunk, mint tanár mind a vallásórán, mind az általa alapított Konfirmált Ifjak Egyesületében rávezette lelkünket a hitnek még a viharban, földrengésben is ég felé vezető útjára, mint nevelő pedig életének példájával ragyogtatta előttünk, mint Teli a földi élet, a földi hivatás útján hűséggel és becsülettel megállani. Óráit mindig pontosan megtartotta, azokra mindig lelkiismeretesen felkészülve jött el. Ez a hivatásszeretet, ez a hűséges kötelességteljesítés minden szónál hatalmasabb erővel véste bele szívünkbe az Űr figyelmeztetését: »Legyenek a ti derekaitok felövezve és szövétnekeitek meggyujtva!« Mint a rendszeres theqlogia és egyháztörténet theol. magántanára gyakorlati és tudományos irodalmi működésével is hathatósan és eredményesen vitte előre egyházunk szent ügyét. Tudományos felkészültségét, munkaszeretetét kivülről is megbecsülték, értékelték, méltányolták, több bizottságnak, egyesületnek tagjává, elnökévé választották, hol országos viszonylatban értékesíthette lelki kincseit. Pápai gimnáziumunkban 31 éven át soha nem lankadó erővel és munkaszeretettel töltötte be nemes hivatását. Nyugalomba vonulása nem a tétlenséget, nem is a nyugalmat jelentette számára. Csudáltuk hihetetlen kitartását, fáradhatatlan szorgalmát s törhetetlen munkakedvét, mellyel tovább dolgozott mint hűséges szolga, az ő.. Urának szolgálatában. ! Ahol kisegítő szolgálatra volt szükség, nem vonakodott, nem húzódozott, hanem mindig alázatos szolgálatkészséggel adta oda Istentől nyert lelki kincseit, akár, mint óraadó a theologián, akár, mint helyetteslelkész pápai gyülekezetünkben, akár mint hitoktató az állami tanítóképzőben, akár mint bibliaköri igehirdető, akár, mint a Gyümölcstermelők Orsz. Egyesülete Pápai Körzetének elnöke, mely minőségében szinte el sem képzelhető elfoglaltsággal járó munkával szolgálta embertársainak anyagi előhaladását. Legutóbb ez év februárjában a Coetus Theologorum Reformátoraim pápai első ülésén korát meghaladó elevenséggel tartott hatalmas előadást, mint maga mondotta: búcsúzóul. Szinte önkéntelenül is az Ige szava jutott eszünkbe: »Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!« Munkás életének s az élet küzdelmeiben, bajaiban is mindig derűs lelkületének titka abban állott, hogy állandó összeköttetésben volt az ő Urával és vigyázott! Nemcsak hirdette az igét, hanem élte is. Életének legboldogabb percei azok voltak, mikor ott ülhetett Istennek csendes hajlékában az Ige lábainál. Egy-egy bizonyságtevésnél hogy ragyogott a szeme, hogy sugárzott a tekintete, mintha lelke az ének .szavaival hozsánnázott volna: »úgy tetszik, mintha vigadva ott volnék, hol a menny lakói a te királyi székednek előtte letelepednek«. Isten megáldotta boldog családi élettel. Hűséges hitvestársával 43 évet töltött el megértő szeretetben^ gyönyörködhetett leányai boldogságában, zokogott egyiknek gyászában, kedves unokáinak népes serege jóleső, derűs fénnyel sugározta körül boldog nagyapai szívét. Mélységes gyászotokban, amikor siratjátok a távozó hitvest, édes apát, nagyapát, testvért, apóst, rokont, mi is őszinte meleg részvéttel osztozunk. De panaszkodó^ zúgolódó szó ne hagyja el ajkaitokat Gyászoló Testvéreim! Áldjátok Istent, hogy ezt a gazdag, munkás, szép, teljesen bevégzett, nemes életet nektek ajándékozta! Áldjátok Istent, hogy csendes álom íjital szelíden hívta Magához! Fájó szivetek ta, láljon megnyugvást abban a felemelő tudatban, ho,gy
