Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-31 / 35. szám
176. oldal DUNÁNTÜLI protestáns lap 1941. A „kiskoszmályi mozgalom“. Irta: Tóth Kálmán ref. árvaházi lelkész, Komárom. 3. Az árvaház »emeletes házba« költözik. Növekedés jellemzi árvaházunk életét általában, de különösen feltűnő ez az első időkben. 1931-ben már 24-en tartoznak az árvaház kötelékébe, kik közül 3 a gondozó, egy agg nő és 20 árva. Ekkor már csak a legnagyobb szorgossággal fértek el a szűk falusi lakásban. Az új, nagyobb épület megszerzése szükségessé vált, ha nem akarták az intézmény fejlődését meggátolni. Megindult a buzgó imádkozás, aminek nemsokára meg is lett a kellő eredménye, mégpedig olyan formában és ott, ahol nem is gondolta senki. Hogyan munkálkodik Isten? A kicsiny árvaházat létrehozó és fenntartó közösség eddig semmiféle szervezetbe nem tömörült, hanem ki-ki önként vett részt a szolgálatban. Mikor azonban az intézménynek ingatlant, házat akartak szerezni, nem kerülhettek el bizonyos formaságokat. Az ingatlan telekkönyvezéséhez ugyanis szükségessé vált a jogi személy, egyesület megalakítása. Ekkor már nemcsak a marcel házi gyülekezet tagjai támogatták az árvaházat, hanem több más községből is csatlakoztak ehhez az evangéliomi mozgalomhoz. így szereztek tudomást az árvaház vezetői arról, hogy Kiskoszmályon, Léva mellett van egy eladó kastély. El(ínentek, megnézték és megállapodtak abban, hogy nem veszik meg egyrészt azért, hogy nem volt meg hozzá a szükséges vételár, másrészt mert nagyon kopott, öreg épület volt. Végül az is közrejátszott ennél az elhatározásnál, hogy messze volt az árvaház bölcsőjétől (kb. 80 km.-nyire), teljesen idegen környezetben, a tót nyelvhatár szélén, ahol teljesen ismeretlen volt még az árvaház munkája. Attól félték, hogy,nem fog tudni majd ott megélni az intézmény. ’Ekkor lépett közbe Isten és olyan fordulatot adott a dolgoknak', amely egészen váratlan volt. Az árvaház irányítását végző lelkészhez, aki ekkor már nem Marcelházán, hanem Kisújfalun működött, a barsi egyházmegye esperese értesítést küldött, hogy atnenynyiben az árvaház részére szándékoznak megvenni a fent említett volt grófi kastélyt, az egyházmegye készséggel hozzájárul a vételárhoz 30.000 cseh korona (kb. 6000 P-nek megfelelő érték) összeggel. Ezután már nem haboztak, haladéktalanul megvenni a kastélyt. 70.000 cseh koronát (14.000 P) tett ki, amelyhez a hiányzó részt az árvaház támogatói adták össze úgy, hogy egy év múlva teljesen ki volt fizetve az épület. 1931 júliusának végén költözött be az árvaház az új épületbe. A gyermekeket vonattal vitték, a bútort és berendezést teherautóval. A községbe való bevonulás nagy látványossága volt a falubelieknek, akik csak hírből ismerték az árvaházat. A legkisebb gyermek még csak karonülő csecsemő volt, ezt az egyik gondozó vitte ölében^ míg a többi árva sorban vonult be utánuk. így kezdődött meg az árvaház történetének újabb fejezete. Az új környezet. Rövidesen bebizonyosodott, hogy felesleges volt aggodalmaskodni afelől, hogy az ismeretlen környezetben az árvaház nem él meg és nem tud fejlődni. Sőt a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nagy hasznára vált az árvaház fejlődésének, amennyiben újabb barátokat, ismerősöket szerzett az ügynek. Különösen nagy fontosságú volt az a tény, hogy az egyházmegye vezetősége meljé állott az áryaháznak és így az összes gyülekezetek belekapcsolódtak lassanként ebbe a szeretetmunkába. Rövidesen munkába állott az árvaház első utazótitkára Árky Mária személyében, aki az egyházmegyének úgyszólván összes gyülekezeteit meglátogatta, ismertette az árvaházi munkát, bibliaköröket, szervezett és sok barátot szerzett az árvaháznak. Az egyházmegye vezetőségének támogatása és az árvaházi utazótitkár szervező és missziói munkájának eredményeképpen az árvaház ténylegesen is, hivatalosan is az egyházmegye szeretetintézménye lett. Ennek a tényleges helyzetnek az Írásba foglalása volt azután az a »Megállapodás«,, amelyet az árvaház vezetőségével kötött a barsi egyházmegye elnöksége és amelynek ismertetésére majd az elvi részben térek ki. Szűk lesz az emeletes ház is. A dolgok ilyen örvendetes fejlődése láttán nem '-csodálkozhatunk azon, hogy az árvaház annyira megerősödött, hogy mindig emelhette a növendékek számát. így alig egy-két év alatt bekövetkezett az az állapot, hogy az emeletes ház is kicsinek bizonyult. Mikor először léptek be az árvaház gondozói a nagy épületbe, azt gondolták, hogy sohasem fog megtelni ez a nagy kastély. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a kétszobás kicsiny falusi házhoz képest tényleg reménytelenül nagy volt a 18 helyiséget magában foglaló öreg kastély. Azonban egyik szoba a másik után telt meg és lassan már a szobákban sem fért el minden és megteltek még a folyosók is szekrényekkel. Ekkor már 50—60 körül mozgott az árvaház lakóinak száma. Az élet azonban itt sem állt meg. Az árvaház Vezetőségét állandóan 'ostromolták fél vételi kérésekkel és annál nehezebb volt ezt visszautasítani, mivel ha mi nem tudtuk felvenni, elvitték az állami menhelyekre, ahol anyanyelvét is és hitét is elfeledtették a magyar református gyermekkel. Nem egy olyan gyermeket vettünk át a menhelyről, akik nem tudtak már magyarul beszélni. Egy másik kérdés is megoldásra érett meg eközben. A gyermekek nőttek, s fel kellett vetni a kérdést: mi legyen belőlük? Természetesen első feladat volt, hogy akármilyen pályára mennek, tanulni kell és legalább a középiskola négy osztályát el kell végezni mindegyiknek, aki csak el bírja végezni, annál is inkább, mivel ez akkor külön költségbe nem került, lévén kötelező a polgári iskola is. Ilyen iskola azonban Kiskoszmályon nem volt s így más megoldást kellett keresni az iskoláztatás megoldására. Ezeken kívül még sok más kérdés is megoldásra várt a mozgalom keretén belül, amelyek nagy lépésekkel vitték előre a fejlődés útján az egész munkát és új korszakot nyitottak a kiskoszmályi mozgalom történetében, amelyet a terjeszkedés korszakának nevezhetünk. Erről szól ismertetésünk következő fejezete. 1 %_\ (Folyt, köv.)-- Svájcban egy nyugalmazott lelkipásztort azzal bízott meg ez egyházi hatóság, hogy a raeto-román nyelvű lakosság számára fordítsa le az Ószövetséget. A zsoltárokat már kitünően lefordította és ezért bízták meg ezzel a nagyobb feladattal. Pápai főiskolánk könyvtára pár évvel ezelőtt szerzett e nyelven Újszövetséget, csere útján, a berni Nemzeti Könyvtár híres Lüthi-féle biblia-gyűjteményéből.
