Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-04-21 / 16. szám

80. oldal. 1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP val. A kormányzó úr a szeretet és tisztelet hódolatát ősi Alma Matere részéről meleg köszönettel fogadta s az előterjesztett ügyekre vonatkozólag magas érdeklő­dését továbbra is megígérte. — Dr. Pap László, a dunamelléki református egyházkerület budapesti theologiai akadémiájának újon­nan választott ny. r. tanára április 26-án, pénteken fél 12 órakor tartja székfoglaló értekezését a Budapest, IX., Ráday-utca 28., II. emeleten levő theologiai díszterem­ben, A székfoglaló értekezés címe: „A palesztinai ása­tások története és eredményei“. — A keresztyén népfőiskolák munkásai már­cius 30—31-én konferenciát rendeztek Nagytarcsán, amelyen a kér. népfőiskolái munka alapelveit és gya­korlati kérdéseit (vezetőképzés, nevelés, oktatás, szerve­zés, anyagi ügyek) beszélték meg és több nagyjelentő­ségű határozatot hoztak, amelyek alapján a keresztyén jelzőre igényt tartó népfőiskolái nevelést országszerte egységes vezérelvek mellett végzik. Ennek az elősegíté­sére folyamatos munkaközösséget határoztak el az összes kér. népfőiskolák és népfőiskolái tanfolyamok munkásai között. A konferencián kerületünkből a következők vettek részt: Boda József ref. lelkész, Veszprém, Morvay Péter múzeumi gyakornok, Veszprém, Tantó István ref. ig.­­tanító, Veszprém, Nagy Géza ref. segédlelkész, Veszprém. — A jégbiztosításról. Nem lehet eléggé hang­súlyozni a jégbiztosítás fontosságát úgy az egyén, mint a köz szempontjából. Különösen ebben az évben, mikor úgy a fagykárok, mint az árvízkárok mérhetetlen kárt okoztak földmívelésünknek. Féltő gonddal kell tehát vé­delemben részesíteni legalább azt, ami megmaradt. Nyomatékosan és szeretettel kérjük lelkésztársainkat, hogy a mi nehezen megmozgatható népünket világosít­sák fel a jégverés végzetessé válható pusztításairól s hassanak oda, hogy híveik ne hagyják magukat védte­lenül azzal szemben. Egyben azonban arra is figyelmez­tessék a közönséget, hogy a református egyházunkkal szerződéses viszonyban lévő és sok áldozatot hozó, tel­jesen megbízható és tiszta magyar Gazdák Biztosító Szövetkezeténél eszközöljék biztosításaikat. Különösen kérjük erre felsőmagyarországi lelkésztestvéreinket és híveinket, akik még nincsenek annyira informálva a mi biztosítási viszonyainkról. Bővebb információért és nyom­tatványokért a központi ORJÓ-irodához kell fordulni (Budapest, IX., Üllői-út 17. sz.). — A környebánhidai református egyházhoz tar­tozó Környebányán jól sikerült műsoros est volt helybeli szereplőkkel. Szavalt Szennyei Béla, Deme­ter Gizella, Scheffer Piroska és Rozika, Vida Bözsi. Párbeszédet adtak elő Fogarasi Ilona és Demeter And. Bakonyi Dezső s.-lelkész Ady-verseket adott elő. P. Nagy Gusztávné A nő imádsága címen tartott köz­vetlen, bizonyságtevő előadást. A szavalókar a XC. zsoltárt mondta el. Somogyi István lelkipásztor el­beszélést olvasott fel és záróbeszédet tartott. Az egyes műsorszámok között ének volt. Imával és a Himnusz elének lésével ért véget az est, amelynek jövedelmét a sok szórvánnyal rendelkező egyház se­gédlelkész tartására fordítja. — A baseli alumneum 1938—9. évi működéséről most jelent meg dr. Wgz tollából jelentés. Az intézet 95-ik évét töltötte be. 18 theologus lakott benne, nagy­részük svájci. Magyarországról négyen tanultak a ked­ves, házias, igaz keresztyén szellemtől áthatott inté­zetben. — A külmisszió munkája a háborús nehézségek ellenére is állandóan folyik. A Kina Belföldi Misszió, melynek keretében dolgozott a magyar Kunszt Irén is, új és új embereket küld ki a szolgálatba. — Országos tornászbajnokság. A pápai Ref. Kollégium Sportkörének tornászcsapata folyó hó 13-án Budapesten a KISOK országos tornászbajnoki versenyén szerepelt és a másodosztályú csapatversenyben országos bajnokságot nyert, — A konfirmációi ünnepély elérkezése előtt örömmel hívjuk fel a lelkipásztor testvérek figyelmét Mikos Lajos dadi lelkipásztor „Leányélet“ címen, a múlt év őszén megjelent és országszerte nagy érdeklő­déssel fogadott könyvére. A könyv famentes papíron készült. Külső fedőlapját Pap Emil festőművész han­gulatos képe díszíti. Tartalma a leányélet életbevágó kér­déseivel foglalkozik. Megírásával olyan gyakorlati tanács­adót kívánt adni leányaink kezébe, mely segítségére siet minden lelkipásztornak, hogy a leányifjúságot a konfirmáció megtörténte után is Krisztus és az anya­­szentegyház közelében tarthassa. Tömeges rendelés ese­tén a „Leányélet“-et kedvezményesen, darabonként, bér­mentve 90 fillérért küldi meg az P50 P-s ár helyett. Isten segítségével még ez év folyamán elkészül és meg­jelenik szerzőnek: „Leányarcok a Bibliában“ c. körül­belül 20 bibliai tanulmányt tartalmazó könyve. „Csak Jézust egyedül“ c. prédikációs könyvéből 2 P-ért küld a szerző kedvezményesen; míg a kevésszámú készlet tart. — Konfirmációi emléklapok kaphatók a Főiskolai könyvnyomdában (Pápa, Petőfi-u. 13.), darabonként 20 fillérért. Egy Weríápeim teassssa eladfó* jutányos áron, költözködés miatt, egyházi hivataloknak megfelel. Cim: Nagysalló, református lelkészi hivatal. „ÍCai>etleK /" c. 12 vallásos elbeszélést tartalmazó kötetem, mely vallásos estélyeken és egyéb egyházi munkáknál jól felhasználható, megjelent. V20 P értékű bélyeg ellené- - ben portómentesen küldöm meg a könyvet, Kovács Vince református lelkipásztor Papkeszi, Veszprém megye. i=jl HIVATALOS RÉSZ ||i A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 1707/1940. szám. Körlevél egyházkerületünk valamennyi elemi népiskolai hatóságához. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 168.581/1940. V. ü. o. szám alatt arról értesít, Jiogy elemi csapásoktól sújtott országunk közélelmezésének biztosítása érdekében a m. kir. kormány rövidesen összeírásokat fog elrendelni. A miniszter úr engedélyt

Next

/
Oldalképek
Tartalom