Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-04-07 / 14. szám

1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 69. oldal. — A pápai Ref. Gyülekezeti Énekkar husvét hétfőjén a főiskolai köztartáson sikerült szeretetvendég­­séget rendezett a következő műsorral: Közének után a kuruc-költészetről előadást tartott Ólé Sáhdor lelkipásztor. Az énekkar három számmal szerepelt, Kálmán Emilia tanítónő szavalt, Udvarnoky Zoltán koll. növ. zeneaka­démikus hegedült, Francsics Imre énekkari tag felolva­sást tartott, Varga László koll. tanár pedig keskenyfilmet mutatott be. — A Református Világszemle áprilisi száma a következő gazdag tartalommal jelent meg: Hollandia vallási viszonyai: Dr. Itjeshorst (Kämpen); Saskatche­wan-! magyar telepekről: Hoffmann Ferenc (Kanada); Gandhi és Kagawa: Ina Corinne Bown ; Részletek dr. Kagawa előadásaiból; Az emberi bölcseség csődje: Fred C. Spurr. A Református Világszemle megjelenik negyedévenként. Kiadja a komáromi ref. egyházmegye. Felelős szerkesztő: Csekes Béla Szap, Komárom megye. Előfizetési díj Magyarországon 4 P, külföldön 5 P. — Evangelical Hungary címen husvétra is meg­jelent dr. Incze Gábor hézagpótló angolnyelvű folyóirata, melyet minden brit és amerikai barátunknak el kellene a kezébe juttatnunk. A lap az első helyen közli Horthy Miklós kormányzó arcképét és a húszéves országlásáról szóló megemlékezést. Máté Elek Mátyás király születése 500-ik évfordulója alkalmából Mátyás történeti jelentő­ségét méltatja. Szabadi Béla dr., kollégiumunk tanára a Vizsolyt Bibliáról emlékezik. Kölcsey Himnuszának angol fordításából (Kirkconnel fordításában) két vers­szakot közöl a lap. Darjeeling címen Felvinczi Takáts Zoltán nemrég megjelent kétkötetes művéből a Körösi Csorna Sándor sírjára vonatkozó részleteket olvashatjuk. Dr. Kováts István skóciai emlékei második részét közli, melyben a világháború utáni skóciai látogatásait írja le szemléltetően és nagy melegséggel. Tóth Kálmánná nagyt. asszony az Amerikából jöttek valódi érdeklődé­sével foglalkozik a különböző magyar köszönésekkel. Dr. Webster J. Macdonald, hazánk hű barátja, aki pápai theol. akadémiánk tb. tanára is, érdekes és eddig ha­zánkban ismeretlen részleteket mond el Kossuth Lajos skóciai látogatásáról. Bereczky Albert Isten utolsó szava címen Zsid, 10: 14 alapján bibliai elmélkedést írt. Szabó Lajos az Orsz. Ref. Szeretetszövetséget ismerteti. Horváth Lajos mihályházai lelkipásztor Tisza Istvánt mint kál­vinistát mutatja be lapunkban megjelent emlékbeszéde alapján. Sipos István theol. m. tanár a skót és magyar kálvinizmus egyházi összeköttetéseiről ír. Dr. Tóth Kál­mán a kanadai magyar presbiteriánusok életét ismerteti. Dr. vitéz Csia Sándor a Stewart testvérek magyarországi evangelizáló munkájáról, Incze Gábor a bécsi magyar istentiszteletekről, Tóth Sándor kollégiumunk rajztanára, akit a cserkészetben végzett munkája révén világszerte ismernek, az amsterdami Keresztyén Ifjúsági Világkon­ferencián a magyaroknak engedélyezett öt perc idő miként kihasználásáról számol be érdekesen és lendü­lettel. Három Petőfi verset is közöl a lap Mrs Dallas angol fordításában. Illesse elismerés dr. Inczét a lap­szám sikerült összeáltításáért. y*l**********>**><>**'>***w***t**>*9*M>*****c**8****2*«i. i=jí HIVATALOS RÉSZ jp A pápai református egyházmegye elnökségétől. 367/1940. szám. Egyházmegyei közgyűlési meghívó. Egyházmegyei gondnok úrral teljes egyetértésben egyházmegyei közgyűlésünk alkotó tagjait Pápára, a főiskolai díszterembe, 1940. évi május hó 7. (hetedik, kedd) napjára, délelőtt 9 órára rendkívüli közgyűlésre tisztelettel összehívom. E közgyűlés tárgyai lesznek 1. az esperes lemondásának elfogadása; 2. esperesválasztás elrendelése; 3. esetleges előjövő sürgős ügyek. A közgyűlés befejeztével tartandó rövid .értekez­let után az egyházmegyei bíróság teljes ülést tart, melyre a tanácsbíró urak szíves megjelenését kérjük, hogy lehetőleg két tanácsban lehessen tárgyalni. A lelkipásztor és pr. tanító urakat, kiknek e hiva­talos lap jár, mély tisztelettel kérem, hogy jelen meg­hívót a gyülekezetükben lakó közgyűlési tagokkal, tanácsbiró urakkal közölni méltóztassanak. Jelenleg külön meghívók nem adatnak ki. Kitűnő tisztelettel Nagpirit, 1940. évi április hó 4. Jakab Áron esperes. A tatai református egyházmegye esperesétől. 343/1940. Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr! Mélyen tisztelt Presbitérium! Az E. T. által előírt ama kötelességemet, hogy a gondjaimra bízott egyházmegye gyülekezeteit és iskoláit évenként meglátogatni tartozom — ha az Úr is akarja és élünk — Nagytiszteletű Besse Lajos egy­házmegyei főjegyző űr kíséretében a következőképpen óhajtom teljesíteni : I. Április 22-én, hétfőn d. e. 10 órakor Kisbér, ahová 9 óra 52 perces vonattal érkezünk; d. u. i/23 órakor Ászár (éjjeli szállás). Április 23-án, kedden d. e. 10 órakor Tárkány; d. u. 3 órakor Csép (éjjeli szállás). Április 24-én, szerdán d. e. i/29 órakor Ete; d. u. 3 órakor Szend, ahonnét kocsit kérek a d. u. 2 óra 19 perces vonathoz az állomásra; d. u. 6 órakor Kis­­igmánd, innen éjjeli szállásra Nagyigmándra megyünk. Április 25-én csütörtökön d. e. 9 órakor Nagyig­­mánd; innen az állomásról indulva a kisbéri állomásra érkezünk d. u. a 3 óra 41 perces vonattal, ahonnét kisbéri kocsi visz d. u. i/25 órára Vérteskethelyre; d. u. i/27 órakor Császár (éjjeli szállás és másnap reg­gel az iskolák megvizsgálása). Április 26-án, pénteken d. e. 10 órakor Bököd; d. u. 3 órakor Dad; d. u. 6 órakor Kömlőd (éjjeli szállás). Április 27-én, szombaton d. e. 8 órakor a köm­­lődi iskolák megvizsgálása; d. e. 10 órakor Környe- Bánhida megvizsgálása a környei központban. II. Május 6-án, hétfőn d. e. 9 órakor Tata; d. ti. i/23 órakor Szomód; d. u. 5 órakor Naszály (éjjeli szállás). Május 7-én, kedden d. e. 9 órakor Mocsa; d. u. 3 órakor Kocs (éjjeli szállás). Május 8-án, szerdán d. e. 9 órakor Szőny, ahová Tatáról vonattal érkezünk; d. u. i/22 órakor Komárom; d. u. 6 órakor Ács (éjjeli szállás). Május 9-én, csütörtökön d. e. 10 órakor Bana; d. ti. 3 órakor Bőnyrétalap (éjjeli szállás). Május 104én, pénteken d. e. 9 órakor Győr, ahová autóbusszal érkezünk reggel; d. u. a 2 óra 30 perces vonattal érkezünk Magyaróvárra, ahol azon­nal egyházvizsgálat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom