Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-02-25 / 8. szám
34. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940. hatjuk, hogy a külsőségekben mutatkoznak meg a belső bajok, melyeknek ezek a külsőségek csak megjelenéseik. Egyáltalában nem szeretném, ha valaki engem böjti prédikátornak, vagy öreg dohogónak tartana, — a mi kedves asszonyainknak, szépen kifestett és ruzsozott kisasszonyainknak én csak azt akarom mondani, hogy ezek a külsőségeik: egész öltözködésük, csodálatos strandéletük végre is csak tünet, amelyik azt jelenti, hogy emögött nincs magyar lélek, mert ezt nem magyarok találták ki. Talán nem is tudják, hogy ez egy idegen, mégpedig nem is valamely nemzeté, hanem a nemzetközi léleknek tükröződése. És olyan sajátságosán rabszolgai módon mennek ezek után a divatok után, melyektől, minthogy kitalálták őket és elterjedvén általánossá lettek, nem maradhatnak el. Én azt szeretném, ha ebben a rettenetes időben jönnének a magyar asszonyok és magyar leányok megmutatni azt, hogy nekünk nincs szükségünk ilyen felületes és hitvány másolatokra, mert nekünk értékesebb magyar hagyományaink és lelkületűnk van, aminek a külsőségei is sokkal nemesebbek, Ízlésesebbek,, mint ezek a haszontalan másolatok. Én a legnagyobb sajnálattal és őszinte részvéttel nézem ebből a szempontból azokat a magvar aszszonv és leánv1 testvéreinket, ^kilc csodálatos rabszolgai módon és öntudatlanul talán, lubickolnak ebben a nemzetközi másolgatásban ^ mintha valami dicsőséges és szép dolgot művelnének, pedig tulajdonképpen nemzetárulást és hazaárulást követnek el. M.ert a nemzet és a haza nem egy földrajzi határ és bizo-.nyos törvények összege, hanem egy öröklött lelkiség, egy öröklött szellem, amely azután megteremti a maga megjelenését is. Én tehát azt mondom, hogy a magyar otthont fel kell fedezni, meg kell teremteni. Ez a (magyar otthon nem abban áll, hogy a függönyökön pávaszemek legyenek s merevhátú és rendkívül kényelmetlen faragott székeken üljünk, és a szobákban egy csomó hímzett párnát szétdobáljunk. Távolról sem erről van szó, hanem egy mély lelkületi megváltozásról, vagyis elszánásról, arról az elhatározásról, amit egyedül a magyar nők tehetnek meg: végét szakítani a rabszolgaságnak. Fel akarok szabadulni a rabszolgaságból, magyar nő akarok lenni, nem akarok többé senkinek a szolgája, a kutyája, láncon húzott majma lenni, de igazi magyar nő, akinek olyan hagyományai vnnak, melyek előtt csak tisztelettel lehet fejet hajtani. Nő, aki lelkét és életét nem sajnálja teljes odaadással, de egyúttal a legnagyobb örömmel, mint legdicsőségesebb ajándékot odaadni azért, hogy a férje és a fia tiszteletreméltó emberek legyenek, akinek az az egyetlen és igazi vágya, hogy azok valóban tisztességet hozzanak a családi házra és a nemzetre.^ aki nem sajnálja felolvadni ezeknek az életében és átragyogni ezeken a férfi életeken, hogy mikor látja (ezeket a derék és igazi magyar férfiakat az ember, önkéntelenül azt mondja, hogy az anyját látom benne; átsugárzik rajta az anyai szívnek imádsága és szeretete, azért tud ilyen lenni, mert ott áll mögötte az ilyen anya, vagy az ilyen feleség. Ez aztán az otthonát is ilyenné tudná tenni, nem külsőségek által, hanem az által, hogy áthatja a szolgálat leikével a családi házat és akkor ebből nem nőhetnek mások, csak olyan férfiak, akik maguk is nemzetük szolgái tudnak lenni. Ezért gondolom, hogy a magyar nőt egy magyar női erkölcsiségnek — és e tekintetben új, mert nagyon régi erkölcsiségnek — kell jellemeznie és ennek kell világossá tennie azt, hogy a magyar nő más, mint más nő. és a magyar nő tudja, hogy ki ő. (Folvt kóv) Fehérváron voltunk . . . Január 22—25. között Székesfehérváron voltunk a KIÉ téli táborában. A mezőföldi egyházmegye ref. ifjúságának seregszemléje volt ez. Négy napra felelevenedett előttünk a múltnak emléke: amikor két éven keresztül — 1932 és 1933 márciusában — a középiskolás konfirmált ifjak lelkes csoportja gyűjtötte és látta vendégül maga-főzte gulyásra a környék 400— 500 ifját és leányát. Azóta fordult a világ; most csak mintegy kilencvenen jöttünk össze, vendéglőben étkeztünk, de igaz, négy napig ott voltunk. Jól éreztük magunkat és köszönjük a gyülekezetnek, hogy alkalmat ladott helyiségeiben a mi nagy találkozásunkra és együttlétünkre. Ugyancsak hálásan köszönjük a KIE- szövetségnek, hogy anyagi támogatásban részesítette a mezőföldi egyházmegye ifjúságát. 22-íén délig gyülekezett az ifjúság. Délután 4 órakor Bakó Lajos esperes üdvözölte a résztvevőket és szeretettől áthatott, meleg, buzdító szavakkal megnyitotta a tábort. Minden egyház kiküldötte bibliai igével üdvözölte a téli tábort. Az egyházmegye majdnem minden gyülekezete elküldötte erre érdemes fiait. Az érdeklődő lelkipásztorok közül is megjelentek néhányan. Kovács Bálint előadásában a II. Helvét Hitvallás és a Debrecen-Egervölgyi Hitvallás szavaival mutatott rá, hogy mennyire kötelessége minden lelkipásztornak foglalkozni az ifjúsággal. Mióita a KlE-t a konvent hivatalosan is elismerte, ez újra az egyházak feliadata lett. Bódás János: Hol vagyunk? címmel festett képet a helybeli gyülekezet belmissziói életéből. Az esti műsor megváltozott és közösen megnéztük a börgöndi kirándulás helyett a színházban Kodoláinyi: Földindulás c. darabját. Szebb és komolyabb dologgal aligha tölthettük volna el az időt,, minthogy megnéztük ezt a mai magyar életnek e legégetőbb és leggyilkosabb kérdéseit szemünk elé táró színművet. A másnapi műsort teljesen felborította a hóvihar. Délelőtt még az eredeti terv szerint meghallgattuk Fülöp László: A biblia, mint a fiatal ember könyve és Varga Kálmán: Az imádság a ref. ifjú életében c. előadásokat. Délután az egyesületek tagjai beszámoltak az otthon folyó munkáról. Öröm volt hallani, hogy ébred már a mezőföldi ifiúság, indul már a munka majdnem minden faluban. Az egyesületi munkáról Szabó Dezső kerületi ifj, lelkész tartott 24-én este előadást, melyből nagyon sok gyakorlati utasítást feljegyezhettek a fiúk. A földmíves és diákifjúság közötti nagy szakadékról Kovács Péter szólott, kinek szavai után élénk eszmecsere kezdődött a megjelent felsős diákok és a résztvevők között. M.ind a két fél beismerte hibáit és ígéretet tett, hogy építi a kettőjük között lévő nagy szakadék felett a hidat. Az utolsó napra részben felszabadult a közlekedés és közénk érkezett a KIÉ elnöke, ifj. gróf Teleki László dr., akinek előadása és megjelenése nagyon jó hatással volt mindenkire, de különösen azokra, akik először vettek részt KIE-konferencián. Pógyor István nemzeti titkár a KIE-mozgalom megalapítójának Williams Györgynek az életét ismertette,, dr. Kovács Lajos égető magyar sorskérdésekről: a svábságTól és a magyar paraszt földtől való meneküléséről szólt. Ezen az estén legnagyobb hatással két ragyogó szemű, bátor tekintetű veszprémi népfőiskolás fiú volt ránk. Eljötté^ hogy szóljanak Mezőföld fiaihoz a magyar falu élet-halál kérdéseiről, a népfőiskola életé
