Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-02-11 / 6. szám
Ötvenegyedik évfolyam. 6. szám. Pápa, 1940 február 11. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____________________________---------------------------—------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Teendőink a felnőttek gondozása terén.* Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ján. 3:5. Mit csináljunk a felnőtt egyháztagokkal? De hát egyáltalán kell azokkal valamit csinálni?, hiszen azok képezik az egyházi élet gerincét. Eljárogatnak a templomi istentiszteletre. Megfizetik pontosan az adót. Igen, de miért járnak a templomba? A Lélek űzi őket? vagy csak a szokás és a hagyomány? Megfizetik az egyházi adót, de vájjon jókedvvel, örömmel-e? Mát csináljunk a felnőtt egyháztagokkal? Mi semmit sem tudunk velük csinálni. Eddigi missziói munkánkban is talán éppen az volt a hiba, hogy mi akartuk őket új élethez juttatni, mi akartuk őket újjáteremteini. Hát mit tegyünk? Először is ne másokkal akarjunk! valamit tenni, hanem Önmagunkkal. Mi magunkat adjuk át először a Krisztusnak, összetörött szívvel, megüresített lélekkel, hogy az Űr élhessen bennünk és a többit majd mind elvégzi Ő. Ébreszt és feltámaszt másokat is a gyülekezetünkben, kiválogatja népét, munkába állítja tanítványait, úgy hogy tele lesz gyülekezetünk missziói eredménykekel, csodálatos új életíet. De ennek mindnek az a'fő és elengedhetetlen előfeltétele, hogy mi magunk legyünk az Űréi és senki máséi. Mi magunk szülessünk víztől és Lélektől. Nincs mozgás a gyülekezetünkben ? Nincs üdvbizonyossága s ebből fakadó boldog lelki örvendezése a ránkbizott nyájnak, akkor legelőször is ne másban, a körülményekben és az emberekben általában, hanem csakis egyetlen egy emberben keressük a hibát éspedig önmagunkban. Mert mi mind áddig, míg meg nem hódoltunk Krisztusnak még a legszebb prédikációnkkal, még a legeszményibb jócselekedetünkkel, még a legideálisabb élettényeinkkel is csak gyalázatára lehetünk és vagyunk az Istennek és csak arra vagyunk képesek, hogy tőle elriasszuk az embereket. Óh milyen megdöbbentően fontos kérdés az, hogy mi még mindig vagyunk-e valakik, vagy már semmikké lettünk, hogy az Úr Jézus legyen minden mindenekben. Annyira fontos, hogy éppen ettől függ az ébredés körülöttünk, a lelkek víztől és Lélektől születése s az Isten országába jutása. Mennyire jutottunk már ezen az úton ? Nem volna-e szükségünk arra, hogy ezért gyakrabban imádkozzunk közösen, s gyakrabban olvassuk a Bibliát kisebb, nagyobb csoportokban együtt? A missziói eredmények főfeítétele, hogy az én ügyem jöjjön mindenek előtt rendbe az Istennel s a többit majd elvégzi a velem megbékélt és örök szövetségre lépett Isten. Az elmúlt ősszel, mikor mindenki a légi támadások veszélyéről beszélt,, a legtöbb ember szivét hatalmas félelem hatotta át. Óh, de szomorú volt * Részlet Gáty Ferenc felsőörsi lelkipásztor, veszprémi egyházmegyei missziói előadó évi jelentéséből. ez a félelem. Belevilágított a telkekbe. S világossá tette, hogy igen sok református egyháztagunknak nem marad semmi lelki kapaszkodója, amint meginog benne az anyagi dolgok szilárdságának az érzése s egy csapásra kétes értékűvé válik amije van s nagyon parányivá az, amire saját erején képes. Kedves lelkipásztor testvéreim, ilyen lelkeket leleplező életmozzanatokat azért hoz elénk az Úr, hogy mi lássuk sokkal inkább, mint bármikor s hirdessük sokkal állhatatosakban, mint eddig tettük, hogy mindent el kell követni, hogy a halálba altatott lelkek felébredjenek, felserkenjenek, hogy felragyogjon nekik a Krisztus s övék legyen Benne az élet és a békesség. De hisz ébreszthettünk eddig is. Próbálgattuk a bibliaköri munkát. Vagy a nőegyletben lestük-yártük a megelevenedést, de nem fújt a Lélek szele és még jobban megaszott minden. A Lélek fuvalmára van szükség gyülekezeteinkben. istentől kiválasztott és különösképpen felszerelt evangelizátorok sorozatos bizonyságtevésére. Arra, hogy esetleg mi parókus lelkészek félre álljunk, mikor az Ur a mi gyülekezetünk megelevenítésre másokat akar felhasználni. Arra, hogy meghívjuk azokat a magyar, szigorúan református hitvallású evangelizátorokat, akiket nekünk adott az Ur kegyelme. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy minden pap önmaga a legjobb evangelizátor a maga gyülekezetében, mert nemcsak rövid ideig hirdeti ott az igét, ismeri jól gyülekezete minden tagját, minden beszélgetésével hinti a magot és terjeszti á világosságot. Ha ez így lenne, akkor körülöttünk felébredt lelkek tolongnának gyülekezetünkben. Akkor hivő, boldog sereg indulna el körünkből, hogy missziói területet keressen magának, mert a nyert áldást a lélek nem tudja magába rejteni, ha igazán felébredt. Beszélnie kell arról, aki megelevenítette. Akkor nem lámpával kellene keresni egy-egy vasárnapiiskolai tanítót, iratterjesztőt gyülekezetünkben, boldog örömmel jelentkeznének mind erre a szolgálatra sokan. Ám mivel mind ez nem így van, szükséges az evangélizáció gyülekezeteinkben. Sok még eddig meg nem közelített lélek, sok elfásult szív van mindenfelé, sok látszatvallásosság, sok nagy hangú, de kevés hitű református. Mit tegyünk? Vigyük feleletet váró hittel Isten elé ezt a kérdést, nem éppen most van-e itt az ideje, hogy én is megrendezzem az első evangélizációt gyülekezetemben ? Nem megtett-e már Isten jó előre mindent, hogy én ezt megtehessem és ne takarózhassam e szó kellemes köpenyege alá: nálunk ez még lehetetlen. Nem ez-e, ami szükséges ahhoz, hogy meginduljon az élet gyülekezetünkben? Az evangélizációk eredményei még nem fogták meg eléggé szívünket? Nem gondoltuk még el, hogy milyen más lenne nálunk is az élet, ha lenne ott egy-két, minden ostromot híven kiálló, bátran vallást tevő, Krisztust igazán szerető lélek? Nem rázza
