Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-12-22 / 51. szám
1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 255. oldal. mondani: »Maradj meg abban, amit tanultál« s ezért magyarázzák a maguk értelme és felfogása szerint Isten igéjét is: »Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint e kis gyermek ...« Azt értik ezalatt, hogy gyermeki egyszerűséggel erősítsék meg az »első kapcsolatokat« és ezek mellett tartsanak ki. A világháború idején mesélte el egy katona, hogy amikor ő is majdnem belekeveredett egy fosztogató társaságba, akkor mintha hallotta volna lelkében édesanyjának azt a tanácsát: »Tartsd meg azt, amit az iskolában tanultál, maradj meg tisztességben, mert ez lesz számodra kérőbb a legjobb erőforrás« és ez a visszaemlékezés visszatartotta őt a fosztogatástól. Amíg a földmíves ember naiv, egyszerűen megáll engedelmesen az ilyen visszaemlékezésnél s így konzervatív és a hagyomány erősen köti. Ez megint lehet előnyös, de lehet hátrányos is. Előnvös annyiban, hogy kitart a régi, hagyományos vallásosság, mellett s nem csatlakozik olv^n könnyen akár a rombolókhoz, akár a szélsőséges vallási felfogásokhoz és tanításokhoz. Hátrányos is azonban a konzervativizmus a vallási téren, mert ha egyszer helytelen vallásos életet él, mintahogy részben a földdel kapcsolatban már láttuk, akkor őrről a helytelen útról is a legnehezebben lehet letéríteni, ha ugyan egyáltalán lehetséges. Sokszor ez a konzervativizmus egészen közel van a babonához. Nemrégen olvastam, hogy 1859-ben Göttingában lefejeztek egy méregkeverő nőt s amikor feje leesett, a tömeg odarohant, hogy annak vérével együtt életerejét, amely különösen bűnbeesés ellen nagyon hatásos, magábaigya vagy legalább is zsebkendőjében felfogja. Ugvanez megvan nálunk, a mi népünknél is hasonló formában. De nem akarunk a babonával foglalkozni, ami sok tekintetben a primitiv vallások naiv képzeteinek egyoldalú kinövése, csak arra kell rámutatnunk, hogy ezeket is sok tekintetben a konzervatív földmíves nép gondolkozása örökítette meg. Napjainkban már sokkal kisebb mértékben található meg ez a babonás hit, de azért egyáltalán nem mondhatjuk, hogy talán teljesen kipusztult volna és sokszor épen felvilágosodottnak tartott reformátusoknál találkozunk még mindig a babona hatásival. A földmíves ember vallása,, amint már láttuk, a rendnek, a világrendnek a vallása. Csodálattal és áhítattal tekint erre a rendre s ez a rend nem száll tova a földműves ember életében, hanem mélyen bevésődik a lelkekbe és a maga törvényei előtt megalázkodásra kényszeríti a naív és konzervatív földművest. Az így meghódolt ember azután már valóságos szolgája lesz ennek a rendnek, a természeti törvénynek és így a földműves ember előtt ez a nagyszerű rend »szent«. Erre emlékeztetnek mindazok a prédikációk, amelyek nem is olyan régen a természeti vallásról szóltak a híveknek vasárnapról-vasárnapra és azok a theologiai könyvek, melyek a természeti törvényről és természeti vallásról elmélkedjek. Ez a természeti vallás, a természet rendjének istenítése és a természet nagyszerű dolgaiban Isten nagyságának dicsőítése maradt reánk a földmívesek vallásosságában is, amely megelégszik azzal, hogy Istent mint a természetben megnyilvánuló rendet imádja és tisztelje, de ennél tovább nem megy. Száraz, racionalista marad és nem kívánkozik semmiféle belső kapcsolat után, melyen keresztül megérezhetné Isten atyai szeretetét. A földművelő ember éi^en ezért nem tud elmélyedni Isten dolgaiban és legfőképen az evangéliomban és épen a legutóbbi korok racionalizmusának és a földdel való foglalkozásának hatása alatt az addig már kialakult személyisége is teljesen visszafejlődött. így azután a földmívelő ember vallásossága és kegyessége ehhez a világrendhez, a természeti törvényhez való szigorú alkalmazkodásából és ragaszkodásából állott. Erkölcsi szempontból ez a rend mint törvény irányítja az emberek alkalmazkodását s ezért ezen a fokon a legfontosabb a törvénynek való engedelmesség. A földmíves ember számára a Biblia is törvény, amely nem a lélekhez szól, hanem parancsokat osztogat, melyeket megszegni, vagy nekik ellemnondani nem szabad. A földmívelő nép nagyon sokszor aszerint értékeli a Bibliát, hogy tanításai mint parancsok mennyiben vonatkoznak a világ rendjére és mennyire vannak kapcsolatban a természeti vallással s amelyek nem ilyen vonatkozásúak, vagy nem ilyen racionálisak, hanem éppen mélyebb gondolatot tartalmaznak, melyeknek megértéséhez elmélyülés és hívő, alázatos lélek szükséges, azok mellett egyszerűen és könnyen elsiklik. Ezért hasonlítja össze a földmívelő nép a Bibliát a te/mészettel és ezért mondja a földmívesek találós kérdése: Melyik törvény nagyobb a Bibliánál? A földtörvény, a természet törvénye, amint ezt nagyon sokszor lehet még ma is hallani. Az összehasonlítást itt természetesen nemcsak erő és tekintély, hanem kiterjedés szempontjából is teszik. Innen van azután, hogy a földmívelő embernek a Biblia is csak egy törvénykönyv, melyben parancsok vannak, melyeknek viszont engedelmeskedni tartozik és így a földmívelő ember vallási és erkölcsi téren inkább a törvényből él, mint az evangéliomból. Lelkülete, vallásossága és gondolkozásmódja sokkal közelebb van az ótestamentomhoz, mint az újhoz, amit külsőleg is kifejezésre juttat a zsoltárok és az ószövetségi történetek olvasása és alaposabb ismerete által. Különösen azért van közel hozzá az ószövetség törvénye, mert abból világosan és az ő felfogásának könnyebben megérthető módon olvashatja ki, hogy ezt tedd, ezt ne tedd, amint ezt a Tízparancsolat is teszi. A földmívelő nép inkább ószövetségi törvényvallásában a prófétai figyelmeztetés, intés és nevelés jut előtérbe és így a fegyelem és fegyelmezés már magában véve fél vallásosságot jelent. Amikor ugyanis a törvény megparancsolja, hogy mit kell tenni, akkor ennek a parancsolatnak engedelmeskedni kell. S minél jobban és könnyebben felfogható egy ilyen parancsolat, annál jobban és könnyebben tudják, hogy azt miként kell teljesíteni. Ezekkel szemben csak ritkábban és sokkal nehezebben érti meg a földmíves ember a lélek megtisztítására, megszentelésére és a lélek megerősítésére vonatkozó isteni rendeléseket, amelyek az ő plasztikus és nagyon is szemléleti felfogásához képest már nehezebb parancsolatok. Ezekből is világosan láthatjuk, hogy a földmívelő ember vallásosságában a törvénynek sokszor nagyobb jelentősége van, mint az evangéliomnak és így egész vallásos és erkölcsi élete nem egyéb, mint ezeknek a törvényeknek való engedelmesség. Mert szerinte aki ezeknek a törvényeknek aláveti magát és engedelmeskedik, az a vallásos ember. Ezt abban is megfigyelhetjük, hogy a legtöbb református földmívelő ember megelégszik azzal, hogy pl. az egyházi adót megfizeti, templomba eljár, szóval a külsőségekben megnyilvánuló egyházi kötelezettségeinek eleget tesz, de a lelki dolgokkal már kevésbbé foglalkozik és különösen lelki életének elmélyítésére, Istennel és a Krisztussal való lelki kapcsolatok megteremtésére és ezek ápolására, erősítésére már alig gondol. (Folyt, köv.) Dr. Benedek Sándor.
