Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-02-04 / 5. szám
Ötvenegyedik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1940 február 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________-------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK--------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Theologusok munkaközössége. Az irodalom nem könyvek halmaza, hanem az író- és olvasóközönség egyre alakuló kölcsönös viszonya. A könyvek csupán ennek az eleven viszonynak egyes pillanatait rögzítik szavakba. Érdemes lenne ezt az irodalomtörténeti elméletet a theologiai szakirodalomra is alkalmazni; vájjon ez az alkalmazás miféle eredményekkel járna? Ha ugyanis az utóbbi emberöltő theologiai irodalmát lapozgatjuk, gyakran kísért az a kérdés: vajjön a magyar theologiai irodalom egyáltalán utat talált-é a magyar olvasóközönséghez, illetve az olvasóközönség magáénak érezte és érezhette-é ezt az irodalmat? Magyar theologiai munkák, bármelyik irányt vagy szakot képviseljék is, sokszor azt az érzést keltik, mintha a szerző egy nemrég befejezett külföldi tanulmányút hatása alatt, a német, holland, skót vagy amerikai olvasóközönséghez beszélne kissé idegen idiómákba tört magyar nyelven. Ezzel nem akarjuk lekicsinyelni theologiai irodalmunkat; nem egy darabja jé rtékes megállapításokat rejt, esetleg egészében véve hézagpótló munka, csak az a kár, hogy nem »'egészen« német, holland vagy angol nyelven írták meg, mert wem nálunk, hanem valamelyik idegen nyelvterület szakirodaimában leledzik éppen az a »hézag«, amelyiket kitölt. Félre ne értsük, nem a nyelvi hiba itt a voltaképeni baj; kisebb nyelvi hibán az olvasó túltenné magát s az ilyen bajból idővel a szerzők maguk is többé-kevésbbé kilábolnának. A baj egy másik ponton makacsabb, nevezetesen, ha egynémelyik szerző első irodalmi vállalkozását,, idők múltán esetleg egy úfabb vállalkozás követi, szerzőnk — aki különben ügybuzgalmáért és anyagi áldozatáért teljes tiszteletet érdemel — még ez újabb könyv témaválasztásánál, kérdésbeállításánál s általában az egész tárgyalási módnál ugyanazt az idegen olvasóközönséget tartja szem előtt, mint az első munka megírásakor. Pedig időközben már az a közönség, eredeti lelőhelyén, Németországban, Hollandiában, Skóciában vagy Amerikában is kihalt, illetve megváltozott; legfeljebb még néhány ittfelejtett, nagyszakállú képviselőjében él, no meg a szerzőnk képzeletében, ilyen odaképzelt és olykor már csakis a képzeletben élő olvasóközönségnek magyaráz és bizonygat. Ennél talán még több valóságérzékre vall az a megoldás is, amikor az író nem is gondol az olvasóra, s úgy ír, mintha egyáltalán nem is volna olvasó; afféle monológ elejétől végig a könyve. Legalább is annyiban valószerűbb ez a megoldás, mert csakugyan nincs olvasó. Senki sem háborítja ezt a szinte tér és időn kívüli monológot: meg sem vásárolják vagy fel sem vágják a tudós munkát. Még a »szíves ismertetés céljából« szétküldött példányok is ott porosodnak és kallódnak az egyházi lapok szerkesztőségi asztalán. Mint ahogy a szerző nem kereste az olvasót, vagy legalább is nem itt kereste, az itteni olvasó meg még kevésbbé keresi a szerzőt. Elmennek egymás mellett, anélkül, hogy legalább egy köszöntésre méltatnák (egymást. S ha néha mégis találkozik tekintetük, a szerző éppolyan értetlenül néz az olvasóra, mint az olvasó a szerzőre. Amott talán az írástudó-fölény, emitt meg egy csendes mosoly suhan át az alrcon. Ha jól látom, ezen a fonák helyzeten szeretnének változtatni azok a magyar református theologusok, akik Vasady Béla professzor kezdeményezésére ,a theologusok munkaközösségét, az úgynevezett Coetus Theologorum-ot Debrecenben megalakították. A munkaközösség köríratával bekopogtat a parochiákra lés a diákszobákba, megértést és pártfogást keres; keresi a magyar theologiai irodalom olvasóközönségét. A személyes kapcsolat kiépítése céljából Debrecenben, majd pedig Budapesten, Pápán és Sárospatakon is theologiai előadóestéket rendez., melyeket remélhetőleg minden alkalommal eszmecserék is követnek. Továbbá a munkaközösség termékeiből évente egy-egy kötetrevalót fog közreadni; a sorozat első darabja a .Károlyi Emlékkönyv lesz; ez az alkalmi kötet a vizsolyi Biblia kinyomtatásának 350. évfordulójára jelenik meg. A theologiai előadóesték találkozási alkalma, a munkaközösség tagjainak kölcsönös ellenőrzése és kialakuló összmunkája, számbeli és értékbeli gyarapodása, valamint a pártfogók iránti megbecsülő szeretete, reméljük, közelebb hozza theologiai irodalmunkat az olvasóközönséghez s az olvasóközönséget a theologiai irodalomhoz. Mint minden találkozás, ez is életaktus; kétségtelenül azzal a folytonos kísértéssel jár, hogy a tagok is, meg a pártfogók is saját magukban vagy a saját nagyon is evilági érdekkörükben keressék az életet; pedig ebben a vállalkozásban annyi 'fesz a jövendőképes élet, amennyire a tagok is, a pártfogók is nem saját magukban, hanem az élet urában keresik az életet. Hogy egy ilyen találkozásra az olvasóközönségnek is akkora szüksége van, mint a munkaközösség tagjainak, arról most nem beszélek. Hiszen e találkozás kölcsönös szükségéről nem az előrebocsátott érvek, hanem a munkaközösség munkái győzhetik meg igazán az olvasót. Most csak ehhez az induló munkához kérem a jóindulatú figyelmet.1 1 „A Coetus Theologorum alapító tagja lehet az, aki a Munkaközösség célkitűzéseinek előmozdítása érdekében 50, azaz Ötven pengő alapító tagsági díjat ajánl fel Az első évben ezért illetményként kapja a Munkaközösség ugyanazon évi kiadványát, a későbbi évi kiadványokra azonban csakis a működő, illetve pár-
