Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-21 / 3. szám
Ötvenegyedik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1940 január 21. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A dunántúli református egyházkerület hivatalos közlönye _______________________________MEGJELENIK M'NDEN VASARNAP._________________________________-------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK--------------------------------------------PELFLÖS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEO][ FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁ^A, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ« Kálvin a reformátor* Az ilyen és ezekhez hasonló megállapítások éppen azért, mert elfogultak, nem igazak. Kálvin dogmatörténeti jelentőségét nem lehet lemérni azzal hogy az egyes tantélekkel kapcsolatban mennyit vett át pl. Luthertől. Az ilyen kérdések az ő theologiájának a megítélése szempontjából teljesen másodrendű jelentőségűek. Az bizonyos, hogy mint minden nagy lember, Kálvin is a maga korának gyermeke volt s így a korabeli szellemi áramlatok az ő fejlődésére is nagy jelentőségűek voltak. Többet vagy kevesebbet mindegyik elődjétől tanult, de — és éppen itt van az ő nagyságának titka, — mindezeket a termékenyítő hatásokat egészen eredeti módon dolgozta fel s úgy csoportosította a saját szellemének megvilágítása alatt, hogy azok valami egészen sajátságos, hogy úgy mondjuk: kálvini színezetet nyertek. Lássunk erre egy példát. A példa alapjául nem az Isten szuverenitásáról, vagy a kettős praedestinációról szóló tant veszem, mint amelyek a legszélesebb körökben és a legnagyobb általánosságban is mint speciális kálvini tanok ismeretesek, hanem olyan részletkérdést, amely a katholikus, evangélikus és református theologiában egyaránt otthonos: a Szentírás isteni eredetéről és ezzel (kapcsolatban a Szentírás isteni tekintélyéről szóló tant. A Szentírás isteni eredetéről szóló tanítást Kálvin éppúgy mint Luther készen kapta a középkori katholikus theologiától. Luther ezzel a kérdéssel nem is foglalkozott részletesebben. Számára teljesen elég volt az a fény, hogy a Szentírás megvan. Az a 'kérdés, hogy hogyan jött létre, különösebb mértékben őt nem foglalkoztatta. Isteni eredetében mindenki hitt, tekintélyét senki kétségbe nem vonta. Ami az ő reformátort tevékenységét szükségessé tettev s ami miatt ő olyan éles ellentétbe került korának egyházi felfogásával, az nem a Szentírás isteni eredetéről szóló ;tan volt, hanem a Szentírás elméletileg vallott isteni tekintélyének a gyakorlatba való megcsonkítása és háttérbe szorítása az egyházi tekintély és hagyomány által. Nem a Szentírás isteni eredete és tekintélye volt tehát a vitás pont, hanem e tekintély miként való értelmezése, érvényesítése és alkalmazása. Luther a kérdést úgy oldotta meg, hogy a Biblia külső, törvényszerű és kívülről kölcsönzött vagy ráparancsolt tekintélyével szemben annak belső, élő és teremtő tekintélyét állította, és pedig nem annyira az inspiráció-dogma alapján, mint inkább a Szentírással * Irta és a pápai theol. akadémia Tóth Ferenc körének reformációi ünnepélyén felolvasta Bakos Lajos balatonarácsi lelkipásztor. kapcsolatban szerzett személyes hittapasztalása alapján.« Kálvin ezen a ponton is egészen sajátságos módon járt el. A régi és új tannak konstruktiv elemeit mesteri kézzel dolgozta össze ás ezáltal a Luther sók tekintetben bizonytalan, s a szubjektivizmus vádjától kellőképen sohasem tisztázható igetana mellett olyan örökséget hagyott a reformáció népére, amivei lehetett mit kezdeni. Kálvint mint született és vérbeli bibiicistát érdekelte a Szentírásnak mint objektív adottságnak az eredete, ezért rendszerébe felvette a középkori inspiráció-tant, úgy azonban, hogy a régi keretet új tartalommal töltötte meg s így a maga egészében és objektiv adottságában is tekintéllyel bí ó Szentírásban olyan kincset adott az új egyháznak, amit az a maga munkájában mindenkor gyümölcsözően forgathatott. De nézzük ezt a kérdést közelebbről.9 Kálvin a Szentírás tekintélyéről vallott felfogását abból a biztos meggyőződésből meríttete, hogy a Szentírás tulajdonképpeni szerzője maga Isten. Tehát az írás mellett szóló legfőbb bizonyíték az Isten személye, aki abban megszólal.10 Az Ő akarata volt az, hogy Igéje írásba foglaltassák és feljegyeztessék. Isten először a törvényt adta az Ő népének, amely az Ö hallhatóan kijelentett Igéjét betűszerint adja vissza. Majd megparancsolta a papoknak, hogy a tudománynak azon nemétől, melyet ő a törvénybe foglalt, semmi eltérő és idegein dolgot ne tanítsanak.11 Ezután következtek a próféták, akik a törvénynek csak magyarázói voltak, és semmi mást ahhoz hozzá nem tettek, mint csak a jövendő dolgokra vonatkozó jóslatokat. Hogy pedig a tudomány még világosabb és tökéletesebb legyen, Isten a jövendöléseket is írásba foglaltatta s azt akarta, hogy azokat is az ő igéje egy részének tartsák.12 Ezekhez járultak még a történetek, amelyek szintén a próféták munkái, de amelyeket a Szentlélek 8 R. Seeberg: Die Lehre Luthers. Lehrbuch der Dogmengeschichte IV. 1. Leipzig, 1917. 338. 1. — Luther idevonatkozó értekelésével kapcsolatosan 1. még Seeberg most idézett munkája 332—354. 11. kivül P. Gennrich : Der Kampf um die Schrift in der deutsch-evangelischen Kirche des neunzehnten Jahrhunderts, Berlin, 1898. 1—9. 11. valamint J. A. Cramer: De Heilige Schrift bij Calvijn Utrecht, 1926. c. munkájából a Luther en Calvijn cimü fejezetet a 100—115. lapokon és dr. Töiök István: Luther és a Biblia c. értekezését. Pápa, 1934. a Itt természetesen Kálvin idevonatkozó tanításának csak a legszorosabb értelemben vett lényegi ismertetésére szorítkozhatunk. Magának a kérdésnek részletes kifejtése egész kötetet igényelne. A kérdés irodalmából különösen kettőre utalok itt: Cramer fent már idézett munkájára és D. j. De Groot: Calvijns opvatting over de inspiratie der Heilige Schrift, Zutphen 1931. c. müvére, mely Cramer u n. „ethisch“ szemléletével szemben Kálvint mint a verbális inspiráció-tan képviselőjét mutatja be. 10 Institutio 1. 7, 4. 11 Inst. IV. 8, 6. 12 fnst. IV. 8, 6.
