Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-07-07 / 27. szám
1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 129. oldal. — Kitüntetett harangozó. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a táci ref. egyházközség szolgálatában 32 éven át kifejtett hűséges, buzgó és lelkiismeretes működéséért id. Gombai Sándornak elismerését fejezte ki. A Gombai család 1848 óta szolgálja a táci ref. egyházat, mint harangozó. Bakó Lajos esperes május 14-én presbiteri gyűlés keretében adta át a kitüntetettnek az elismerő okiratot, Tánczos Béla lelkipásztor az egyház köszönetét tolmácsolta. Tác község és a presbitérium szép ajándékkal jutalmazta az egyház hű szolgáját. — A kercai ref. leányegyesület pünkösdkor, a magyarszombatfai ref. leányegyesület pedig június 2-án rendezte a tél folyamán készített kézimunkáiból a kiállítást nagy tetszés mellett. A kercai ifjúsági és leányegyesület 32 tagja pünkösd második napján délután kirándulást tett Körmendre. Megtekintették a Földindulás c. filmet és a város nevezetességeit. — A magyarországi református líceumok és leánylíceumok rendtartása, melyet az egyetemes konvent megállapított és az 1940/41. és 1941/42. iskolai évre 341/1940. szám alatt életbeléptetett, nyomtatásban is megjelent, mint a Református Egyetemes Konvent hivatalos kiadványa és az érdekelteknek rendelkezésére áll. — A táci ref. templom renoválására ez évben is özv. Czifra Józsefné 100 pengőt adományozott. Két esztendő alatt a templomra önkéntes adakozásokból olyan szép összeg jött össze, hogy a presbitérium a 11 drb. régi templomablak helyett, új vasrámás díszes ablakokat csináltat. — Udvardy Gyula marczelházai ref. ig.-tanítót választotta meg praeoráns tanítójává az imelyi leányegyház. % — A madari gyülekezet önkéntes adományokból renováltatja templomát. — A genfi Reformációtörténeti Múzeumtársulat Choisy Jenő tanár elnöklete mellett tartotta évi közgyűlését. A múzeum értékes adományt kapott a Gautier családtól: 24 darab XVi. századbeli ritka könyvet, Kálvin, Luther, Beza stb. műveit, eredeti kiadásokban. Vétel útján szerezték meg III. Vilmos orániai herceg halotti maszkját, egy 1562-i Újszövetség kiadás egyetlen példányát. Vételre a múlt évben 1247 frankot fordítottak. Fennállása óta a múzeum 77.240 frankot költött vásárlásra. A jelentések után Choisy elnök Calvin és Castellio címen tartott előadást. — A nagyrákosi ref. nőegyesület csütörtökön délután tartotta összejöveteli óráit, melyen a lányok a lélek nemesítésének munkája mellett szorgalmasan kézimunkáztak. Az összejöveteli órákon szép magyar stílusú ruhát varrtak önmaguk számára. A szegény gyermekek téli segélyezésének céljára műsoros délutánt rendezett a nőegylet. Több egyfelvonásos darabbal és énekkel szerepeltek a lányok. A műsoros délután szép anyagi sikerrel járt. — Ifjúsági munka. Győrben az ifjúsággal való rendszeres foglalkozás október hó közepén kezdődött meg szeretetvendégséggel. A munka a tiz év óta kialakult cserkészkeretben folyik. Kedden, szerdán a cserkészotthonban van összejövetel 7—9 óráig. Szerdán az ifjúság részére külön bibliaóra. Az ifjúság zenekara csütörtökön tartja tanuló óráit. Vasárnap délután 4—8-ig játékóra az ifjúsági egyesület helyiségében. November 26-án jól sikerült műsoros estet rendezett ifjúságunk; december 5-én megünnepelte Kormányzó urunk névnapját, amikor Győry Elemér lelkipásztor méltatta a nemzeti hadsereg megszervezésének jelentőségét és szólott Kormányzó urunk két évtizedes áldásos kormányzóságáról. 1939 dec. 23-án a leányegyesülettel és az énekkarral együtt szeretetvendégséggel egybekötött karácsonyestet tartottunk. 1940 jan. 3—7. napjain Tatán tartott ifjúsági vezetőképző konferencián is résztvett 5 ifjú. Ezen a konferencián előadást tartott Zámbó István s.-lelkész. Résztvettünk az ev. KIÉ győri konferenciáján is januárban. — Március 15-én az ifjúság szép hazafias ünnepélyt rendezett a Kálvin-kultúrházban. — Ifjaink több alkalommal meglátogatták az ezévben alakult bácsai KIE-t. — Összejöveteleink központi tárgya volt: „Az ifjú és a Biblia.“ „A ref. ifjú a társadalomban“ szintén minden összejövetelnek tárgya volt. A „túristáskodásról“ tartott rövid beszélgetések, zsoltáréneklés és igazi népdalok tanulása egészítette ki összejöveteleink programját. — A belsősomogyi egyházmegye ifjúsági bizottsága június 14-én tartotta Kaposváron ülését. A bizottság immár negyedik éve végzi fontos munkáját. — A darányi egyház, tagjai önkéntes havi megajánlásával, f. év július 1-től a gyülekezeti munkára, úgy az anyaegyház, mint a szórványterületére diakonisszatestvért állított be. — Jakab József gondnok pünkösdkor annak emlékére, hogy József nevű fia először élt úrvacsorával, két szép ezüst úrvacsorái kelyhet adományozott az egyházközség részére. — A Református Igehirdető júliusi száma a mai idők viszonyait mindenben szem előtt tartó, valóban korszerű tartalommal jelent meg. Az evangéliomot hirdeti a ma emberének. Mutatóul közöljük belőle Bereczky Albert Donum perseverantiae c. prédikációjának a Il-ik részét. A füzetbe a szerkesztőn kívül Pákozdy L. Márton, Illyés János, dr. H. Kiss Géza, Czippán János, Biró László, Hontvári Szabó Lajos, Vecsery János, Nagyváthy József és Józsa István írtak. Előfizetési ára negyedévre 3 P, egész évre 12 P. Megjelenik havonta. Megrendelhető : Budapest V. Pozsonyi ut 58. i=jj HIVATALOS RÉSZ Ip* A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 2839/1940. Körlevél. a dunántúli református egyházkerület lelkipásztoraihoz, lelkészeihez és tanerőihez. Egyházkerületi közgyűlésünk már a megelőző években elhatározta pápai kollégiumunknak a haladó idő kívánalmaihoz, a való élet szükségleteihez mért továbbfejlesztését, új tagozatokkal való ellátását. A fiúiskolában megszervezte s megnyitotta a kereskedelmi középiskolát, a Nőnevelőben a leányliceumot s megfogja szervezni a tanítónőképző akadémiát is. m. kir. kormány megértéssel fogadta és engedélyezte az új iskolatípusok szervezését s nagy anyagi segélyt is biztosított a fokozatos fejlődéssel együttjáró építkezések megvalósításához. A fiúiskolánál már elodázhatatlanul szükséges építkezések előmunkálatai folyamatban vannak, a Nönevelőnél is — emberi számítás szerint — biztosítvák. Tervbe vettük a mindkétnemü tanulóifúságunk számára szükséges új internátus létesítését, illetve a meglevő kibővítését is, hogy a gondjainkra bízott tanulók megfelelő, korszerű, de amellett puritán neveléséről is gondoskodhassunk. Kiváló tanárkaraink teljes biztosíték a tanítás és nevelés kívánt jó eredménye mellett. Mindenek felett szükséges azonban, hogy az arra hivatottak lelkes odaadással munkálkodjanak a megnagyobbított kollégium s a vele