Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-14 / 2. szám
8. oldal DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1940. nyilvánulhattak az ő nemes és rokonszenves egyéniségében azok a példát adó, jelentős tulajdonságok, amelyekre neki mint a közélet munkásának szüksége lett. Ezek közé tartozott: élő, erős hite, csendes hazaszeretete, izzó nemzeti érzése és kifejlett szociális érzéke, mély értelme, (amely gyakran emlékeztetett engemet boldogult nagybátyjára, Darányi Ignác úrra,) higgadt megfontoltsága és nyugodt bölcsesége, amely a nemzeti szükségleteket és a mielőbb megvalósítandó szociális alkotásokat behatóan felismerte, de egyúttal mindig gondosan ügyelt arra is, hogy hazánkban gyakorlatilag mi lesz keresztülvihető és végül, de nem utoljára, egyéni szeretetreméltósága, az a lebilincselő tárgyalási mód, amely különösen hivatottá tette őt arra, hogy két évtizeden át nehéz politikai és közéleti küzdelmek idején a nemzet érdekében szükséges kiegyenlítést és megegyezést éppen ő juttassa diadalra. Ifjúkorában szerzett beható államtudományi és történelmi ismereteit buzgón kiegészítette további közjogi és közgazdasági tanulmányokkal, s az újabb társadalompolitika terén végzett kutatások eredményeivel. Azután a közigazgatásnak különböző ágában szerzett széleskörű tapasztalatokat. Komoly és szakadatlan munkával, különösen az utolsó két évtizednek idegőrlő, folytonos tevékenységével valóban elégett a haza és a nemzet szolgálatában. Életének utolsó 12 évében nem volt olyan fontos és megoldásra váró közéleti feladat mégpedig a törvényhozás, a politikai vezetés és a legmagasabb gyakorlati igazgatás terén egy sem, — amelynél az ő kipróbált erejét, higgadt megfontolását és államférfiúi bölcseségét a haza érdekében igénybe ne vették volna. Érdemének megfelelően gyorsan felfelé iveit közéleti pályája. — Tanulmányai befejeztével Nagymagyarország boldog korszakában, nemzetiségi vidékeken a megyei közigazgatás terén dolgozott. Azután a harctéren végezte kötelességét. 1920-tól kezdve a szomszédos vármegyékben mint főispán, később mint országgyűlési képviselő, miniszterelnökségi államtitkár, földművelésügyi miniszter, helyettes miniszterelnök és kormányelnök szolgálta nemzetét. El nem múló érdeme, hogy nagyobb megrázkódtatások nélkül, bölcs és higgadt tárgyalások útján tető alá juttatott régóta megoldásra váró nagyobb közjogi alkotásokat. Ezek közül említem: a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról (1937: XIX. t.-c.); az országgyűlés felsőháza jogkörének újabb megállapításáról (1937:XXVII. t.-c.); s az országgyűlési képviselők választásáról (1938: XIX. t.-c.) szóló törvényeket. Másfelől rövid minisztersége alatt is sikeres kezdeményezéseket tett a frázismentes, komoly és alkotó népi politika, valamint a szociális reformok terén. Ezek közül csak érinthetem a gazdatisztek öregségi biztosításáról (1936: XXXVI. t.-c.) és a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról (1938: XII. t.-c.) szóló törvényeket, amelyek közül az utóbbi többszázezer, hosszú munkában kifáradt, becsületes öreg munkást életének végén súlyos nélkülözésektől óv meg. Végre felemlítem a telepítésről szóló (1936:XXVII. t.-c.) törvénycikket, amely számos önálló gazdaság létesítését és különösen a falusi lakosság számára családi otthon céljára alkalmas ingatlan szerzését mozdítja elő. Mindnyájunk előtt ismeretesek református egyházunk körében (különösen 18 éven át egyházkerületünkben) világi tanácsbírói, majd főiskolai világi gondnoki minőségében teljesített nagy szolgálatai, valamint azok is, amelyeket egyetemes konventünk és két országos zsinatunk ülésein végzett. Lekötelezett bennünket rendkívüli áldozatkészsége egyházunk és főiskolánk iránt. Ennek a szép, nemes és maradandó értékekkel gazdag életnek oly korán elmúlta annyival fájdalmasabb mindnyájunk számára, mert hazánk szolgálatában is, de — (amint ezt előtte többször, legutóbb a folyó év tavaszán és nyarán ismételve kijelentettem), — éppen egyházunk legfontosabb ügyeinek intézésében is évtizedeknek jelentős munkája várt volna még reá. De amikor hangoztatom nemzetünk veszteségének és az én sajgó egyéni fájdalmamnak érzését, — adjunk hálát a Mindenhatónak, hogy Darányi Kálmán évtizedeken át ilyen sikerrel szolgálhatta nemzetét és egyházát és zárjuk emlékezetünkbe az ő nemes egyéniségét és nem múló példaadását! Kérem a Főtiszteletű Egyházkerületet, méltóztassék az elnökségnek a gyászeset alkalmával tett intézkedéseit tudomásul venni, adjon az Egyházkerület mai ülésének jegyzőkönyvében méltó kifejezést mélységes fájdalmának, örökítse meg a Megboldogult emléke iránt érzett el nem múló háláját és bízza meg az elnökséget, hogy ezekről a határozatokról a ' Megboldogultnak mélyen tisztelt özvegyét megfelelő módon értesítse. IV. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés ! Az egyházunkat is közvetlenül érdeklő, nagyjelentőségű időszerű feladatok közül ma csak egyetlenegyre kívánok kiterjeszkedni. A közelmúltban a napi sajtó egyik termékében leplezetlenül elhangott az a kívánság, amely a korábbi évtizedekben csak a magyarországi radikálisok programpontja volt. Kitűnt, hogy ma is élnek köztünk, akik minden felekezeti oktatás megszüntetését követelik. Ezzel szemben kötelességem — az egyházkerületi közgyűlésnek bizonyára egyetértő helyeslésével — hangsúlyozni a következőket: a magyarországi református egyház teljes tudatában van azoknak a szolgálatoknak, amelyeket a mi történelmi egyházaink, (tehát nemcsak a református, hanem több más egyház is) a magyar nemzeti művelődés terén évszázadokon át végeztek, s ezeknek az érdemeknek elismerése, valamint a felekezeti oktatás igazi jelentőségének átérzése mellett továbbra is feltétlenül és szilárdan ragaszkodik felekezeti iskoláink fenntartásához s amint eddig, úgy a jövőben is hajlandó más egyházi feladataink betöltése mellett ennek az oktatásnak is áldozatokat hozni. Természetesen régóta felismertük azokat a súlyos kötelezettségeket is, amelyek különösen felekezeti elemi iskoláink fenntartása következtében egyházunk tagjaira hárulnak és tisztában vagyunk azzal, hogy nyolc osztályú elemi oktatás életbeléptetése híveinkre és egyházközségeinkre újabb kötelességeket fog róni. Egyetemes tanügyi-bizottságunk és egyházkerületeink tüzetesen meg fogják vizsgálni mindazokat a módozatokat, amelyek törvényhozási és egyéb úton az elemi oktatás költségeinek arányosabb megosztása céljából életbeléptetendők lesznek és természetesen törekedni fognak arra, hogy ezek a költségeink ne rójjanak egyházunk tagjaira elviselhetetlen terheket. V. A sötéten látók azt kérdezik, de lesz-e módunk megmenteni, vagy éppen fejleszteni iskoláinkat? Válaszul (egyúttal befejezésül) elmondok egy alpesi történetet. A svájci hegyekben régi szokás, hogy a csúcson lévő turistaházak őre még hajnal előtt harangszóval ébreszti azokat az utasokat, akik az ottani napfelkelte csodás látványában gyönyörködni akarnak és evégből már előző napon a hegyekbe érkeztek. Egyik külföldi egyházi lapban, (Paix et Liberté XLIV. évfolyam 1939 november 12-i száma) olvasom a következő történetet:
