Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-05-07 / 19. szám
Ötvenedik évfolyam. 19. szám. Pápa, 1939 május 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.________________________________----------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Fából vaskarika. A Lelkészegyesület legutóbbi (17.) száma rövid, velős beszámolót közöl az egyetemes konvent április hó 19—20. napjain tartott gyűléséről. A beszámoló megemlékezik a lelkésze nyugdíjintézetről szóló jelentésről is és a felszólalásokkal kapcsolatban ezeket írja: »A lelkész inyugdíjintézettel szemben általánosan felállított követelmény: »fából vaskarika«. Nagy özvegyi segélyt, bő nyugdíjat adjon, de kevés járulékot kelljen fizetni. Ne várjon hat évig — hanem máris felemelt nyugdíjat fizessen —, de szállítsa vissza le a járulékokat a régi mértékre. Ezt a karikát a Konvent most nem tudta elkészíteni. Hat évig nem lesz felemelt nyugdíj, nem lesz leszállított nyugdíjjárulék fizetés sem«. Kétségkívül igaz az a megállapítás, hogy fából vaskarika, lehetetlen kívánság nagyobb nyugdíjat élvezni, özvegyeinknek és árváinknak tisztességesebb ellátást biztosítani, mint amilyen* volt a-IX. te. életbelépte előtt és csak a régi alacsony járulékokat fizetni. Az bizonyos, hogy a mi nyugdíjintézetünket nekünk kell fenntartani és ha azt akarjuk, hogy a református lelkészözvegyek és árvák nyomora ne kiáltson ellenünk és ne szolgáljon a világ előtt is szégyenkezésünkre, nekünk e^ért áldozatot kell hoznunk. Elsősorban nekünk kell átéreznünk annak az apostoli figyelmeztetésnek komolyságát: »ha valaki az övéiről és főképen az ő házianépéről gondot nem visel, a hitet megtagadta és rosszabb a hitetlennél«. Ebben minden református lelkipásztor egyetért a lelkészi nyugdíjintézettel kapcsolatban is. Nem is a tudósításnak ezzel a megállapításával való vitába szállás a jelen megnyilatkozás célja, hanem az egyetemes Jconventen ez ügyben történt felszólalásom esetleges félreértése és helyes megvilágosítása. A lelkészi nyugdíjintézeti ügyekhez két hozzászólás hangzott el. Az egyik felszólaló alulírott volt, aki a dunántúli egyházkerület felterjesztései mellett emelt szót. (Lásd 108/1938. sz. egyházker. határozat.) A dunántúli egyházkerület közgyűlésétől, amikor elfogadta és magáévá tette az egyházmegyék felterjesztéseit, távol állott az a gondolat, hogy igenis magasabb nyugdíjat akarunk özvegyeinknek és kiérdemesült lelkipásztorainknak, de fizetni nem vagyunk hajlandók többet ,mint amennyit fizettünk eddig. A kis egyházközségek iránt érzett felelősség és a kisebb javadalmazású, legtöbb esetben vidéken taníttató lelkipásztorok teherbíró képességének mérlegelése vezette az egyházkerületi közgyűlést és alulírottat isJ: amikor kérte, hogy 1. a rendkívül nehéz helyzetben levő lelkipásztorok helyzetének elviselhetővé tételére töröltessék terheikből az a kamat, melyet azon a címen kell fizetniök, hogy kirótt terheiket hat évi részletben fizethetik; 2. az öt százalékos kamat kirovása helyett annyi százalék kamat számíttassák, amennyit a Földhitelintézettől kap a nyugdíjintézet a inála elhelyezett tőkéi után; 3. mind a tagdíj, mint a fenntartói járulék kamatmentes fizetésének határideje július 1 helyett november hó 1-ben állapíttassák meg. A többi kapcsolatos kérdéseket nem is tettem szó tárgyává, mert azok az 1939. évi február hó 16-án tartott rendkívüli egyházkerületi közgyűlés 28. pontjában foglalt határozattal, illetve javaslattal együtt a zsinat elé kerülnek és ott képezik megvitatás tárgyát. Ebbe a három pontba foglalt javaslattal, helyesebben kérelemmel nem kértünk valami olyat, ami az egyházi törvénybe ütköznék. Igaz ugyan, hogy az egyházi törvény IX. te. 28. § 4. bekezdése kimondja, hogy 330/o-os belépési járulékot kell fizetni a régi tagoknak a beszámított szolgálati idő kezdetétől járó 5o/o folyókamattal azután a különbözet után, ami beszámított javadalmuk és az új nyugdíjintézet szervezésekor megállapítandó és beszámítandó javadalom között mutatkozik. De ugyanezen § utolsó bekezdése módot ad arra, sőt határozottan kimondja, hogy »jogosult az egyetemes konvent« a kamatláb megváltoztatására, a mindenkori kamatviszonyokhoz képest. A dunántúli egyházkerület kérelme méltányos és megszívlelendő lett volna, mert olyan belépési járuléknak visszamenőleg és hat éven át való befizetéséről van szó, melynek eddig meg nem fizetéséért senkit sem terhel mulasztás, vagy felelősség. Arról is lehetne beszélni, hogy nincs-e ellenmondás a IX. te. 28. § 4. és 5. bekezdése között? Nem ugyanabból a szempontból kellett volna-e elbírálni a szóban forgó belépési járulékot is, mint a magasabb javadalomba való lépés alkalmából a régi és új javadalom közötti különbözetnek megfelelő belépési járulékot? Ezen azonban csak törvénymódosítással lehetne segíteni. Ha valaki elmulasztja a törvényes határidőn belül a járulékok megfizetését, az fizesse a késedelmi kamatot, de aki eleget tesz kötelességének, az a szóban levő belépési járulék után azt a kamatot fizesse, amit a Földhitelintézettől kap a nyugdíjintézet a nála elhelyezett tőkéi után. Épen ilyen méltányos a másik kérelem is, hogy t. i. a fenntartói járulék és a tagdíj kamatmentes fizetésének határideje november 1-ben állapíttassák meg. Ebből a nyugdíjintézetre nagyobb károsodás nem hárulna, viszont úgy a lelkipásztoroknak, mint az egyházközségeknek lehetővé tenné járulékaik zavartalan fizetését. A nyári hónapok a falusi lelkipásztorok és egyházközségek életében a legpénztelenebb hónapok. A legtöbb helyen augusztusban szedik be *fi... ____
