Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-04-30 / 18. szám
90. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1939. szakkal is odakényszeríteni: hajlékot építettek, hogy akkor leszáll oda közéjük. Van ennek egy keresztyén változata a római katolikus templomépítés gondolatában : nem a gyülekezet számára építi a templomot, hanem a szentség számára építi, az ostyában jelen levő Krisztus számára építi a templomot. Van a keresztyénségnek egy másik felfogása is a templomépítésről: azért építjük a templomot, hogy az Isten népe ott megjelenjen és meghallja, mit szól az Úr! Azért abban a templomban senki másnak nincsen joga szólani, egyedül az örökkévaló Istennek. Egybegyülekeznek mindazok, akiket az ő igéjével kihívott a sötétségből, elválasztott ebben a világban és átvezérel és pásztorol a halál árnyékának völgyén keresztül az örökkévalóságba és az idvességbe. Nem élhet gyülekezeti közösség nélkül az igazi keresztyén ember, egymagában nem is lehet keresztyén életet élnie a keresztyén embernek, csak közösségben, testvéri közösségben, a híveknek a közösségében. Ahol pedig a híveknek közössége van, ott előbb-utóbb megszületik a templomépítésnek a szomjúsága és vágya. Felvetem azt a nagyon kézenfekvő, nagyon közgazdasági természetű kérdést, hogy megéri-e a templom a ráfordított költséget? Az összes építkezések közül látszólag a legimproduktivabb építkezés a templomépítés. Azért, hogy egy héten egyszer, egy délelőtt összeül 3—400, vagy talán ezer ember benne, egész héten pedig üresen álljon, vagy időnként egy-egy könyörgést tartsanak benne, — ezért építsen magának sokszor sok százezer pengőbe kerülő templomot a gyülekezet és megadóztassa magát sokszor évtizedekig?! Megéri-e a gyertyát, mint a magyar mondja? Nos, ha ezen a mérlegen mérem meg és ha csak ezen a mérlegen, akkor így nem éri meg. Akkor igazán az a legjobb befektetés, ami üzleti hasznát százszorosán meghozza. De ha megkérdem: megéri-e, hogy egy nemzetnek, egy népnek templomai legyenek és elégséges templomai legyenek, akkor egyszerre más mérlegre kerül ez a kérdés. A templomot azért építem, mert ott csak egy hangot akarok hallani, egy után vágyakozom: mit szól az Isten az életemhez, mit üzen az Isten az én népemnek, mi az Isten szándéka és örök terve velünk? És ha ezt meghallhatom, ezt az egy szót, akkor a templom egyszerre föléje emelkedik a börzéknek és áruházaknak; azért építem a templomot, mert a zűrzavaros emberi vélemények kaosza és a bűn irányzata felett egyet, az örök, megmaradó igazságot akarom hallani, azt, amely a kegyelem, azt, amely az irgalom és azt, amely az ítélet. Ha ez a szó elhalkulna, vagy elnémulna az emberiség életében, a nemzetnek az életében, azt hiszem olyan helyzetbe jutna az emberiség, mint amikor hajón utaztak a régibb időben és hónapokig minden élelmiszerük megvolt, de abból egyetlenegy alkatrész, egyetlenegy vitamintartalmú alkatrész mégis hiányzott és az összes utazók rettenetes betegségbe, a skorbutba esve elpusztultak, — csak azért, mert az élelmiszerben egyetlenegy finom, láthatatlan alkatrész hiányzott. Ha egyszer Magyarország és Európa életéből a templomok eltűnnének, azt hiszem, hogy öt esztendő múlva az egész társadalmi életet valami különös nyugtalanság fogná el, 10 esztendő múlva a törvényszékeken és az igazságügyi palotákban már nem tudnák, hogy az igazságnak milyen fontjával mérjenek, 20 esztendő múlva a társadalmi osztályok mint egymás ellen felfegyverzett ellenségek állnának szemben, 30 esztendő múlva társadalmi belső rendről már nem lehetne szó, mindenkinek fegyverrel a kezében magát kellene védeni, 50 esztennő múlva — ha még élne addig — kihalna belőle minden becsületnek, szeméremnek, tisztaságnak, hűségnek a lelke és érzése és felsóhajtana az ember: Hiányzik az életemből valami, nem tudom, hogy mi hiányzik, de az életet tovább élni és folytatni nem lehet. Kedves Hallgatóim! Azért örök templomépítő az ember, mert az Isten beszédje és igéje nélkül nem élhet meg úgy, hogy vissza ne essen az állati színvonalra. Örök templomépítő lesz az ember, mert Isten maga gerjeszti fel a szívben a templomépítésnek a vágyát és az Isten maga sarkalja választottait: építs nekem hajlékot az én dicsőségemre és a hívek egységének kifejtésére, ahol felemelheted szavadat és énekben az örökkévalóság felé szállhatsz, építs nekem hajlékot és beléd adom az örökkévalóságnak tisztító és gyógyító erőit. Míg itt a földön járunk, templomra szükség van. ígérve van a Jelenések könyvében, hogy leszen hely, ahol nem lesz többé templom, egy város: a templom nélküli város, amelyben szemtől-szembe látjuk meg azt, akit itt a földi templomban csak tükör által homályosan látunk; az ő igéjének tükrében látjuk szent orcáját felragyogni dicsőségében, haragjában és fenségében. Aki egyszer az élő Istent megismerte, nem élhet úgy, hogy ne imádja őt. Aki pedig imádja az ő Istenét, az mindig keres társakat, hogy velük együtt imádja és szolgálja és az ő dicsőségére éljen. Kívánom azt, hogy a pápai templom utolsó nagy erőfeszítéssel — már nem is olyan nagy ez az erőfeszítés — érkezzen el ennek az esztendőnek az őszén oda, hogy bemehessen az ő megépített templomába és azok, akik eddig nem vettek részt ennek a templomnak a kövei építésében, majd akkor részt fognak venni a a lelki templomnak az építésében, hogy élő kövekként építtessenek oda be. Ha egyszer e templomba beépített kövek megszólalnának és vallomásokat tennének, életeknek legszentebb vágyait, hitvallást és áldozatokat vallanának meg és meg is fognak vallani, mert ezek a kövek mindig nem tudnak hallgatni: a következő nemzedéknek már beszélnek és minél jobban tűnnek az évtizedek, ennek a nemzedéknek kőbe épített hitét, hűségét, hitvallását, szereimét hazájához és megtisztított hitéhez való állhatatásságát hatalmasan, hangosan és elnyomhatatlanul fogják megvallani, mert a kövek így kiáltanak! Áldott legyen az Isten, hogy ezek a kövek a következő nemzedéknek mellettetek fognak kiáltani.“* * Gyorsírással leirta és lapunk számára áttette Gáti Samu s.-lelkész. VEGYESEK ssss®®®®®®®®®®®®®®©®®®©®®®®®:®®®®®®®®®;®® — Debrecenben, a kollégium négyszázéves jubileumára emlékezve, most leplezték le a reformáció három úttörője: Huszár Gál, a hírneves nyomdaalapító, a zsoltárfordító Szenczi-Molnár Albert és Komáromi- Csipkés György prédikátor és bibliafordító szobrát. A három bronzszobrot a központi egyetem előterében állították fel, közel Méliusz-Juhász Péter már régebben leleplezett szobrához. Az alkotók: Pásztor János, Kisfaludy-Strobl Zsigmond és Ohmann Béla egy-egy jellegzetes mozdulatukban ábrázolták a reformátorokat. A leleplezési ünnepségre az ősi diákviseletbe öltözött kollégiumi növendékekkel, s a diszfuhás egyetemi tanácscsal az élén,' vonult fel a nagyszámú közönség, soraiban a kormányt képviselő Jalsovitzky Károly államtitkárral, a református egyház és a kollégium köldött-
