Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-03-19 / 12. szám
60. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1939. bele hitünkkel és Tőled származó szeretettel karolhattuk át azokat, akiket mireánk bíztál... Könyörgünk, nyugodjék meg atyai tekinteted ezen az anyaszent egyházon ... Könyörgünk Hozzád határon-túl lévő testvéreinkért, akik még a babiloni vizek mellett ülnek, elégeld meg szenvedéseiket és hozd haza őket, mint patakokat a déli földön ... A Magyar Értesítő nyomán. Belfasti levél. E lap olvasói mostanában gyakran kapnak levelet külföldön tanuló diákoktól, melyeken keresztül azok, akik maguk is végigküzdöttek egy vagy több évet külföldön, pillanatra visszagondolnak a múltra, a múlt távlatán keresztül elfeledve a küzdelmeket, csak annak szépsége' merülnek föl emlékezetükben, azok pedig, akik nem voltak kívül az ország: határán, e leveleken keresztül idegen világba nyernek bepillantást. Ezek a levelek rendszerint érdekesek, mert az otthoni helyzettől eltérő tapasztalatokról számolnak be s ami út. az ember számára, az rendszerint felkelti érdeklődését, legalább is akkor, ha szellemi értelemben fiatal ha képes úi, eszméket befogadni. E levelek egyik feladata tehát a tapasztalatközlés lenne. De véleményem szerint vanv helyesebben, lenne egy másik feladata is, amely talán még fontosabb. Ügv képzelem el0 hogy az idősebb lelkésznemzedéknek szívén kellene viselnie azt a kérdést, hogy kik lesznek azok, akik az élet törvényei szerint követni fogják őket, kik azok, akik Isten kegyelméből külföldön is gyüjthetik tapasztalataikat, hogy aztán később a közös szolgálatban Isten dicsőségére, anyaszentegyházunk és hazánk építésére használják fel. Én hiszem, hogy vannak olyan lelkipásztorok, akik ezzel is törődnek, akik nem hárítjuk el magukról a felelősséget azzal, hogy a ideológiai tanárokra utalnak,, hanem imádkozó szívvel gondolnak jövendő munkatársaikra és ha levelet kapnak külföldről, örvendezve, vagy aggódva fordulnak Istenhez imádságukban. Ezek számára e levelek betöltik hivatásuk másik vagy második, igazi feladatát is: kapcsolatot, pillanatnyilag lehet, hogy csak egyoldalú kapcsolatot teremtenek, mely később szoros munkaközösséggé fejlődhet. Ezekkel a gondolatokkal veszem kezembe a tollat, hogy én is írja pár sort azoknak, akik aggódó és imádkozó szívvel gondolnak ránk. * Belfastban vagyunk, Írország, helyesebben az ír sziget második városában. Az ember nem tudja biztosan, hogy Írországban vagy Angliában van-e, mert Ulster politikailag teljesen független az ír Szabad Államtól, külön képviselőháza van s politikailag Angliával van kapcsolatban, egyébként azonban a lakosság mégis ír-nek érzi magát, még akkor is, ha vannak, akik minden kapcsolatot megtagadnak Írországgal s legföllebb akkor érzik magukat ír-eknek, amikor egy-egy sportverseny alkalmával az egész sziget válogatottja küzd Anglia ellen. Talán legközelebb jár a valósághoz, amit egyik barátom mondott,amely szerint ők ír-ek, de brit állampolgárok. Mindenesetre az tény, hogy a hivatalos és köznapi nyelv az angol, de nemcsak itt, hanem a Szabad Államban is és az ősi kelta (gael) nyelven talán, ha a lakosság 20— 30o/o-a tud beszélni s az épúgy kötelező tárgy a Szabad Állam iskoláiban, mint nálunk, pl. a latin, vagy a német a középiskolában. Belfast, Dublinnal ellentétben, mégis csak angol típusú város. Mint város, egészen újkeletű, rendezett és az embert első pillanatban szinte csodálkozásra késztik az egymintára készült egy-, vagy kétemeletes lakóházak gyönyörű utcasorai, melyek előtt rendszerint kis virágoskert is van, ami mindig zöld ezen a sok esőtől télen-nyáron csodálatosan szép zöld szigeten. A kollégium kapuján belépve, gyönyörű üdezöld, gyepes térség fogad, a kerítés mellett zöldelő bokrok s csupán egy-egy tar fa mutatja, hogy tél van. Az épület főbejárata körül autók állnak, a kerékpár ritka, azt csak szegényebb hallgatók használják. Belépve az épületbe (Assembly’s College, magyarul talán: Egyházkerületi Kollégium), természetesen mindenütt rend. tisztaság fogad. Három előadóterem (csak három évfolyam van!), tanári-, igazgatói szobák s nagy játszóterem van a földszinten, gyönyörű kollégiumi templom é5 ebédlő az épület másik két szárnyán. Az emeleteken diákszobák (28 egyes, 2 kettős), kézi- és nagykönyvtár s nagy nappali szoba van. Mindez, a hazai viszonyokat tekintve., fényűzően berendezve. De talán már sok is lesz a »helyzetrajz«-ból! Nézzük, mit csinálnak a diákok! Egy évfolyamnak körülbelül heti 15 órája van, öt napra elosztva, mert hétfő még week-end, akkor előadás nincs. Ami tanulmányaikat illeti, e tekintetben semmi szégyenkezni valónk. Annál különösebb azonban, hogy bár közel sem tanulnak annyit, mint mi, végeredményben mégsem tudunk mi sem sokkal többet, legföllebb többet tanulunk, hogy aztán legyen mit elfelejtenünk. Erre is rájön az ember, amikor arra gondol, hogy otthon most a theologia ötödik évfolyamát igyekeznek megszervezni, csak aztán azt nem tudjuk, hogy száz év múlva vájjon a tizedik, vagy huszadik évfolyam megszervezésén fáradoznak-e. Természetesen' ez nem a tudomány, vagy a tudományos nevelés lekicsinylését akarja célozni, pusztán azét a sok fölösleges tantárgyét, amellyel csak az időt rabolják el a hallgatóktól s amelyek tényleg csak arra jók, hogy legyen mit mielőbb elfelejteni. Ezzel kapcsolatban még csak anynyit, hogy itt a három' évfolyamnak együttvéve 11 tantárgya van Általában azt tapasztalja az ember, hogy itt sokkal inkább gyakorlati szempontok irányítják a tanítást s az elvont tárgyaknál sem annak betanulása, hanem megértése a fontos. Ezt célozza a vizsga módszere is, amely írásban történik és nem egy-egy paragrafus recitálása a feladat, hanem különböző fogalmak, eszmék összehasonlítása, értékelése. M.indamellett mégsem a tanítás, hanem a nevelés az, ami különösképen megragadja az embert. Nincs semmi különleges módszerük, pusztán csak az, hogy nem akarják kinevelni a növendékekből az egyéniséget. Az angolok nagyon jól tudják, hogy Isten az embert gerinces állatnak teremtette és ha a gerincet kioperálnák belőle, akkor a csúszó-mászók között lenne ^ a helye. Már pedig ők büszkék, hogy emberek! És mi az eredménye ennek a nevelésnek? Vegyük elő térképünket és nézzük meg! Én ebben látom, elsősorban, az angol világhatalom alapját. Nézzük most, mivel tölti el szabad idejét az angol diák. A legfontosabb számukra a sport. Itt találja meg az ember az »ép testben ép lélek« elvnek gyakorlati alkalmazását, ami mellett a sport jellemnevelő hatása is közismert ma már. A sokféle játék tág teret enged a testgyakorlásnak bármilyen foglalkozású egyének között is és egészen közönséges dolog,
