Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-03-19 / 12. szám

60. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1939. bele hitünkkel és Tőled származó szeretettel karol­hattuk át azokat, akiket mireánk bíztál... Könyörgünk, nyugodjék meg atyai tekinteted ezen az anyaszent egy­házon ... Könyörgünk Hozzád határon-túl lévő testvé­reinkért, akik még a babiloni vizek mellett ülnek, elé­geld meg szenvedéseiket és hozd haza őket, mint pata­kokat a déli földön ... A Magyar Értesítő nyomán. Belfasti levél. E lap olvasói mostanában gyakran kapnak levelet külföldön tanuló diákoktól, melyeken keresztül azok, akik maguk is végigküzdöttek egy vagy több évet kül­földön, pillanatra visszagondolnak a múltra, a múlt távlatán keresztül elfeledve a küzdelmeket, csak an­nak szépsége' merülnek föl emlékezetükben, azok pe­dig, akik nem voltak kívül az ország: határán, e leve­leken keresztül idegen világba nyernek bepillantást. Ezek a levelek rendszerint érdekesek, mert az otthoni helyzettől eltérő tapasztalatokról számolnak be s ami út. az ember számára, az rendszerint felkelti érdeklő­dését, legalább is akkor, ha szellemi értelemben fiatal ha képes úi, eszméket befogadni. E levelek egyik fel­adata tehát a tapasztalatközlés lenne. De véleményem szerint vanv helyesebben, lenne egy másik feladata is, amely talán még fontosabb. Ügv képzelem el0 hogy az idősebb lelkésznemzedéknek szívén kellene viselnie azt a kérdést, hogy kik lesznek azok, akik az élet törvényei szerint követni fogják őket, kik azok, akik Isten kegyelméből külföldön is gyüjthetik tapaszta­lataikat, hogy aztán később a közös szolgálatban Is­ten dicsőségére, anyaszentegyházunk és hazánk épí­tésére használják fel. Én hiszem, hogy vannak olyan lelkipásztorok, akik ezzel is törődnek, akik nem há­rítjuk el magukról a felelősséget azzal, hogy a ideoló­giai tanárokra utalnak,, hanem imádkozó szívvel gon­dolnak jövendő munkatársaikra és ha levelet kapnak külföldről, örvendezve, vagy aggódva fordulnak Isten­hez imádságukban. Ezek számára e levelek betöltik hi­vatásuk másik vagy második, igazi feladatát is: kap­csolatot, pillanatnyilag lehet, hogy csak egyoldalú kapcsolatot teremtenek, mely később szoros munka­­közösséggé fejlődhet. Ezekkel a gondolatokkal veszem kezembe a tol­lat, hogy én is írja pár sort azoknak, akik aggódó és imádkozó szívvel gondolnak ránk. * Belfastban vagyunk, Írország, helyesebben az ír sziget második városában. Az ember nem tudja biz­tosan, hogy Írországban vagy Angliában van-e, mert Ulster politikailag teljesen független az ír Szabad Államtól, külön képviselőháza van s politikailag Ang­liával van kapcsolatban, egyébként azonban a lakos­ság mégis ír-nek érzi magát, még akkor is, ha van­nak, akik minden kapcsolatot megtagadnak Írország­gal s legföllebb akkor érzik magukat ír-eknek, amikor egy-egy sportverseny alkalmával az egész sziget vá­logatottja küzd Anglia ellen. Talán legközelebb jár a valósághoz, amit egyik barátom mondott,amely sze­rint ők ír-ek, de brit állampolgárok. Mindenesetre az tény, hogy a hivatalos és köznapi nyelv az angol, de nemcsak itt, hanem a Szabad Államban is és az ősi kelta (gael) nyelven talán, ha a lakosság 20— 30o/o-a tud beszélni s az épúgy kötelező tárgy a Sza­bad Állam iskoláiban, mint nálunk, pl. a latin, vagy a német a középiskolában. Belfast, Dublinnal ellentétben, mégis csak angol típusú város. Mint város, egészen újkeletű, rendezett és az embert első pillanatban szinte csodálkozásra késztik az egymintára készült egy-, vagy kétemeletes lakóházak gyönyörű utcasorai, melyek előtt rendsze­rint kis virágoskert is van, ami mindig zöld ezen a sok esőtől télen-nyáron csodálatosan szép zöld szi­geten. A kollégium kapuján belépve, gyönyörű üde­­zöld, gyepes térség fogad, a kerítés mellett zöldelő bokrok s csupán egy-egy tar fa mutatja, hogy tél van. Az épület főbejárata körül autók állnak, a kerékpár ritka, azt csak szegényebb hallgatók használják. Be­lépve az épületbe (Assembly’s College, magyarul ta­lán: Egyházkerületi Kollégium), természetesen min­denütt rend. tisztaság fogad. Három előadóterem (csak három évfolyam van!), tanári-, igazgatói szobák s nagy játszóterem van a földszinten, gyönyörű kollé­giumi templom é5 ebédlő az épület másik két szár­nyán. Az emeleteken diákszobák (28 egyes, 2 kettős), kézi- és nagykönyvtár s nagy nappali szoba van. Mindez, a hazai viszonyokat tekintve., fényűzően be­rendezve. De talán már sok is lesz a »helyzetrajz«-ból! Nézzük, mit csinálnak a diákok! Egy évfolyamnak kö­rülbelül heti 15 órája van, öt napra elosztva, mert hétfő még week-end, akkor előadás nincs. Ami tanul­mányaikat illeti, e tekintetben semmi szégyenkezni valónk. Annál különösebb azonban, hogy bár közel sem tanulnak annyit, mint mi, végeredményben még­sem tudunk mi sem sokkal többet, legföllebb többet tanulunk, hogy aztán legyen mit elfelejtenünk. Erre is rájön az ember, amikor arra gondol, hogy otthon most a theologia ötödik évfolyamát igyekeznek meg­szervezni, csak aztán azt nem tudjuk, hogy száz év múlva vájjon a tizedik, vagy huszadik évfolyam meg­szervezésén fáradoznak-e. Természetesen' ez nem a tudomány, vagy a tudományos nevelés lekicsinylését akarja célozni, pusztán azét a sok fölösleges tantár­gyét, amellyel csak az időt rabolják el a hallgatók­tól s amelyek tényleg csak arra jók, hogy legyen mit mielőbb elfelejteni. Ezzel kapcsolatban még csak any­­nyit, hogy itt a három' évfolyamnak együttvéve 11 tantárgya van Általában azt tapasztalja az ember, hogy itt sok­kal inkább gyakorlati szempontok irányítják a tanítást s az elvont tárgyaknál sem annak betanulása, hanem megértése a fontos. Ezt célozza a vizsga módszere is, amely írásban történik és nem egy-egy paragrafus recitálása a feladat, hanem különböző fogalmak, esz­mék összehasonlítása, értékelése. M.indamellett mégsem a tanítás, hanem a nevelés az, ami különösképen megragadja az embert. Nincs semmi különleges módszerük, pusztán csak az, hogy nem akarják kinevelni a növendékekből az egyénisé­get. Az angolok nagyon jól tudják, hogy Isten az em­bert gerinces állatnak teremtette és ha a gerincet ki­operálnák belőle, akkor a csúszó-mászók között lenne ^ a helye. Már pedig ők büszkék, hogy emberek! És mi az eredménye ennek a nevelésnek? Vegyük elő térképünket és nézzük meg! Én ebben látom, elsősor­ban, az angol világhatalom alapját. Nézzük most, mivel tölti el szabad idejét az angol diák. A legfontosabb számukra a sport. Itt ta­lálja meg az ember az »ép testben ép lélek« elvnek gyakorlati alkalmazását, ami mellett a sport jellem­nevelő hatása is közismert ma már. A sokféle játék tág teret enged a testgyakorlásnak bármilyen foglal­kozású egyének között is és egészen közönséges dolog,

Next

/
Oldalképek
Tartalom