Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-11-26 / 48. szám

1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 243 oldal. házközségtől vert ezüst tálcát, a Ref. Nőszövetségtől bonbonniert és könyvet, a régi tanítványoktól nehéz ezüst tárcát, a Ref. Leányegylettől díszkötéses Bib­liát kapott Bódás ajándékban. — Lelkészmeghívás. A lakszakállasi református egyház a választás folytán megüresedett lelkészi állásra Mikes László komáromi segédlelkészt egyhangúlag meg­hívta. Isten gazdag áldása legyen az egyhangúlag vá­lasztó gyülekezeten és új lelkipásztorán. — Theologus szeretetvendégség. Theológiánk tanári kara és ifjúsága november 23-án este tartotta meg idei első szeretetvendégségét a főiskolai köztartás nagytermében, melyen Biberciuer Richárd, a Bethesda kórház igazgatólelkésze tartott gondolatokban gazdag előadást a diakonissza szolgálatról. Szerinte a diakonissza szolgá'at üzenete hármas: több küldetéstudat, hűsége­sebb kereszthordozás és elevenebb közösség az egyház szolgáinak életében. A szeretetvendégség közének és dr. Török István fohásza után dr. Tóth Lajos igazgató megnyitójával kezdődött és dr. Pongrácz József biblia­olvasásával, imádságával és közénekkel végződött. — Külmissziói előadások. Göbel Tina misszio­náriusnő november 20—22 napjain Pápán tartózkodott, ahol mindenik napon áldott szolgálatot végzett. Hétfőn 6 órakor a református gyülekezet részére tartott vetített­képes előadást, amikor a németnyelvű előadást dr. Török István theol. tanár tolmácsolta. Kedden a kollégiumban a kisebb diákoknak mutatta be a színes képsorozatot, itt Tóth Sándor koll. rajztanár volt a tolmács. Szerda délelőtt a theologus ifjúságnak szólt rendkívül mélyen járó előadásában a theologus és a lelkipásztor a kül­­misszióért címen dr. Török István theol. tanár tolmá­csolásában. A vendég-előadót a hétfői és keddi össze­jövetelen dr. Pongrácz József theol. tanár, a szerdain dr. Tóth Lajos igazgató mutatta be a hallgatóknak, vá­zolván azt az áldott munkát, melyet Göbel Tina hat esztendőn át a külmisszió terén végzett az Admiralitas szigeteken. — A sárospataki főiskola tanári karának ezévi „Péntek estéi“ című előadássorozata az alábbi sorrend­ben ezzel a kérdéssel foglalkozik: Mit mondanak a magyar lét értelméről ? Bethlen Gábor. Előadta Palumby Gyula nov. 10 Zrínyi Miklós. Előadja dr. Harsányi István dec. 8. Széchenyi és Kossuth. Előadja dr. Nagy Barna jan. 12. Mai íróink. Előadja Képes Géza febr. 2. Magyar földünk. Előadja dr. Hargitai Zoltán febr. 16. Magyar népünk. Előadja dr. Szabó Zoltán márc. í. — Körzeti ifjúsági nap Móron. A móri ref. KIÉ november hó 19-én d. u. 3 órai kezdettel lelkiek­ben gazdag eredményű ifjúsági napot rendezett, amelyen részt vettek a bodajki és sárkeresztesi ifjúsági egyesü­letek lelkészeikkel, tanítóikkal s gondnokaikkal egye­temben. Több vidéki egyesület a kedvezőtlen idő miatt elmaradt. Részt vett az ünnepségen Bakó Lajos a mező­földi egyházmegye esperese is. Az ifjúsági vezetők ér­tékes és szép előadásokat tartottak a KlE-ek céljairól, munkáiról s továbbfejlesztésükről, rámutattak az ifjúsági egyesületek szükségességére az egyház, a haza és a társadalom szempontjából. Az ünnepség után a móri gyülekezet szerény szeretetvendégségben részesítette a konferenciai ifjúságot. — A Református Népfőiskola. Sok református falusi legény és gazdaember adakozik az első veszprémi református népfőiskola támogatására. A budapesti RKI­­Egyesületek 160 pengőt vállaltak szegénysorsú földmíves ifjak megsegítésére. A veszprémiek és környékiek para­dicsomot és szilvalekvárt és paradicsomot főztek be a népfőiskola számára. A vámosi gyülekezet lencsét aján­lott. Sárközből a decsi asszonyok két gyönyörű abroszt és 12 gyönyörű törülközőt adományoztak. Eddig a kö­vetkező helyekről jelentkeztek ifjak: Alsónyék, Balaton­­arács, Balatonfőkajár, Decs, Felsőnyék, Királyszentistván, Körmend, Nemesvámos, Poroszló, Szentgál. Még van néhány üres hely. A Népfőiskola november végétől március elejéig tart. Az ellátási költség napi egy pengő, tehát összesen 90 pengő. Szükség esetén kedvezményt ad a Népfőiskola. Részletes felvilágosítást ad a refor­mátus főiskoláról a „Nagy Szakadék“ című füzet. Kérjük levelezőlapon Boda József ref. lelkésztől Veszprémből. — KIÉ hírek. A rinyahosszúfalui RKIE tagjai az elmúlt évben felestengerit műveltek. Ezzel gyarapították az egyesület vagyonát. — A lábodi, nagykorpádi és a rinyahosszúfalui református ifjak közös kirándulást ren­deztek. A somogyi ifjak testvériségének nagyon szép megnyilvánulása volt ez a közös alkalom. Ezt a kirán­dulást megelőzőleg a lábodi ifjak szeretetvendégségre hívták meg a rinyahosszúfaluiakat. —- A felsőgallai RKIE-ben zenekar működik. — »Ha megérkeznek az angyalok...« Irta Mura­­közy Gyula. Tartalma: Isten dicsősége. Karácsonyi igehirdetés. A csodálatos torta. Karácsonyi elbeszélés nagyoknak és kicsiknek. Ha megérkeznek az angyalok. Karácsonyi színdarab. Karácsonyi legenda. Vers. Ki­válóan alkalmas a füzet gyülekezeteknek, egyházaknak, vasárnapi iskoláknak. Megrendelhető a szerzőnél: Budapest, Kálvin-tér 7. A füzet ára 60 fillér, 10 fillér postaköltséggel 70 fillér. Az összeg bélyegekben is Beküldhető. A füzetet rendelés után azonnal meg­küldik. 0«* { «*»»0*0«*®»®* •**»•••««••* i=!i HIVATALOS RÉSZ ij=f t •••••••••••« ———— tfMMW A dunáninneni ref. egyházkerület elnökségétől. 3640/1939. szám. F elhívás. Az őszi egyházkerületi közgyűlés 29., 122—125. jegyzőkönyvi pontok alatt szavazás megejtését ren­delte el több egyházkerületi tisztség betöltésére. E rendelkezésre s a közben beállt szomorú változás kö­vetkeztében a vonatkozó egyházkerüleji szabálvrende­­let értelemszerinti alkalmazásával is az egyházkerü­leti elnökség szavazást rendel el: 1. főiskolai világi gondnokra; 2. egyházkerületi világi főjegyzőre; 3. egy egyházkerületi lelkészi tanácsbíróra; 4. egy egyházkerületi világi tanácsbíróra; 5. egyházkerületi lelkészi jegyzőre; 6. kát zsinati lelkészi rendes kép­viselőre; 7. egy zsinati világi rendes képviselőre; 8. egy zsinati lelkészi pótképviselőre és 9. a pápai polgári leányiskola egy egyházkerületi képviselőjére. A szavazati űrlapot és a megfelelő borítékot a püspöki hivatal egyidejűleg szétküldi. A szavazatokat az illetékes esperesi hivatalhoz a folyó évi december hó 15-ig kell beküldeni, az esperes urakat pedig fel­kérjük, hogy az összegyűjtött szavazatokat jegyzék kíséretében december hó 20-ig a püspöki hivatalhoz szíveskedjenek beszolgáltatni. Pápa—Budapest, 1939. évi november hó 25-én. Dr. Balogh Jenő Medgyasszay Vince főgondnok. püspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom