Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-09-03 / 36. szám

186. oldal. 1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. — A Skót Nemzeti Bibliatársulat, mely magyar népünk közt is nagy buzgalommal terjeszti a Szentírást, az idén ismét héber Bibliákat és görög újszövetségeket adományozott a magyar református theologus növendé­keknek. A társulat egy negyed év alatt 2377 fontot kapott végrendeleti hagyományokból, köztük 1000 fon­tot a Japánban folyó munka kiterjesztésére. — ötvöskónyiban az ifjúsági egyesület tagjai 29 méter szőnyeget vettek a templom számára, — A kálmáncsai (Somogy m.) és a Budapest Va­­léria-telepi RKIE felvette egymással a kapcsolatot. Egyelőre leveleznek. Minden héten váltanak egymás­sal levelet. Kívánatos lenne, ha minél több városi és falusi egyesület legalább levél útján érintkezne egy­mással. — A zalaegerszegi ref. gyülekezet fokozott erő­vel készül temploma felépítéséhez. A helyi gyűjtés kap­csán az egyházközség főgondnoka, vitéz gróf Teleki Béla főispán 1000 P-t adományozott a templomépítés céljaira. Ä szenígyörgyvölgyi gyülekezet egy vagon fel­dolgozott épületfát ígért meg e célra. — A nagyrákosi ref. gyülekezet két új harang­jára a nagyrákosi énekkar 400 P-t adományozott. Lackó Gyula a szerelés alkalmával ingyen végzett kőműves­­munkákat. Kulcsár Géza és Orbán Sándor KlE-tagok a templom környéke rendezésénél szorgalmatoskodtak. A harangszentelés alkalmával Pataky László kercai lelki­­pásztor hirdette az igét. — Isten munkatársa címen megkapó vezércikk­ben méltatja Vörös Lajos lelkipásztor Fii lop József őr­ségi esperes életpályáját abból az alkalomból, hogy az esperes bejelentette nyugalombamenetelét. — Barabásszegen a világháborúban elesett 17 hősük emlékére emlékfákat ültettek. Az istentiszteleten Pethő Antal lelkipásztor prédikált. A hősök ligeténél folytatódó ünnepélyen Varga István körjegyző vette át a község nevében a „hősök ligetét“. Bán Rozália Pethő Antal ez alkalomra írt ódáját szavalta. — Ekecs községben, a Csallóköz egyik reformá­tus gyülekezetében, nem sokkal a felszabadulás után megindult az ifjúsági munka úgy a fiúk, mint a leá­nyok között. Az első összejövetelek után azonnal fel­vetődött az ifjúsági otthon kérdése. A leánykor tagjai meglátogatták a gyülekezetét és több mint 100 pengőt gyűjtöttek. Az ifjúság tagjai közösen 10 vallásos es­tét tartottak és ennek perselypénze szintén az ifjú­sági otthon alapját gyarapította. A műkedvelői elő­adásokból hasonlóképen pénzt szereztek. Az ősszel földet bérelnek. Az ősz folyamán csatlakoznak az or­szágos központhoz és ekkor lesz a tagavatás is. — Új könyv. Szeptember hóban megjelenik „Közel az élethez“ címen egy evangélizáló, hitébresztő, oktató könyv Józan László alcsuti lelkipásztor munkája, 12 ívnyi terjedelemben. A könyvre felhívjuk az olvasók figyelmét. Kedvezményes előfizetési ára szept. 30-ig 4'20 P és 30 f portó. Megrendelhető a szerzőnél Alcsut, Fejér megye. — Egyháztörténeti életrajzok jelentek meg az ORSz által kiadott Népbarát című vállalatban, éspedig dr. Tóth Endrétől Sztáray Mihály (12 f), H. Kiss Gézától Bethlen Kata (20 f), Vargha Tamásnétól Szenczi Molnár Albert (38 f). Sajtó alatt vannak Nagy Mózes Erzsébettől Árva Bethlen Kata koro­nája, H. Kiss Gézától Geleji Katona István s Vargha Tamásnétól Károlyi Gáspár élete. — A református traktátus sorozat füzetei min­den alkalomra igen alkalmasak emlékül és jutalmul. Baksay Sándor: Három kereszt (48 oldal) 30 fillér; Búzás Józsi mesél (16 oldal) 8 fillér; Hogyan nevel­jük gyermekeinket (24 oldal) 20 fillér. Egy pengőn felüli rendelésnél portómentes küldés, két pengőn felüli rendelésnél 25Q/o engedmény. Megrendelhető a Református Traktátus Sorozat kiadóhivatalánál: Budapest, IX., Kálvin-tér 8., 11/17. Csekkszámla száma 1729. 9« IMMMMMM MMMMHN tMMtMMM •NHMMCMI«^ !=|i HIVATALOS RÉSZ ip A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 2350/1939. szám. Körlevelek egyházkerületünk valamennyi elemi népiskolai hatóságához. 1 V ♦ • , A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az 1939. évi június hó 3-án 110.965/1939. szám alatt kelt rendeletével módosította a népiskolai tantervet. Tekin­tettel arra, hogy a 221/1934. számú konventi határozat­tal megállapított népiskolai tanterv az állami tanterv és utasítás alapján készült és fogadtatott el, a kibocsátott miniszteri rendelet népiskoláinkban oly mértékben hajt­ható végre, mint azt a kibocsátott miniszteri rendelet előírja. Felhívom azért egyházkerületünk valamennyi iskolaszékét, hogy a tanmeneteket és az órarendeket már az 1939/40. iskolai évben a miniszter úr által ki­bocsátott módosításoknak megfelelően dolgozzák át azzal a kikötéssel, hogy a beszéd- és értelemgyakorlati anyag továbbra is a 221/1934. számú konventi határozat figye­lembevételével irányoztassék elő. A fent jelzett 110.965/ 1939. számú VKM rendelet megjelent a Hivatalos Köz­löny 1939' évi június hó 15-én kelt számában. Pápán, 1939. évi szeptember hó 1-én. 2355/1939. szám. Tudomásul vétel végett felhívom egyházkerületünk valamennyi elemi népiskolai hatóságának figyelmét a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak az állami tanügyi hatóságoknak a hitfelekezeti iskolaszé­kekkel való közvetlen levelezése ügyében 135.081/1939. IX. szám alatt kelt s a Hivatalos Közlöny 1939. évi augusztus hó 15-i 16. számában megjelent rendeletére. Pápán, 1939. évi szeptember hó 1-én. 2356/1939. szám. egyházkerületünk valamennyi közép=, középfokír és elemi iskolai hatóságához. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmazkodás cél­jából felhívom egyházkerületünk valamennyi közép-, középfokú és elemi iskolai hatóságának figyelmét a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a cleve­landi ifjúsági plakáttervezési kiállítás tárgyában 135.384/ 1939. szám alatt kelt s a Hivatalos Közlöny 1939. évi augusztus hó 15-i 16. számában megjelent rendeletére.. Pápán, 1939. évi szeptember hó 1-én. Medgyasszay Vince püspök. Pápa, 1939. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom