Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-09-03 / 36. szám
1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 181. oldal. segélyekért köszönetét nyilvánította Püspök urnák és a Kultuszminiszter urnák; egyes ügyek elnökileg elintézését jóváhagyta; egyházmegyei Gondnok urat, mint felsőházi tagot meleg ovációban részesítette. A győrsági erősen veszélyeztetett hívek lelki gondozására a pázmándfalui lelkész mellé s.-lelkészi állás megszervezését a közgyűlés feltétlenül szükségesnek tartja s újra kéri erre nézve az egyházi hatóságok határozatát és támogatását. Egyházmegyei tanács és lelkészjelölő bizottság megalakíttatott. Kiss Zoltán tanügyi bizottsági elnök az egyházmegye tanügyi állapotáról számolt be jelentésében, melyet a közgyűlés örömmel fogadott, mert minden vonalon kedvező eredményeket mutatott fel; a nem református iskolába járó gyermekek vallásoktatásának nehéz kérdése is a teljes megoldás felé közelít. A népiskolai felügyeleti szabályrendelettervezetet az egyházmegye közgyűlése nem tartja elfogadhatónak, mert ellenkezik az iskolai felügyelet kánonszerű fejlődésével és ezen alapuló E. T.-einkkel; kívánja, hogy a felügyeletnél a kettősség (lelkészi és tanítói) maradjon meg; külön iskolafelügyelő beállítása az egész vonalon újabb terhet jelentene az egyházközségeknek, amit azok nem vállalhatnak. Új vallástani vezérkönyvek kiadásával megvárni óhajtja azt az időt, mikor a vallástanításról napjainkban folyó eszmecserék nyugvópontra jutnak s majd az új tankönyvekhez lehet a vezérkönyvet alkalmazni; tankönyvek közül elhagyandónak tartja Nagy J.: Jézus élete c. könyvét, Takács K.: Egyháztörténetét, és az Apostol-féle Konfirmációi kátét; követeli a mindennapi iskolában a káté visszaállítását. Bolla József missziói előadó jelentést tett az egyházmegyében folyó missziói munkákról; a közgyűlés kívánja a kormány szociális programjának gyorsabb ütemű megvalósítását, mert különben minden miszsziói munka kárba vész, eredménytelenné teszi a nyomorúság; szórványgondozói és ifjúsági munkatervek keresztülvitele végett azt kéri, hogy a missziói segély ne>y népesség arányában, hanem a tényleges szükséglethez képest, a szórványterületeknek megfelelően osztessék ki, rámutatva arra a különbségre, mely a tanya és a szórvány között van: inig a tanya az anyaegyház testéhez tartozik és annak adófizetője, addig a szórvány az anyaegyháztól távol levő más községben van s vagy egyáltalán nem, vagy csak minimálisan róható meg adóval. A paróchiális könyvtár kezelésére vonatkozó szabályrendelettervezetet a közgyűlés jónak, életbeléptéthetőnek véleményezte. A lelkészi nyugdíjintézet tőkéjének gyarapítására az egyházközségekben műsoros estélyek tartását sem indokoltnak, sem célravezetőnek nem tartja. Közalapi, lelkészi nyugdíjintézeti számadásokról szóló jelentések tudomásul vétettek. Számvevői jelentések alapján jóváhagyta a közgyűlés az egyházközségek, az egyházmegyei közpénztár és a kezelésében levő alapok számadását, megállapította* az egyházmegye 1939/40. évi költségvetését. Több egészen helyi jelentőségű ügyet letárgyalt, mely után Esperes imájával és a Himnusz elénekíésével véget ért. Közgyűlés után bírósági ülés volt, melynek egyetlen tárgya az időszaki tanács megalakítása volt. Krónikás. Emlékezés. Rövidke hir a Pesti Hírlapból: »Hatvani Lajos ny. állami tanítóképezdei tanár, 63 éves korában Pápán meghalt.« — mégis úgy szivén űt és a fájó lélek szemeim könnyeit facsarja. Emlékezem!... Az elmúlás szomorú valóságából visszamenekülök a tanítónövendék sok-sok reménnyel, vággyal teljes emlékeihez, melyeket azóta hej!, de megtépázott a való élet 1919-et írnak. Mándeniitt a bizonytalanság, reménytelenség üli meg a lelkeket. Menekültek vannak az állomáson. Kényelemhez, (jobb időkhöz szokott emberek, családok laknak vagonokban. Fájón figyelnek gyermekeik síró szavára: »Hideg van, Anyám!«... Az anyai szeretet melege oszlatja el a természet okozta didergést gyermeke tagjaiból. Ilyen menekült volt elhunyt kedves Tanárom is. Később, mikor bejutott a tanítóképző-intézet szükséglakásába, már felcsillant a szeme és családjával együtt a bizakodó mosolygás ömlött le arcáról. Dolgozott valamennyi a szebb, a boldogabb magyar jövőért és nem siratott vesztést, nem nézett vissza a múltba, hogy a jövő érdekébe való cselekedeteit tétovázóvá tegye a visszapillantás, hanem alagítgatta a jövőt, tanári katedráján, a magyar tanítóképzésen keresztül, a magyar jövőt is. Tanította a zenét oly szeretettel, mint kevés embertől tapasztaltam. Belopta fiatal szívünkbe az összhangot, a minden kiegyensúlyozott élet alapfeltételét. Szeretettel foglalkozott azzal is, aki gyenge volt, inkább (emelte, buzdította, mint korholta. Mikor az ember rossz összhangot fogott az orgonán, derűs arca egy árnyalattal komolyabb lett és olyan jóízűen hangzott ajkáról a szelíd dorgáló szó: »Kutyafüle!« Minket, református növendékeket kántorizálásra is tanított. Istenem, milyen idők voltak azok, amikor egy Hatvani, Sarudy nevelgettek bennünket a református egyház kántoraivá. Kisérgettek bennünket az istenházába. Azóta eltelt tizenhat kemény — sokszor megnemértéssel teljes — munkás esztendő. Nyugdíjba ment a szeretett tanár. Kiábrándult az életküzdelem egyáltalán nem ideális harcaiban a volt diák. Megbomlott a harmónia... Más lett az élet színe. Valamikor, mikor még Tanár úr figyelgette és javítgatta ujjmozdulatunkat, szép volt az élet az éhezés, nélkülözés közepette is, mert a jövő szivárványszíneivel vonta azt be a képzelet. Mióta az élet javítja, torolja meg az esetleges vagy vélt hibát, bizony azóta lassanként kopik a fény, disszonancia vegyül a harmóniába. Nincs, aki feloldja, megnyugtassa a munkától fáradt, szeretetet, megértést nélkülöző, meggyötört idegek disszonanciáját. De ne bántsa ez Tanár úr jóságos lelkét, mert talán így helyes, hogy mindennap kopottabbak legyünk színben, veszítsen ragyogásából az összhang itt, ezen a földön, hogy teljes lélekkel vágyjunk egy nagy, vigasztaló, örök fényözön után, hol lelkünk megtalálja mindazt, miért itt hiába vérzett, hiába küzdött, melyet hiába remélt: az igazságof és békát, melyet hitem szerint Tanár úr megtalált. Rövidke hír, mégis mennyi fájdalmat okoz. Elköltözött egy lélek, ki annyi jót tett szeretett diákjaival, elköltözött csendben. Fejfa vagy síremlék jelöli porainak helyét a pápai temetőben, nem tudom;
