Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-07-16 / 29. szám

144. oldal

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1939.

feltüntetni. És mit láttunk? Ez az agyonagitált, káprázatos jelszavakkal hódított nép, mindvégig hű maradt a nemzeti gondolathoz, a sokszor mellőzött, vagy lenézett magyar falvak, a nemzet megvívhatatlan fellegvárai lettek. Jól ismerte a mi népünk a trianoni ország gondjait, gazdasági nehézségeit s tudta, világosan látta, hogy a csonka hazában szerényebb anyagi és fejletlenebb szociális viszonyok közé jut, mégis olthatatlan szomjúsággal vágyakozott „haza“ s örömmel vállalta a közös magyar sorsot, fényes bizonyságát adva ezzel érettségének, erkölcsi komolyságának, történelmi feladatai teljes megértésének. Két évtized csalódásai, reménységei, megpróbáltatásai és eredményei fájdalmas, de mégis áldott leckét adtak az egész magyar intelligenciának, elsősorban nekünk, református lelkipásztoroknak és tanítóknak: nem népünk felett és népünkből, hanem népünkkel és népünkért kell élnünk,

A másik nagy tanulság, egyházi és iskolai autonómiánk igaz megbecsülése. Ma a centralizmus és kollektivizmus fénykorában, amikor sokak szerint az egyéniség egyetlen teendője az, hogy felszívódjék a külső és belső haditusában uniformizált tömegbe, egészen időszerű egyházi életünk létformáját képező autonómiáról beszélnünk. A nagy összeroppanás maga alá temetett minden politikai, társadalmi, gazdasági és kultúrális szervezetet; viharállónak csak az egyházi szervezet, nálunk csak az autonómia bizonyult. Az egyházi és iskolai önkormányzat volt a nemzeti öntudat és művelődés leghatalmasabb bástyája, a nemzet fenntartó, építő munkakerete. Ebből a mi egyházmegyénk különös mértékben kivette részét, mert a Felvidék 10 egyházmegyéje közül — tudtommal — Bars az egyetlen, amely református hitvallásos iskolát községnek vagy államnak át nem adott, azokat nemcsak átmentette a nagy földinduláson, sőt a nehéz időkben a magyar népművelés fejlesztésére tiz új tanítói állást szervezett. Az önkormányzat ereje indította el útjára és tartotta fenn a losonci theologiát, a komáromi tanítóképzőt, a szeretetintézmények egész sorát. Ha valaha, úgy, ma a kisebbsebbségi sors tapasztalatai után, nyilvánvalóvá lett előttünk, hogy „nem erő az, mely támaszát kívülről keresi“, hogy minden elgondolás, mely más erőforrásokban bízik, homokra épít s mikor eljő az árvíz és a szél, lesz annak a háznak romlása nagy. Reformációkorabeli igazi népegyházzá kell átalakulnunk, ez az a sziklára épített ház, amelyet romba nem dönthet külső veszedelem.

A hazatérés örömébe fájdalmas érzések is vegyülnek. Az új országhatár elvágta tőlünk zólyomi missziói egyházunkat, Ruttka, Besztercebánya, Liptószentmiklós társegyházaival és diaszpóráival együtt, valamint Horhi és Aranyosmarót fiókegyházakat. Zólyom gondozása ottani lelkipásztorunk hűséges vezetése mellett biztosítva van, Horhit illetőleg a viszonyok konszolidálása után remélhetjük, hogy Varsányból gondozható lesz, Aranyosmarótot pedig meg kell tartanunk egyházmegyénk keretében. Méltóztassék tehát gondozásával a zólyomi lelkészt megbízni, javai pedig maradjanak meg a gondozást eleddig híven végző Konta Károly kiskálnai lelkész őrizetében. A zólyomi missziót a háborút megelőző lendületes magyar munka hívta életre. A református áldozatkészség és szeretet tartotta fenn. A csehszlovák uralom bekövetkeztével híveink létszáma nagyon megapadt, de egyházunkhoz, fajukhoz tűrhetetlenül ragaszkodó s velünk szétszakíthatatlan közösségben élni kívánó református véreink élnek ott ma is. Bízunk benne, hogy egyházmegyénk területbeli integritása újból helyreáll, most már a magyar határokon belül, de

addig is keresnünk kell a megsegítés módját, mert a zólyomi misszió válságos anyagi helyzetbe jutott, elmaradt az egyetemes egyház részéről nyújtott közalapi segély, az egyház legjövödelmezőbb bérháza pedig üresen áll. Pedig a zólyomi kálvinista csillagnak aláhuliani nem szabad. A felelősségérzet és a testvéri szeretet leleményessége bizonyára meg fogja találni a segítés módját és eszközeit. Ily értelemben kérem közgyűlésünk előterjesztését az egyházkerület útján az egyetemes konventhez.

Az évek óta napirenden szereplő sérelmek a visszacsatolással úgyszólván máról-holnapra megoldattak. Egészen természetes ez, hiszen voltaképen egyetlen egy nagy sérelmünk volt, az t. i., hogy szinmagyar vidékünket a fennen hirdetett önrendelkezési jog megcsúfolásával leszakították az .anyaország testéről — a többi ennek törvényes és természetes gyermeke volt/ Az a mentalitás, mely a csehszlovák határokat a Dunáig, Ipolyig tolta előre, csak önmagához volt következetes, ha a hatalma alá került magyarságot, s tegyük hozzá, elsősorban a gerincet tévő református magyarságot, elnyomni igyekezett. De Istennek legyen hála, megfordult a történelem kereke. Illetőség, állampolgárság, kiutasítás, rendtörvény, magyar községeinkbe becsempészett, vagy bekényszerített szlovák iskola stb., ma már mindez csak egy rossz álom. Hatóságaink részéről mindenütt jóákaratot, megértést, előzékenységet tapasztalunk, a visszacsatolással felmerült részletkérdések remélhetőleg rövid idő alatt és kedvező megoldást nyernek.

Folyó évi március hó 1-én összeült zsinatunk becikkelyezte a visszacsatolás tényét, ennek következtében felvidéki konventünk máris megszűnt, kerületi különállásunk legkésőbben november 2-án szintén megszűnik, Losonc, Ipolypásztó pedig társult egyházaikkal, szórványaikkal együtt visszatérnek a drégelypalánki egyházmegyébe. Ugyanaznap életbelépnek az anyaországbeli egyházi törvények is, melyeknek gyűjteményei már előzetesen megküldettek egyházaink részére. A felvidéki egyházi szervezet felszámolása után most már a magyarországi egyetemes konvent hivatott dönteni a komáromi tanítóképző sorsáról — a losonci theologia már előzetesen beszüntette működését —, a theologiai járulékok és az énekeskönyv árának elszámolásáról, a lelkészi nyugdíjintézet és a közalap likvidálásáról. Reméljük gyors és erélyes intézkedését, hogy ezáltal is kiküszöböltessenek különállásunk utolsó maradványai, is.

A barsi református egyházmegye közgyűlése.

A barsi ref. egyházmegye f. évi július 4-én Léván tartotta évi rendes közgyűlését Czeglédy Pál esperes és dr. Nagy Béla egyházmegyei gondnok elnöklete alatt, amelyen úgyszólván az összes közgyűlést alkotó tagok jelen voltak.

A közgyűlés Czeglédy Pál esperes bibliaolvasásával és lélekemelő imádságával kezdődött. Nagy Béla dr. egyházmegyei gondnok tartott tartalmas megnyitó beszédet s szeretettel köszöntötte a gyűlésen látogatóul megjelent Koczor Gyula főispánt, dr. Pályi Pál vármegyei főjegyzőt, Nagy Bódog vármegyei katonai parancsnokot.

Majd Pap József egyházmegyei főjegyző előterjesztette az egyházmegye s ennek az egyetemes református egyházzal kapcsolatos kérdéseivel foglalkozó részletes esperesi jelentést, illetve az egyházmegyei közgyűlésnek az esperesi jelentésre hozott határozatait. Esperesi jelentés nyomán közgyűlés elsősorban is mély