Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-06-25 / 26. szám
13Q. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1939. (gyermeke lenne. Aki leikéből szereti a gyermeket, az ‘érzi a felelősséget is. Tudja, hogy szavaival, életével, példaadásával úgy kell yilágolnia a rábizott kicsinyek előtt, hogy mindig útmutató legyen. Ne felejtsétek el,, sok olyan jobb sorsra érdemes, de szerencsétlen körülmények között élő gyermek van, aki nem érezhette még meg a szeretet melegségét. Vannak durvalelkű szülők, kik tehernek tekintik a gyermeket, különösen ha több van, mint ők szeretnék s vannak irigy, gonosz testvérek, kik a maguk részét féltik testvéreiktől s gyűlölettel tekintenek reájuk. öb tegyétek az iskolát a szeretet templomává, testvéreim! Legyetek abban ti a szülők és minden (gyermek egymás testvére, s majd meglátjátok, milyen boldog és örömteljes lesz minden óra, melyet [azok között a gyermekek között tölthettek el, kik szeretnek benneteket, lesik ajkaitokról a szavakat és Istentől nyert talentumaik segítségével úgy végzik el dolgaikat, hogy nektek megelégedést szerezzenek. Régóta mondják: az iskola az egyház veteményes kertje. Nem ok nélkül áldoznak a 150—200 lélekből álló maroknyi gyülekezetek sok száz és ezer pengőt iskoláik fenntartása érdekében. Az egyház, mint lelki édesanya szeréti kicsinyeit, azért ad meg1 mindent nekik, hogy Jemplombajáró, az áldozatkész ősök nyomán haladó új nemzedék válhasson azokból. A tanító a kicsinyek nevelője, a lelkipásztor a felnőtteké. De lehet valaki hittelteljes, magát a szeretet oltárán feláldozni tudó leghűségesebb lelkipásztor, szava pusztába kiáltott szó lesz, ha az iskola nem vjégezte el kötelességét és nem vetette meg azt a fundamentumot, melyre építeni lehet. Kedves Tanítótesvérek! Vállvetve, egymást megértve és megbecsülve munkálkodjunk hát a reánk bízottakban, sohasem felejtvén el* hogy mi istennek munkaeszközei vagyunk és velünk és rajtunk keresztül munkálja a maga szent országának eljövetelét. Dolgozzunk híven és várjuk az áldást Attól, aki te- Iremtett, fenntart és igazgat mindeneket. Szilassy Sándor. Küldetésben: a mások szolgálatában. »Ha megtapasztaltuk az irgalmasságot, nem leszünk fáradtak«. Bodelschwingh híressé vált mondása ez. S csakugyan, ha az iember keresi az okát az intézet olyan erőteljes fellendülésének, s ha próbáljuk a lelki nyomokat kikeresni, akkor nagy tapasztalattal, az irgalmasság megtapasztalásával találkozunk. Bodelschwingnek négy kis gyermeke halt meg egy hét alatt. Isten a nagy fájdalmakban mutatja meg legjobban irgalmát. S ez az irgalom frissít fel bennünket újra meg újra arra, hogy mi is irgalmasak lehessünk másokkal szemben. Egy másik betheli lelkésznek a családjában több ideggyenge és epileptikus beteg van; végtelenül alázatossá teszi iez a tény azoknak a szívét, akik Istenbe horgonyozták le életüket. Az embert az alázza meg legjobban, hogy: imé én is lehetnék itt, de az Isten gazdag volt kegyelmében. S valami csodálatos erőnek kell ott diakoniszszákban és diakónusokban lenni, hogy olyan örömmel tudnak szolgálni. Azt egyszerű »megszokással« nem lehet kibírni, amit ők néha végeznek. Mondják néha, hogy nem lehet mindent a szívükre venni, ami körülöttük történik, mert akkor hamarosan kidőlnének ők is, a szolgálatukban viszont mégis nagy odaadást talál az ember. A német theologusok, segédlelkészek nagy része égy vagy két félévre föltétlenül Bethelbe jön. Van egy ú. n. »Kandidatenkonvikt«. Délelőtt együtt dolgoznak valamelyik házban a diakónusokkal, délután pedig ebben a kandidátus otthonban elméleti továbbképzésben részesülnek. A legutolsó időkig volt egy theologiai főiskola is 40—50 theologussal. Egyik legkomolyabb theologiája volt Németországnak. Most márciusban megszűnt. Évente több magyar diák is megfordult itt. Ezzel kapcsolatban Pastor Kuhlo így emlékezett meg: »Egy magyar professzor Bethelbe jött megismerni az intézetet. De azt mondták neki, hogy csak úgy ismerheti meg a lényegét a dolgoknak, ha felveszi a »blaue Schürze«-t, a diakónusok kék kötényét és együtt dolgozik. A magyar professzor úgy megszerette Bethelt, hogy azóta egyre küldi diákjait, hogy ismerjék meg a „blaue Schürze’’ varázsát«. »Egy panaszául lah minden évben kevesebbet s egy hálaénekkel többet!« — volt Bodelschwing jelszava. S ha az ember végig megy az utcán, valahonnét mindig kihangzik egy-egy ének. Minden házban van áhítat, — reggel-este. Születésnapján minden beteg külön »rendelhet« éneket s azt aztán az egész beteg-sereg még diadalmasabban zengi, mint egyébként. Van zenekar, van énekkar. A kórházi diakonisszák minden vasárnap reggel egykét négyszólamú korái eléneklésével ébresztik fel a betegeket. S milyen hálás öröm tud lenni egy-egy betegben! Az ünnepelt beteg esetleg letör egy darabot jubileumi kalácsából és meg is haragudnék, ha el nem fogadnám szeretetének és hálájának a jelét. Micsoda öröm volt számukra a konfirmáció! Hálásan hámozzák még a krumplit is. »Milyen nagyszerű a krumpli, jobb, mint a sárgarépa vagy a káposzta« — éneklik. »S aki megtanult hálát adni — mondta valaki Bethelben , az a legbelsejében már egészséges lett!« Somogyi Sándor. ®@®®©@®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®SiS®@S@ VEGYESEK 1 ® ® ®@; ®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®®®®s>®®® — Templomüniiepély Nemesszalókon. Lélekemelő ünnepélyt tartott a nemesszalóki gyülekezet, templomának hármas jubileuma alkalmával. Ez évben 250 esztendeje annak, hogy az első nemesszalóki református templom elkészült. Ezt az első — valószínűleg sártömésből készített — templomot az 1752-től 1782-ig tartó harmiijc évnyi üldözés alatt elsodorta az idők vihara. 1787-ben határozták el új templom alkotását, melynek építését 150 évvel ezelőtt: 1789- ben fejezték be. Ezt a templomot nagyobbították, magasították és látták el toronnyal *e zelőtt 100 esztendővel: 1839-ben. A templomot teljesen megtöltő helybeli és vidéki hi vek előtt Végh János egyházmegyei főjegyző olvasott lectiót és mondott magas szárnyalásu ünnepi imát, mig az igét Györy Elemér egyházkerületi főjegyző hirdette a kősziklára építő elődökről, magával ragadva a könnyes lelkesedéssel ünneplő utódokat. Istentisztelet végeztével Horváth Lajos, a gyülekezet lelkipásztora, e jubileumi év elején 94 [éves korában elhunyt Szalóky Dániel volt erdőcsokonyai igazgató-tanítóról, a nemesszalóki egyház álídozatos főgondnokárcl tartott kegyeletes emlékbe
