Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-06-11 / 24. szám
Ötvenedik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1939 június 11. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Időszerű kérdések— megoldandó problémák. I. Talán soha annyit nem foglalkozták a méreteiben és kihatásaiban egyre fenyegetőbb egykeproblémával, mint éppen napjainkban. Kormányzati szervek és társadalmi egyesületek egyöntetűen rámutatnak e nemzetpusztító veszedelem döbbenetes terjedésére. Keresik, kutatják a módot annak visszaszorítására s lehető megszüntetésére. Református anyaszentegyházunk se maradhat tétlen e bennünket — sajnos — legközvetlenebbül érintő, létünket, fennmaradásunkat gyökerében veszélyeztető fekéllyel szemben. De ma már nem elég a szószékről, nem elég a híveinkkel való érintkezés során szónokolni, beszélgetni e bűnözés anyagi és erkölcsi szempontból egyaránt káros hatásáról, hanem intézményesen, törvényes úton kell gátat vetni rohamos elharapódzásának. Itt csak egyre kívánok rámutatni. Sürgősen meg kell változtatni egyházi adórendszerünket. El kell törölni az ú. n. fejadót, meg kell szüntetni a lelkészi terményjárandóságoknak a családtagokra való kivetését, mert mindezek az egykének valóságos melegágyai. A kivetést tekintet nélkül a családtagok számára, kizárólag a vagyonadó arányában kellene eszközölni kivétel nélkül minden egyházközségben. II. Mindenki előtt ismeretes, hogy még jóval a világháború előtti boldog időkben az országgyűlés attól a céltól vezéreltetve, hogy a bevett vallásfelekezetek közti egyenlőség elve gyakorlatilag egy lépéssel közelebb jusson a megvalósuláshoz, a Toldi javakban szegény protestáns egyházaknak iskolai és egyéb intézményeik fenntartásával járó súlyos terheik némi csökkentésére törvényhozási úton államsegélyt biztosított. Ismeretes az is, hogy később, különféle okok miatt, a kincstár nehéz helyzetbe került s hogy az államháztartás helyzete teljesen meg ne rendüljön, a kiadásokban itt is, ott is bizonyos fokú csökkentéseket kellett keresztülvinni. Ennek a következménye lett a ref. egyházak adócsökkentési segélyének körülbelül 60%-kai való leszállítása. Eddig rendben is volna a dolog, mert a mindig hazafiasán érző és gondolkozó reformátusságot sohasem kellett külön tanítani arra, hogy az állam nehéz helyzetének következményeit igényeinek a minimálisra való lecsökkentésével viselni honpolgári kötelesség. De mikor azt látjuk, hogy a másik vallásfelekezetnél azok az állami eredetű nagy latifundiumok, amelyek szintén adócsökkentési célokat szolgálnak (eltekintve azoktól a rég megszűnt bandériális kötelezettségektől, amelyek ezeket az egyházi javakat a donációs levelekben kifejezetten terheltek), csaknem teljes egészükben megvannak, akkor önkéntelenül arra kell gondolnunk, hogy az államháztartás súlyos helyzetét — tekintettel a vallásfelekezetek törvényben biztosított viszonosságára, — miért nem kell érezni katholikusnak és protestánsnak egyaránt? Mert az egyiktől kényszertakarékosságból elvonni a törvényes járandóságok 60%-át, de ugyanakkor a másiknak otthagyni mindent: kissé nehéz összeegyeztetni a felekezetek közti teljes egyenlőség elvével. III. Ugyanez a helyzet a lelkészi korpótlékok óOo/o-os csökkentésénél is. Mi nem irigyeljük a kath. egyház papjainak viszonylagosan jobb anyagi helyzetét. Sőt nem akarjuk kétségbe vonni még a mostani kormányzat jószándékát sem, hiszen szociális reformok megvalósítását hirdeti és ígéri. Szeretnők azonban azt is remélni, hogy ennek a kormánynak és törvényhozásnak nem az lesz a szociális elgondolása, hogy a családos református lelkész a családvédelem nagyobb dicsőségére nyomorogjon. Egyházaink és magunk is csak úgy tudunk megfelelni különösen a nyugdíjjárulékok többszörös emelkedésével járó megsokasodott anyagi kötelezettségeknek, ha az adócsökkentési államsegélyek és lelkészi korpótlékok a békebeli 100o/0-os összegben folyósíttatnak. Ezek nélkül félő, hogy a nagy anyagi összeomlás nem lesz elkerülhető. A képviselőházban rövidesen megkezdődik az állami költségvetés tárgyalása. Tehát itt az ideje, hogy a fenti segélyeknek és korpótlékoknak az állami költségvetésbe való beillesztése szorgalmaztassék. Bízunk benne, hogy felettes hatóságaink — ismerve egyházaink és a lelkészi kar nehéz anyagi helyzetét, — a maguk részéről mindent el fognak követni, hogy jogos sérelmeink már most, ebben a költségvetési évben megnyugtató módon orvosolva legyenek. Rinyakovácsi. Szabó József. Exegétikai irányok. A világháború egyszerre gyors és jelentős fordulatot hozott a Szentírás magyarázata terén. Nem azt akarjuk tudni, hogy mit mondott a Biblia egykor, hanem: mit mond most? Nem a magunk lelki élményeit elemezgetjük, hanem vezetőt keresünk. Nem magunkban bízunk, hanem az írásra s abban Istenre akarunk támaszkodni. Körülbelül így jellemezhetném azt a lelki krízist, amely létrehozza az u. n. pneumatikus írásmagyarázati elvet, amely nevének megfelelően az írásban az isteni elemet keresi elsősorban, sőt majdnem kizárólagosan. Abból a gondolatból indul ki /ezA-az Urány, hogy a Biblia szavai mellett van az írásnak mélyebb jelentése. Ez a mélyebb, lelki jelentés azonban csak azok számára van adva, akik maguk is birtokában vannak az isteni pneumának. Pneumatikus exegézist tehát csak a „lelki emberek“ végezhetnek. p“a>
