Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-15 / 20. szám
94. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. avatást a IV. cserkészkerület kiküldötte, dr. Horváth Endre koll. tanár, cserkésztiszt végezte. A zászlót, melyet dr. Cseh-Szombathy Lászlóné zászlóanya adományozott, Ólé Sándor lelkipásztor beszéde után adták át rendeltetésének. Utána a felavatott csapat műsorral szórakoztatta a szép számban megjelent közönséget. Jeleneteket és dalokat adtak elő, melynek során megemlékeztek az anyák napjáról is. Szünetben büffé állta közönség rendelkezésére, melyet a ref. cserkészleánycsapat tagjai láttak el. — A Magyar Kálvin Szövetség szokásos évi Pihenő napját f. hó 9—tl-én tartotta meg Balatonkenesén. A megjelentek behatóan foglalkoztak azokkal a fontos kérdésekkel, amelyek egyházunkat közelről érintik. így Bernát István: A cselédek hitéletéről való gondoskodás, Igények szaporodása és Harc a bűn ellen címek alatt indított megbeszéléseket; Szabó Imre a Magyar Kálvinszövetség újjászervezésével foglalkozott és ennek budapesti megszervezését vállalta; dr. Halász Lajos a Felekezeti békéről, Az egyházigazgatásban való takarékosságról és a Szektafélékről szólott; dr. Darányi Gyula »A Miatyánk értelmezésé«-ről elmélkedett; dr. vitéz Csia Sándor pedig többek között a Fajvédelemről, a Zsidókérdésről, A magyarság evangélizálásáról, a Külmisszióról, Egykéről szólott. Kérelem. A közelgő pünkösd alkalmából tisztelettel emlékeztetem a nagytiszteletü lelkipásztor urakat egyházkerületünk 1913. évi rendkívüli közgyűlésének 41. jkvi pontjára, amely kimondja, hogy az összes legációk a megjelölt ünnepekkor választás alá bocsátandók, s hogy semmiféle specifikációnak helye nincs, s ilyennek a gyülekezet elöljárósága által való kezdeményezése vagy követelése az illetékes lelkész által minden körülmények közt visszautasítandó. Ahol a legátus fogadása valami komoly akadály miatt mégis lehetetlen, szíveskedjenek a lelkipásztor urak erről a főiskolai igazgatóságot május 21-ig értesíteni. Pápa, ; 1938 május 14. Trócsányi Dezső főisk. igazgató. — A debreceni Nyári Egyetem ma Európa egyik j legnépesebb szünidei tanfolyama. Tavaly 22 nemzet j fiai közül 733 hallgatója volt. Az idén a hallgatóság száma növekedni fog. A 12. tanfolyamot augusztus \ 1 — 18-ig rendezik a debreceni Tisza István tudomány- j egyetemen. A tizenkettedik tanfolyam programmján a j legkiválóbb magyar és külföldi tudósok szerepelnek j a modern magyar és idegen szépirodalmak, történet, | filozófia, pedagógia és természettudományok időszerű problémáit felölelő angol, francia, lengyel, magyar és német-olasz nyelvű előadásokkal. A nyelvleckék az előbb felsorolt nyelveken az eredményes nyelvtanulást és gyakorlást teszik lehetővé, az előadások időpontját úgy választották meg, hogy a hallgatóság a városi strand- és gyógyfürdő nyújtotta üdülési és sportolási alkalmakat kihasználhassa. A részvétel előképzettséghez nincs kötve. Kirándulásokat rendez a Nyári Egyetem az ország minden részébe, (Hortobágy, Tokaj-Eger, Lillafüred, Mezőkövesd, Szeged, Esztergom, Balaton), végül egy hetet tölthet a hallgatóság Budapesten a Szent István heti ünnepségeken a legkedvezőbb feltételek mellett. A résztvevők vasutkedvezményekben részesülhetnek, s olcsó villamos és strandbérletet válthatnak. A részvételre vonatkozólag mindennemű felvilágosítást készséggel nyújt a Nyári Egyetem titkársága Debrecen, 10. Központi Egyetem. — Az Országos Ref. Szeretetszövetség pénztári hivatala BBudapestre költözött. Mindennemű pénz, csomag és egyéb küldemény ezután erre a címre küldendő: Budapest, XIV., Stefánia-út 29. szám. A csekkszámla változatlan marad: 38.144. — Sfewart Jakabról, a labdarugó evangélistáról szól legfőképpen az »Evangéliumi Szövetsége legújabban megjelent 3. száma. Közli a külföldi vendégek több igen sikerült képét, a vendégek életrajzát, Stewart Jakabnak és munkájának jellemzését, beszédeinek legérdekesebb részeit, azokat a nyilatkozatokat, melyek Stewart evangélizációjának hatásáról a legkülönbözőbb foglalkozású egyénektől beérkeztek, beszámolót nagy egyetemes keresztyén konferenciákról, a szövetség különböző munkaágairól, érdekes cikkeket az ébredési mozgalmak lényegéről, Moody, a világhírű evangélista rövid életrajzát, az imaórák tartási módját stb. A 24 oldalas nagy alakú szám ára postaköltséggel csupán 24 fillér. Á kiadóhivatal (VI., Andrássy-út 83, fsz. 2) árusításra nagyobb példányszámot is küld. Aki legalább egy pengőt a lap céljaira beküld, a lapot egész éven át ingyen kapja. !=jj HIVATALOS RÉSZ Ijp Dunamelléki református püspök. 2467/1938. szám. Fályázati hirdetés. A dunamelléki református egyházkerület budapesti theologiai akadémiáján üresedésben levő két tanári állásra, úgymint 1. az ószövetségi bibliai tudományok, 2. a gyakorlati theologiai tudományok tanszékére pályázatot hirdetek. Pályázhatnak olyan okleveles református lelkészek, akiknek az illető tudományszak tanítására az Egyházi Törvényekben és a Dunamelléki Református Egyházkerület Budapesti Theologiai Akadémiájának Szervezeti, Rendtartási és Vizsgái Szabályzatában megkívánt képesítettségük van. A megválasztott tanárok kötelességét az érvényben levő jogszabályok és rendelkezések állapítják meg. Az egyházkerületi közgyűlés fenntartja azt a jogát, hogy a tanszéket egyelőre ideiglenesen vagy helyettes, illetve rendkívüli tanárral töltse be. A rendes tanár javadalma: Az állami fizetési rendszer VII. osztálya harmadik fokozatának megfelelő fizetés, lQo/o-os levonással; a rendkívüli tanár az állami fizetési rendszer Vili. fizetési osztály 3., a helyettes tanár a IX. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő javadalmat kap, 10o/0-os levonással. A pályázati kérvényeket a szükséges okmányokkal felszerelve 1938 június 8-ig kell beadni a dunamelléki egyházkerület püspöki hivatalához (Budapest, IX., Ráday-utca 28. sz.). Budapest, 1938 május 14. Ravasz László püspök. Díszes kivitelű Konfirmációi Emléklapok darabonként 20 fillérért kaphatók a Főiskolai nyomdában. 10 példány vételénél már 10% engedmény. — Megrendelések Főiskolai nyomda — Pápa, Petőfi-utca 13. szám alá intézendők. Ugyanitt kaphatók konfirmációi ajándékkönyvek, bibliák és újtestamentumok. Pápa, 1938. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.