Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-15 / 20. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 20. szám. Pápa, 1938 május 15. DDNANTÜLI protestáns lap A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________-------—----------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK —-------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA,. AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INXÉZENDÖK Eucharisztia. Még csak pár nap és megkezdődik a budapesti eucharisztikus kongresszus. Ebből az alkalomból dr. Révész Imre debreceni egyetemi tanár miélyenjáró cikket írt a Protestáns Szemle májusi számába, melyben arra a kérdésre felel, hogy mit jelent a mi »félreállás«-unk a világra szóló ünnepségekkel szemben. Széljegyzetei — ő maga nevezi így írását — anynyira a fején találják a szeget, hogy szükségesnek tartjuk azokat pár kihagyással olvasóinkkal is megismertetni.* »...lényegileg kétféle magatartás között lehet választanunk. Félreállhatunk ügy is, ahogy a Madách Luciferé: Mint látom, itt családi jelenet Fejlődik, szép tálán az érzelemnek, De értelmemnek végtelen unalmas. Teliái félreállhatunk hideg közönnyel, teljes testvérietlenséggel, bajosan leplezhető metsző gúnnyal —- mint olyanok, akik ezt már rég »jobban tudják«, és akik az egészben nem látnak egyebet, mint a vallási elmaradottság sajnálatos tünetét, a tömeglélek kóros és káros megnyilatkozásait. Félek, hogy ilyen félreállok is számosán fognak akadni protestáns keresztlevéllel biró egyének között. Lesznek ilyenek valószínűleg nagyon sokan a római katholikusnak elkönyvelt tömegekben is. Mert a csak vízzel megkeresztelt ember »keresztyénsége« j lényegileg minden felekezeti akolban egyformán vi- ■ selkedik: ha világi érdekei úgy kívánják, kirakatba áll, ha azok nem kívánják — sőt talán éppen ellenzik — jégveremben lapul. Nos, az ilyen félreállókból nem kérünk, ha protestánsok és nem örvendünk nekik, ha római katholikusok. Testvértelen és terméketlen lelkek ők, akiket sajnálni kell s azon igyekezni és imádkozni, hogy valamiképen ebből a luciferi beállítottságból kimozduljanak a krisztusi felé. Evangéliumi alapon mi, hivő protestánsok nem tekinthetjük őket szövetségeseinknekk, akár a hivatalos kerítéseinken belül, akár azokon kiviil vannak számontartva. Képzelhető ellenben a félreállásnak egy másik, testvéries és családias módja is. Ha komolyan és nemcsak luciferi csúfolkodással értjük azt, hogy itt csakugyan »családi jelenet«-ről van szó, akkor ezzel azt az eléggé nem hangsúlyozható nagy tényt veszszük a szívünkre, hogy az eucharistikus kongresszuson elvégre is keresztyén emberek gyűlnek össze: olyan magyar és nem magyar embertársaink, akik velünk együtt a Krisztus nagy családjába tartozóknak vallják magukat. Krisztus földi családja pedig (most nem a Szentek Egyességéről beszélünk, amely ebben a földi családban is benne van ugyan, de vele nem azonos) csak olyanformán van a maga dolgaival, mint minden más népes és szerteágazó földi család. Az egyes ágai nagyon el vannak már távolodva egymástól. Soha, mig e világ, közelébb nem hajolhatnak többé egymáshoz. Az egyik ágon békén dalol a madár, a másikat a vihar tördösi. Egyugyanazon nevet viselő család főnemesi ága a mindennapi életben gyakorlatilag igen kevés közösséget tarthat a köznemesivel, a gazdag ág a szegénnyel, a nagyon művelt ág a kevésbbé művelttel. De bármi messze széthajtottak egymástól az ágak, amig egyáltalán élet van a fában, közös törzsükről és gyökerükről sohasem feledkeznek el. Nem vesznek részt, képmutatás nélkül nem is vehetnek részt egymásnak minden bújában és örömében, — de nem is válnak egymás iránt annyira érzéketlenné, hogy megtagadnák egy tőről való voltukat. Krisztus családjának evangéliumi hitű ágai sem hazudhatnak a Szent Eélek ellen azzal, hogy a tőlük nagyon messzehajlott római hitű ág örömünnepében akár felebaráti (szeretet, akár hazafiság, akár csak puszta polgári udvariasság címén, vagy akármi más tetszetős világi indokolással tevőlegesen résztvegvenek. De viszont azzal sem szomoríthatják meg a Szentlélek Istent, hogy jól-rosszul leplezett keserűséggel vagy épp gyűlölködéssel nézzék a római ág örömünnepét. Mi semmiesetre sem örülhetünk mindannak, aminek ők örülnek és úgy, ahogyan ők örülnek. De abban a lelki hangulatban, amelyben mi az eucharistikus kongresszust szemléljük, az egyik szólam — tehát nem az egyetlen és nem is a vezérszólam, de mindenesetre a legmélyebbről jövő — mégis csak az öröm kellene, hogy legyen. Öröm Abban, Aki — szeretjük hinni — az ő örömüknek is a legmélyebb forrása. Örvendezés azon, hogy e napokban magyar földön magyar milliók és velük együttérző idegen százezrek lelki szeme fordul áhitatosan a Gyökér felé. Aki a mi Gyökerünk is. És végül örvendező bizakodás abban, hogy erre az esetre is áll az Ige igazsága: »ha a gyökér szent, az ágak is azok« (Róm 11 :16b). Evangéliumi hitű keresztyén sem érzéketlenül, sem keseredett vagy kaini szívvel nem állhat meg ama tény előtt, hogy e napokban millió testvérszív dobban meg a boldog bizonyosságtól: Krisztus közöttünk van. A mód, ahogyan közöttünk léteiét elképzelik, nem állja ki a mi lelkiismeretünk bírálatát, mert a mi lelkiismeretünk, amint Luther mondotta Wormsban, Isten igéjének foglya. De maga az a mindenekfölött dicső és gyönyörűséges tény, hogy * A cikk egyúttal mutatvány a Protestáns Szemléből, mely az új szerkesztők: Makkai Sándor és Kerecsényi Dezső gondo- . ........... ... zásában új lendülettel szolgálja a magyar protestantizmus ügyét. ' Krisztus közöttünk lehet es csakugyan közöttünk is
