Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-08 / 19. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 19, szám. Pápa, 1938 május 8. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS E G Y HÁZKE R Ü LET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONÜRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Aktuális kérdéseink. Ha követve nagy elődeimnek hagyományos szokását, szólni kívánnék az egyházunkat érdeklő legfontosabb közéleti kérdésekről, társadalompolitikai és nemzeti közművelődési problémáknak egész garmadája tolulna elém. Tekintettel az üléseinken elintézésre varó ügyek tömegére, csak néhány főbb kérdés vázolására szorítkozom; hangsúlyozván, hogy nincs okom változtatni azokon, amiket erről a múlt évben elmondhattam. Csonkamagyarországnak jelenlegi szomorú helyzete mellett is megnyugtató az a tény, hogy szemben a száz év előtti történelmi eseményekkel, különösen' azzal, hogy akkor a szükséges alkotmányjogi és társadalompolitikai reformokat a legnemesebb magyar államférfiak törekvései ellenére sem lehetett kellő időben és fokozatosan megvalósítani, — napjainkban a törvényhozásnak mindegyik tényezője, éppen úgy, mint a kormány és az egyházak egyetértenek abban, amit én is két évtized óta sokszor sürgettem: meg kell tenni minden igazán célravezető és alkalmas intézkedést avégből, hogy a magyarságnak szélesebb néprétegei számban, gazdaságban, jólétben és műveltségben gyarapodjanak, különösen pedig, hogy népegészségügyi, élelmezési, lakásügyi és művelődési viszonyai javíttassanak. Tudjuk és átérezzük, hogy e nagy célok mielőbbi megvalósíthatása végett nemcsak az államnak, hanem nekünk egyeseknek is jelentékeny áldozatokat kell hoznunk. Csak azt az óhajt kell kifejeznem, hogy a valóban szükséges és sürgős milliárdos beruházási programm megvalósítása a legközelebbi években se szüntesse meg református testvéreinknek nagy áldozatkészségét, amelyre egyházi, szegénygondozási és oktatásügyi célokra továbbra is szükség lesz. Arra nézve, hogy szociális célokra még mennyit kell tenni, csak egy adatot említek: a közsegélyben részesülőkről közzétett hivatalos statisztikai kimutatásból legutóbb megdöbbenéssel szereztem tudomást arról, hogy még 1936-ban is hazánk egyes megyéiben, különösen az északi megyékben 21.000 egyén segélyt nem kapott és voltak olyan közsegélyre szorulók, akik közsegélyből egy egész évre 20, sőt 14 pengőn aluli összeget kaptak. Ezek a szegények tehát legnagyobb mértékben rászorulnák az egyházak vagy magánosok részéről érkező további jótékonyságra. Ezzel szemben haladásról is szólhatok. Megnyugvással említem fel, hogy a Főtiszteletű Konvent által múlt évi ülésszakunkban előadott előterjesztésnek is megfelelően törvényhozásunk megalkotta a mezőgazdasági munkásoknak kötelező öregségi biztosításáról szóló törvényt. Ez a helyes és szükséges törvény adózóinkra, a törvényhatóságokra, különö-IFÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK sen pedig a munkaadókra és ezek közt a manapság gyakran támadásban részesülő nagybirtokosokra is jelentékeny (évenként összesen 13,000.000 P) terhet | fog róni, viszont több mint 620.000 érdemes, igényí télén, elöregedett mezőgazdasági munkást óv meg életének végén gondoktól és nélkülözéstől. Amikor a magyar felsőház ezt a javaslatot bizottságaiban és teljes ülésén behatóan tárgyalta, örömmel győződtem meg arról, hogy a bírálat még többet kívánt a munkásság részére megállapítani. Valóban, mihelyt a pénzügyi feltételek elő lesznek teremthetők, a segélyezésben részesülők körét ki kell terjeszteni és a támogatás mértékét tovább kell fejleszteni. Egyúttal a 41 §-ból álló javaslat anyaggyűjteinénvének tanulmányozása mindenkit meggyőzhetett afelől is, hogy egyszerűnek látszó társadalompolitikai óhajoknak törvényhozási megvalósítása is mennyi számítást, adatgyűjtést, mily gondos előkészítést tesz szükségessé. Tanulság ebből: könnyű társadalompolitikai reformokat általánosságban, három-négy sorban követelni, de a komoly törvényhozásnak éppen a reform tartóssága és megalapozása érdekében mindenekelőtt a lehetőségeket kell megvizsgálni és a pénzügyi előfeltételeket kell megteremteni. Ezért kell, Főtiszteletű Konvent hangsúlyoznom, | mekkora baj az, hogy napjainkban is még nagyon j sokan sürögnek-forognak, sőt a köztereken hangoskodnak »az a<hhoz szükséges tulajdonságok nélkül fennhéjázó apostolok«, akiknek amint a legnagyobb magyar — Garat című munkájában maró gúnnyal ostorozta —, összes bölcseségük csakis abból áll, hogy el kell venni mindent, különösen pedig a földbirtokot azoktól, akiknek van és odaadni azoknak, akiknek nincs, különösen odaadni akkor is, ha az utóbbiaknak, sajnos, sem gazdasági képzettségük, sem szellemi tulajdonságuk, sem szorgalmuk, sem megfelelő felszerelésük nincs ahhoz, hogy azt a földet kellően meg is tudják művelni. Minden tudományos cáfolat és komoly bírálatok ellenére éppen egyházunk tagjai közül sokan vannak, akik folyóiratokban vagy a nép számára szerkesztett néplapban a legradikálisabb földreformot követelik. Minthogy nem vagyok birtokos, ebben a .kérdésben elfogulatlannak érzem magamat s mivel kárhoztatni szokták azt, ha egyházunknak hivatalos szolgái színt nem vallanak, álláspontomat néhány mondatban vázolni kívánom. Mindent el kell követni arra, hogy minél több, végeredményben lehetőleg mindegyik derék, takarékos és szorgalmas magyar munkás szerezhessen magának házhelyet is, ha munkájával és takarékosságával elérni tudja, kisebb földbirtokot is, ott kerti veteményeket termelhessen, néhány állatot tarthasson és
