Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-04-10 / 15. szám

64. <vk!a 1

DUNÁN ! UU PROTESTÁNS LAP.

1938.

alkalom; mert rövid az élet és hosszú a sír. Mennyi kísértés támadja, ostromolja a jelenkor gyermekét. Adok neked rádiót, autót, mindenféle gépet, hogy az a robotmunka terhét levegye rólad. Ne dolgozz, naponta legfeljebb három órát, élvezd az életet és aki ebben meg akar gátolni: azt, még ha egy ország népe is, pusztítsd el gázzal, robbantsd fel bombával. A becsület, részvét, igazság és méltányosság ósdi fogalmait dobd a lombtárba és légy a teremtésnek koronája, korlátlan ura és élvezője mindannak, ami hatalmad alá vettetett és használatodba adatott.

De nagy kegyelem, ha e kísértések között meg tudjuk hallani és érteni a szent ige igazságát. Jézus intő és figyelmeztető szavát: mit használ valakinek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall, avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő leikéért? Mit érv ha a folytonos játék léhává és üressé teszi a lelkedet s megfoszt azoktól a lelki erőktől, amiket a munka, a gyötrődés, fáradság, erőlködés, küzdés próbái fakasztanak fel és fejlesztenek ki a lélekben. Mit ér, ha ingyen utazol vagy féljeggyel a vonaton, de a hazugság rozsdája ezeknél az ártatlanoknak látszó dolgoknál már meg kezdte marni a jellemedet. Mit ér, ha tele van az ifjúságod mámoros órákkal, de ebben a mámorban elhullottak' ifjúi tisztaságod, üdeséged, ártatlanságod szirmai; meggyengült tested egészsége, megsápadt orcád pirossága, elszakadt akaratod és kitartásod, ellenállásod és szorgalmad arany kötele és beleesett a kútba kedéhednek vedre; amellyel egész életeden át annyi üdítő öröm vizét, italát meríthetted volna a magad és mások számára. Mit ér, ha élvezeteidnek szennye rárakódott a telkedre és azokéra, akiket megbotránkoztattál,1 -akiket magáddal együtt tíh2 tatai ariságba sodortál. Mit ér, ha külsőleg előnyös szerelemben boldog házasságot kötöttél, de nem viheted bele házaséletedbe azt, ami abban a legfontosabb, ami ahhoz a legszükségesebb: lelkednek, hitednek, meggyőződésednek, bizonyságtételeidnek teljességét és nem adhatod át gyermekeidnek azt a tiszta evangéliumi vallásosságot, amelyet őseid annyi áldozat és küzdelem árán reád örökségül hagytak s aminek köszönheted egész belső embered fejlettségét. Mit ér, ha vannak kellemes vasárnapjaid, de nincsen a lelkednek rendszeres táplálkozása; az élő Istennel, hittestvéreiddel közössége és találkozása. Mit ér, ha van állásod, rangod, jövedelmed, népszerűséged, de nincsenek elveid, ha terád is vonatkozik és áll a mindennel megalkuvó és mindent elalkuvó szolgalelkűségnek az a nyomorúsága, amelyről közéletünkben ma annyi szó esik. AA.it ér, ha van látszatfiatalságod, ha külsőséges és nevetséges versenyt futsz élvezethajhászaiban a fiatalokkal, de nem tudsz magaslatokon járni és nem tudsz utat mutatni, irányt adni azoknak, akik keresik a földi élet célját és az öregkor igazi belső szépségeit. M.it ér, ha autón jársz, kényelemben, sőt semmittevésben élsz és élvezed a technika minden vívmányát, de nincs szívbeli tiszta örömöd, lelki békéd, nincs az életednek otthoniassága, bensősége, színe, célja és tartalma, mert ezeket mind feláldoztad azért, hogy megnyerjed a világot és a világ minden ajándékát.

Micsoda váltságot adhatsz lelked kárvallásáért, lelki életed elsorvadásáért, lelki erőid meghanyatlásáért? A középkorban voltak emberek, akik azt hitték, hogy pénzzel megválthatják magukat a pokoltól és szerezhetnek helyet a menyországban, mint egy színházban. De ma már mindenki tudja, hogy pénzen, tudáson, élelmességen, ravaszságon és törtetésen lehet venni rangot, hatalmat, tekintélyt, befolyást, külső jómódot; de boldogságot és megelégedést, örök üdvösséget nem, mert ezt ingyen kegyelemből, hit által adja a mennyei Atya azoknak, akik lelkűk szegénységének tudatában és érzetében hozzá folyamodnak. Micsoda kárpótolhat a lélek szépségéért, a lélek öröméért,. egyensúlyáért és örök üdvösségéért? Van-e a világnak olyan kincse, ér-e ennyit maga az egész világ, hogy a lelket és annak érdekét érdemes volna érte feláldozni? Ha volna, az Úr Jézus Krisztus a világ javait és nem a lélek üdvösségét szerezte volna meg nekünk élete és halála drága árán. Ezt az árat ő azokért fizette le, ezen az áron a világ szerelmétől és rabságától azokat váltotta meg, akiket a lélek törvénye megszabadított a bűn és a halál törvényétől, hogy lezek földi életük kísértései és csábításai között az ő hitével, az ő erejével, az ő segítségével és az! ő nevében jussanak diadalra. Ámen.

A magyarországi református és evangélikus egyház pásztoraihoz és gyülekezeteihez.

Szeretett Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!

Az Úr 1938. esztendejének különös jelentőséget ad első királyunk dicsőséges emlékezete. M.inden hű magyar ember Isten iránti hálaadással hódol az idén István király fölséges alakja előtt, akiben a magyar államiság megalapítóját, a keresztyén Magyarország legelső hittérítőjét s ezeréves történelmünk egyik legnagyobb műveltséghősét tiszteljük. Hagyományos nemzethűségünk és példaadó hazafiságunk nemcsak arra indít, hogy saját egyházaink körében, nagy királyunk alakját az Ige fényében szemléljük, hahenr arra is kötelez, hogy a nemzeti ünneplés nagy közösségéből is részt kérjünk. E részvétel lelki feltételeinek biztosítását az államkormánytól elvárjuk.

Ezt megelőzőleg ugyanennek az esztendőnek május havában hazánk fővárosa egy más nagyjelentőségű összejövetel színhelye is lesz. Római katolikus testvéreink eucharisztikus kongresszusra sereglenek össze a világ minden részéből, hogy hódoljanak az oltári szentségben hitük szerint testet öltő Krisztus előtt.

Bizonyára mindenki, aki a reformáció hű gyermeke, világosan látja és határozottan érzi, hogy öntudatos református és evangélikus keresztyén ember ezzel az ünnepléssel semmiféle lelki közösséget nem vállalhat, mert az oltári szentségről szóló római katolikus dogma hitünk tanításával merőben ellenkezik.

Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy római katolikus testvéreink ünneplését részünkről semmiféle bántó hang meg ne zavarja. Viszont ugyanakkor önmagunk iránt tartozó kötelességnek ismerjük azt is, hogy Isten örök kijelentésén: a Szentirás alapján' megállva, magunkat, gyülekezeteinket erősítsük és vigasztaljuk az evangélium ősi tanításaival, melyeket Krisztusról és az Ő művéről nagy reformátoraink hirdettek, hitvalláskönyveink tisztán és határozottan, összefoglaltak, atyáink hosszú századok kísértései és üldöztetése között rendületlenül mindig vallottak s a Szentlélek által megvilágosítva és felindítva egyházunk minden hű tagja ma is megingathatatlanul hisz és vall.

Mint őseink, ma is hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró az Isten és az ember között és csak az Ő kereszthalálába vétett hit által igazulunk meg ingyen, Isten kegyelméből. Ezért a Krisztus kereszthalála olyan egyetlenegy és töké-