Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-01-02 / 1. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 1. szám. Pápa, 1938 január 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________M EG JELENIK MINDEN VASARNAP. __________.. ________-------------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK--------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Szárnyaid árnyékába menekülök. Zsolt. 57 : 2. Eltűntek az óesztendő napjai és beköszöntött az ismeretlen újesztendő. A gondolkodó ember ösztönszerűleg számadást tart ilyenkor. Visszatekint a múltba, hogy tanulságot meríthessen a jövőre nézve. A múlt visszahozhatatlanul elrepült. Hány ki nem Használt alkalom, mennyi becses óra és nap oda! És ha bensőnkbe tekintünk, sírva kell bevallanunk, felét sem végeztük el kötelességünknek. Az évfordulón az evangéliom mértékével mérjük meg magunkat, és bizony ezzel a mértékkel mérve mindnyájan híjával találtatunk. Ha kínoz az önvád, jusson eszünkbe, hogy a mi' biránk a Mindenható, Aki teremtett bennünket és Aki a Jézusban Atyánkká lett. Dávid is a bajok közepette. Isten szárnyainak árnyékába menékült. Mi is oda megyünk. Ott találunk biztos megtartást, ingyen bocsánatot, sebeinkből gyógyulást, elesettségünkből felemeltetést, erőtlenségünkből diadalmas szárnyrakelést. Az újesztendő homályban? ismered Öt, aki a trónon ül. Ö béfedez, ö bétakar. A múlt nem bánt má'r többé és a jövőtől sem félünk, mert oltalmunk az Isten, kitől rettegnénk?! A magasságos Istenhez kiáltunk, aki jót végzett felőlünk. Megáldott minden lelki áldással a mennyekben, a világ teremtése előtt, a Krisztusban. Vele és Általa boldog lesz az újesztendő. P. J. Közép* és felsőoktatásunk időszerű kérdései I. Iskola és kenyérkereset. Az egyházkerület pénzügyi bizottságában a kerületi pénzügyi előadó úr főiskolánk és nőnevelő-intézetünk átszervezésével kapcsolatban bizonyos javaslatokat tett és ez alkalommal felhívta mindazokat, akik az intézménynek sorsát szivükön viselik és azok fejlődésének elősegítésére valamely alkalmas elgondolással rendelkeznek, terjesszék azt az illetékes egyházkerületi hatóságok elé. Ez az intézmények jövőjéért való őszinte aggódást és irántuk érzett testvéri szeretetet bizonyító felhívás adott nekem ösztönzést ahhoz, hogy az átszervezés kérdését alapos tanulmány tárgyává ; tegyem. S mivel ily nagy horderejű, ifjúságunk jövőjére is nagy mértékben kiható probléma megérdemli azt, hogy vele behatóan foglalkozzunk, szükséges volt a kérdést nem csupán lokális, nem is kizárólag egyházkerületi szempontból tanulmányozni, hanem elkerülhetetlen volt a problémának az egész magyar iskolapolitika távlatába való beállítása. S mivel maga az iskolapolitika sem önmagában, hanem azon kívül bírja célját, lévén függvénye egyrészt a valláserkölcsi és általános művelődési törekvéseknek, másrészt a honvédelmi, közigazgatási, közegészségügyi és közgazdasági célkitűzéseknek, ezen utóbbi szempontokat sem lehetett figyelmen kívül hagyni. — Az a felfogás, amelyik azt "hiszi, hogy az iskola önmagáért van, s tekintet nélkül a tényleges szükségletre, már léte által is a nemzeti kultúrát emeli, lévén az iskolák száma a kulturnivó fokmérője, több kultúrpolitikai tévedésnek volt az előidézője. Kiderült ugyanis, hogy ott, ahol a szükségletek telítve vannak, nem szabad újabb intézményeket létesíteni, mert ez olyan energia- és pénzpocsékolás volna, amit egy létéért küzdő kicsiny ország semmiesetre sem engedhet meg magának. Emellett megállapítható, hogy a remélt kulturális többlet erősen abstract nyeresége alig mutatkozik, de in concreto súlyos gondot okoz az államkormánynak az állástalan diplomások elhelyezése és a tanult ifjúság növekvő elégedetlensége. Az imént előadottakból következik, hogy valamely intézmény létesítésénél — s ezen szabály alól az iskolák sem képeznek kivételt — legelső teendő annak megállapítása, hogy arra az adott összes, számításba veendő körülmények gondos mérlegelése mellett valóban szükség van-e? Az elemi népiskoláknál, minthogy azok látogatása bizonyos korcsoporton belül mindenkire néz\e kötelező, igen hamar megállapítható a szükséglet. Vagyis az iskolaköteles korcsoport statisztikai számának ismerete bizonyos alapot nyújt az elemi népiskolák létesítése tekintetében. A közép- és főiskoláknál már nem ily egyszerű a szükséglet megállapítása. Azok látogatása nem lévén kötelező, a megfelelő korcsoportok statisztikái kézzelfogható útbaigazítást nem adhatnak a tényleges szükségletre vonatkozólag. Közép- és főiskolák létesítésénél általában azt veszik alapul, vájjon lesz-e elegendő növendék az iskola benépesítésére. Ha ez biztosítottnak látszik, úgy az iskola megnyitására az engedélyt rendszerint megadják. Pedig magában véve az a tény, hogy az iskolának elég növendéke van, még nem bizonyítja annak sem szükségességét, sem létjogosultságát a közép- és főiskoláknál, hanem csupán a népmüveltség emelésére alakult polgári iskoláknál. Tekintélyes anyagi áldozatot kell hoznia ugyanis . minden fenntartó testületnek, az általa fenntartotl iskoláért s ezért mérlegelni kell, vájjon az elért és elérendő eredmény aránvban áll-e a hozott áldozat nagyságával. Az intellektuális pályákra előkészítő közép- és főiskolák szükségességi számának elbírálásához a benépesedésen kívül ismerni kell a szellemi foglalkozású kenyérkereseti csoportok befogadó képességét és a "kívánatos után
